Anna Raymond Massey (Thakeham, West Sussex, 1937. augusztus 11. – Kensington, London, 2011. július 3.) BAFTA-díjas angol színésznő. Egyik legismertebb szerepe Babs Milligan alakítása Alfred Hitchcock 1972-es thrillerfilmjében, a Tébolyban.

Élete Származása A West Sussex-i Thakehamben született. Színészcsaládból származott: Édesapja a kanadai születésű Raymond Massey hollywoodi filmszínész; édesanyja Adrianne Allen angol színésznő volt, Massey második felesége. Bátyja, Daniel Massey (1933–1998) szintén színésznek állt. Keresztapja John Ford amerikai filmrendező volt. Apai nagybátyja volt Vincent Massey (1887–1967) kanadai diplomata és politikus, 1935–1946 között Kanada ENSZ-hez delegált főbiztosa, 1952–1959 között Kanada brit királyi kormányzója.

Színészi pályája Nem szerzett hivatalos színészi képesítést. 1955-ben, 17 éves korában lépett színpadra repertoár-színházakban. 1955 májusában Jane szerepét kapta William Douglas-Home vígjátékában, a The Reluctant Debutante-ban, a brightoni Theatre Royal-ban, majd ugyanebben a szerepben a londoni Cambridge Theatre-ben. A sztorit Jack Minster rendező filmre is vitte, Massey ezzel „egycsapásra” híres lett. 1956 októberében ugyanebben a szerepben már New Yorkban aratott színpadi sikert. Később is szerepelt angol és amerikai irodalmi színpadokon. 1990-ben a Charlestoni Fesztiválon Alan Bennettel közösen adtak elő szemelvényeket T.S. Eliot és Virginia Woolf levelezéséből.

1958-ban filmes főszerepet kapott John Ford rendező Gideon’s Day című angol–amerikai kémfilm-vígjátékában, Jack Hawkins és Anna Lee mellett. 1963-ban kisebb szerepben sikerrel szerepelt Gilles Grangiera rendező Le voyage à Biarritz című olasz-francia vígjátékában, Fernandel és Michel Galabru mellett. Otto Preminger 1965-ös Bunny Lake hiányzik című misztikus thrillerében egy egyik súlyponti szerepet, Elvira Smollettet alakította, Laurence Olivier és Carol Lynley mellett. Második főszerepét Michael Powell angol rendező 1970-es Kamerales (Peeping Tom) c. horrorfilmjében játszotta, az elmebeteg sorozatgyilkos (Kalrheinz Böhm) egyik áldozatát, Helen Stephenst. A film a kor mércéje szerint kegyetlen és véres jeleneteket mutatott, felháborodást keltett, egy ideig cenzúrázták. 1972-ben Alfred Hitchcock Téboly c. thrillerfilmjében Massey-nek és Barbara Leigh-Huntnak adta a két női főszerepet, Babset és Brendát, a „nyakkendős sorozatgyilkos” (Barry Foster) két áldozatát.

1975-ben szerepelt a BBC televízió Churchill’s People című nagyszabásúra tervezett történelmi filmdráma-sorozatában, mely Winston Churchillnek az 1930-as években írott Az angol ajkú népek története című munkáiból készítettek. A sorozatba számos neves angol sztárszínészt bevontak (Richard Johnsont, Robert Hardyt, Alan Howardot, Colin Blakelyt, Gemma Jones-t, Edward Foxot és másokat), a sorozat teljes kudarcba fulladt. Massey itt a kora középkori Ealhswith királynét, Nagy Alfréd wessexi király feleségét alakította.

1984-ben főszereplője volt Barbara Rennie filmjének, az Áldott szíveknek (Sacred Hearts), a szigorú Thomas nővért játszotta egy 1940-es évekbeli leány-nevelőintézetben. 1986-ban Edith Hope szerepében magányos, megkeseredett vénlányt játszott Giles Foster Hotel du Lac c. romantikus tévéfilm-drámájában, amely Anita Brookner azonos című regényéből készült. A filmet a BBC Screen Two dráma-sorozatában adta le. Színészkollégája, Julia McKenzie szerint ezt a karaktert szinte Massey „testére szabták”. Alakításáért Massey BAFTA-díjat kapott.

2005-ben II. Erzsébet királynőtől megkapta a Brit Birodalom Rendje kitüntetés parancsnoki fokozatát (CBE), színművészi teljesítményéért.

Az ezredforduló utáni szerepei közül említendő Mrs. Shrike alakítása Brad Anderson A gépész c. pszichothrillerében (2004); Margaret Thatcher-alakítása Richard Curson Smith Pinochet in Suburbia című politikai tévédrámájában, és Mrs. Eagleton szerepe, Álex de la Iglesia spanyol rendező 2008-as The Oxford Murders c. misztikus bűnügyi filmjében, John Hurt és Elijah Wood mellett.Nem azonos az Oxfordi gyilkosságok (Endeavour) című 2012-es spanyol-angol-francia tévésorozattal.

Magánélete 1958. május 24-én feleségül ment Jeremy Brett angol színészhez, aki a Granada Televízió 1984–1994 sugