bélyegkép|jobbra|300px|A szerbhorvát nyelv elterjedése (kék színnel)

bélyegkép|jobbra|300px|A lakosság abszolút vagy relatív többsége által beszélt, a szerbhorvát nyelvnek megfelelő ausbaunyelvek területi eloszlása (2006-os adatok)

bélyegkép|300px|A szerbhorvát nyelv dialektusai

A szerbhorvát nyelv kifejezés nyelvészek alkotta szakkifejezés, amely a szerbek, a horvátok, a bosnyákok és a montenegróiak által beszélt nyelvet volt hivatott megnevezni. Az egykori Jugoszlávia egyik hivatalos nyelvének elnevezése is volt (a szlovén és a macedón mellett). Az elnevezés ugyancsak hivatalos változatai voltak a „horvátszerb nyelv”, a „horvát vagy szerb nyelv” és a „szerb vagy horvát nyelv”.

A szociolingvisztika szempontjából a „szerbhorvát nyelv” terminus egy abstandnyelvet nevez meg, azaz egy olyan nyelvet, amelynek dialektusai elegendő számú közös, tárgyilagosan megállapított szerkezeti tulajdonságokkal rendelkeznek ahhoz, hogy egységes rendszert alkossanak. Ugyanakkor ez a nyelvi entitás négy külön sztenderd nyelvből áll, amelyek ugyanannyi ausbaunyelvet alkotnak, mindegyiknek hivatalos nyelvi státusza lévén:

a szerb nyelvnek Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, MontenegróbanMontenegró alkotmányának 13. cikkelye értelmében. és egyes helységekben Horvátországban;Vö. Törvény a nemzeti kisebbségek nyelveinek és írásainak használatáról a Horvát Köztársaságban. a horvátnak Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és egyes helységekben Szerbiában;Vö. a 2005-ös Törvény a nyelvek és írások hivatalos használatáról , 3. fejezet, 11. cikkely; Jezici i pisma u službenoj upotrebi u statutima gradova i opština na teritoriji AP Vojvodine (Hivatalos használatú nyelvek és írások a Vajdaság Autonóm Tartomány területéhez tartozó városok és községek statutumaiban). a bosnyáknak Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és egyes helységekben Szerbiában;Vö. a 2005-ös Törvény a nyelvek és írások hivatalos használatáról , 3. fejezet, 11. cikkely. a montenegróinak Montenegróban és Szerbia egyik vajdasági községében.Jezici i pisma u službenoj upotrebi u statutima gradova i opština na teritoriji AP Vojvodine (Hivatalos használatú nyelvek és írások a Vajdaság Autonóm Tartomány területéhez tartozó városok és községek statutumaiban).

A szerbhorvát nyelv eszméjének rövid története

A 19. század első fele a romantika és ugyanakkor a nemzeti emancipációra való törekvések időszaka volt Európában. Akkor jelent meg az egy államban egy nyelvet beszélő egy nemzet eszméje. Ez megnyilvánult a szerbeknél és a horvátoknál is, akik idegen hatalmak alatt éltek. A nemzeti szabadságra törekvők fő gondolata az volt, hogy akár ortodoxok, akár katolikusok, akár muszlimok, Horvátország, Dalmácia, Szlavónia, Szerbia, Montenegró, Bosznia és Hercegovina lakosai egy népet alkotnak, mivel ugyanazt a nyelvet beszélik. Ez az időszak Horvátországban a Horvát nemzeti megújulásé volt, melyet az Illír mozgalom szorgalmazott. Vezetője, Ljudevit Gaj, ugyanakkor az a nyelvész volt, aki a legtöbbet tette a korszerű horvát irodalmi nyelv sztenderdjének a kialakításáért, amelyet a štokavski nyelvjárásra és ennek (i)jekavski kiejtésére alapozott. Ez volt a nagy presztízsű, a 16. századtól a 18. századig virágzó dubrovniki irodalom idiómája. Ebből az okból választotta ki ezt a dialektust, valamint a szerbekkel való nyelvi egység érdekében, mivel a szerbek nyelvjárásai is a štokavski dialektus részei voltak.Thomas 1994, 242. o. Ugyanabban az időben Szerbiában Vuk Stefanović Karadžić a szerb sztenderd nyelvváltozaton dolgozott a beszélt nyelv alapján, ami egyben a szerb irodalmi nyelv megreformálását is jelentette, amely akkoriban a szerb-szláv és a szlavenoszerb nyelv volt.Thomas 2002, 312. o. Egyeztetések is történtek a két nyelv sztenderdizálása közben. Ilyen volt például az ún. „Bécsi megegyezés”, amelyet hét horvát és szerb értelmiségi (köztük Karadžić is) írt alá. Ez egyes közös normákat ajánlott a szerb és a horvát nyelvre vonatkozóan.A Bécsi megegyezés szövege (Hozzáférés: 2018. május 23). Azonban a nyelv elnevezése nem volt egységes. Ljudevit Gaj az „illír nyelv”-et preferálta, de Karadžić szerint ez a szerb nyelv volt.Thomas 1994, 250. o.

A „szerbhorvát” elnevezés olyan filológusoktól származik, akiknek felkeltette érdeklődését a Karadžić által gyűjtött és publikált népköltészet. Elsőként Jacob Grimm használta 1818-ban, majd Jernej Kopitar szlovén filológus 1822-ben. A terminust az Osztrák–Magyar Monarchia hatóságai is használták, majd más országokban is megjelent, például Franciaországban először 1869-ben. Horvátországban is elfogadták a horvátszerb vagy szerbhorvát elnevezést.Thomas 1994, 251. o.

Ettől az időszaktól fogva a nyelvészet tere és a politikáé egybefonódnak a 21. században is. Időszakról időszakra a horvát és a szerb nyelv közötti viszony a kettő egysége és különálló jellege között ingadozik, a beszélőik által átélt történelmi eseményektől függően.Mønnesland 1997, 1107. o.

A 19. század második felében Horvátországban több nyelvészeti irányzat jött létre. Ezek közül a Karadžić eszméit követő „horvát vukovisták”-nak vagy „fiatal nyelvészek”-nek nevezett iskola tett szert a legnagyobb befolyásra a 19. század végén és a 20. elején. Nekik sikerült végleg bevezettetniük a štokavski alapú nyelvi sztenderdet.Barić 1997, 33. o.

Bosznia-Hercegovina elfoglalása után (1878) az osztrákok megpróbálták meghonosítani a bosnyák nyelv eszméjét, de az itteni szerbek és horvátok ellene voltak, és a hatóságok lemondtak róla. 1907-ben bevezették hivatalosan a szerbhorvát nyelv elnevezést, ami hozzájárult azon eszme elterjedéséhez, hogy a szerb és a horvát egy és ugyanaz a nyelv.

A horvát és a szerb nyelv közötti közeledés folytatódott az első világháború után, ezúttal a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság keretén belül, amelyből később Jugoszlávia lett, a háborúban győztes Szerbia égisze alatt. A belgrádi hatóságok egyre inkább szorgalmazták a szerbhorvát nyelv eszméjét,Mønnesland 1997, 1108. o. viszont a horvátok csalódtak az egységes államban alkalmazott politikai megoldásokban, és visszatértek a háború előtti horvát sztenderdhez. Ekkor a horvát és a szerb között eltávolodási időszak következett.Barić 1997, 34. o.

A második világháború alatt megalkották az ún. Független Horvát Államot, a náci Németország hűséges kiszolgálóját, mely üldözte a szerb kisebbséget. Nyelvi téren hatóságai a horvát nyelv minél nagyobb eltávolítását gyakorolták a szerb nyelvtől, megpróbálva úgymond „megtisztítani” a horvát nyelvet a nem horvát elemektől.

A háború utáni kommunista Jugoszláviában a horvát és a szerb nyelv egymáshoz közelítése a párt- és állampolitika részévé vált. Ezt a horvát kommunisták is elfogadták, ami világosan kitűnik az 1954-ben elfogadott „Újvidéki megegyezés”-ből. Ezt 25 nyelvész és író írta alá, 18 szerb és hét horvát. Abban egyeztek meg, hogy a szerbek, a horvátok és a montenegróiak közös nyelve a szerbhorvát, amit horvátszerbnek is lehet nevezni, és amelynek két irodalmi változata van, a szerb és a horvát. Az újvidéki megegyezés szövege (Hozzáférés: 2018. május 23).

A rendszer 1960-as évekbeli viszonylagos liberalizációját kihasználva, a horvát értelmiségiek elégedetlenségüket fejezték ki a szerb nyelvváltozat elhatalmasodása iránt az állam intézményeiben. 1967-ben hét horvát nyelvész és író megszerkesztette a „Nyilatkozat a horvát irodalmi nyelv helyzetéről és elnevezéséről” című dokumentumot, amelyben nem három, hanem négy jugoszláviai nyelv egyenrangúságát követelték: a szlovén, a horvát, a szerb és a macedón nyelvét. Ugyanakkor kérték, hogy a szerb nyelv ne legyen többé uralkodó állami szinten és az államszövetség intézményeiben. A nyilatkozat szövege (Hozzáférés: 2018. május 23). 1971-ben új, az újvidéki megegyezést be nem tartó Horvát helyesírás jelent meg, melyet azonnal visszavontak. Mégis a horvát tagköztársaság 1974-es alkotmánya ennek hivatalos nyelvét „horvát irodalmi nyelv”-ként nevezte meg, melyet hivatalosan tilos volt az „irodalmi” jelző nélkül használni. Ugyanakkor a szerbek hivatalosan csak a szerbhorvát nyelv elnevezést használták.Mønnesland 1997, 1109. o. Ezzel újabb eltávolodási időszak kezdődött el a két sztenderd között.

Bosznia-Hercegovina 1974-es alkotmányában ennek hivatalos nyelvét „szerbhorvát-horvátszerb”-nek nevezték, de muszlim értelmiségiek jellegzetes kulturális örökségükön alapuló nyelvváltozatot műveltek.

A nyelv helyzete a 21. században

Az 1990-es évek eleje óta Jugoszlávia szétesése folyamatában a nacionalista tendenciák fokozódnak. Mindegyik új szuverén állam hatóságai a nyelvet is használják az államnak megfelelő nemzet kialakulásának eszközeként. Ezért, politikai okok miatt, a szerb, a horvát, a bosnyák és a montenegrói különálló hivatalos nyelvek lettek, és a szerbhorvát nyelv fogalmát, mely szintén politikai okokból született, általában kompromittáltnak tekintik.

Horvátország függetlenségének kikiáltása után (1991) a horvát és a szerb nyelv szétválasztására törekedő „nyelvtisztítás” megerősödik ebben az országban, a „szerbizmusokat” és az „internacionalizmusokat” a nacionalista nyelvészek elvetik. Újraélesztenek a nyelvből többé-kevésbé már eltűnt szavakat, és szláv alapú neologizmusokat alkotnak.Mønnesland 1997, 1110. o.

Szerbiában a nyelvtisztító törekvések kevésbé érvényesülnek.Thomas 2002, 315. o. A horvátnak tekintett szavakat jövevényszavakként kezelik.Vitas 2012, 54. o. Bár az alkotmány kimondja, hogy az állam hivatalos nyelve a cirill ábécével írt szerb nyelv, Szerbia Köztársaság alkotmánya, 10. cikkely (Hozzáférés: 2018. május 23). a latin ábécé is használatos a nem hivatalos dokumentumokban. Ugyanakkor a Szerb Nyelv Sztenderdizálásának Tanácsa a cirill ábécé használatát szorgalmazza, melyet veszélyeztetettnek lát.Vitas 2012, 55. o.

A független Bosznia-Hercegovina megalakulása után a bosnyák nyelv hivatalossá válik,Vö. A Bosznia-Hercegovinai Föderáció alkotmánya, 6. cikkely (Hozzáférés: 2023. július 30). és kidolgozzák sztenderdjét. Azok a nyelvészek, akik sajátossá akarják tenni, szláv eredetű szavak helyett ezeknek a nyelvben meglévő török, arab és perzsa eredetű szinonimáit ajánlják.Thomas 1998, 31. o.

A 2006 óta független Montenegró alkotmánya kimondja, hogy az ország hivatalos nyelve a montenegrói,Vö. Montenegró alkotmánya , 13. cikkely (Hozzáférés: 2018. május 23). és ennek is megvan a saját sztenderdje. Ez magába foglalja a montenegrói nyelvjárások sajátos, de közös vonásait, valamint a Karadžić-féle reform előtti montenegrói irodalom sajátos nyelvi vonásait.Thomas 1998, 31–32. o.

Hogyan nevezik nyelvüket a beszélői

A beszélők többsége sohasem nevezte nyelvét szerbhorvátnak. Ez csak a nyelvészek és a hivatalos közegek által használt szakkifejezés volt. A szerbek mindig is azt állították, hogy szerbül beszélnek, a horvátok pedig, hogy horvátul. A montenegróiak általában szerbnek nevezték nyelvüket, olykor meg montenegróinak. A bosnyákok többnyire horvát ajkúaknak tartották magukat, de olykor szerb vagy bosnyák nyelvűeknek. A 2011-es szerbiai népszámlálás adatai szerint Становништво према матерњем језику (A lakosság anyanyelv szerinti eloszlása) (Hozzáférés: 2018. május 23). és Montenegróban, a 2011-es népszámlálás adatai szerint,Stanovništvo prema maternjem jeziku (A lakosság anyanyelv szerinti eloszlása) (Hozzáférés: 2018. május 23). ezekben az országokban nincsenek szerbhorvátul beszélő személyek. Bosznia-Hercegovinára vonatkozóan nincsenek rendelkezésre álló adatok a lakosság anyanyelv szerinti eloszlásáról. Mindazonáltal a CIA The World Factbook-ja megemlíti, hogy ebben az országban a bosnyákot, a horvátot és a szerbet beszélik. The World Factbook. CIA. 2016 (Hozzáférés: 2018. május 23). Ugyanakkor jelen van Boszniában egy „politikailag korrekt” elnevezés, az egymással kapcsolatot kereső és ápoló fiatalok például tendenciózusan ezt használják: naš jezik ’a mi nyelvünk’, naški ’a mi nyelvünkön’.Radics Viktória. Boszniai nyelvlecke. Lettre. 67. sz. 2007/2008 (Hozzáférés: 2018. május 23).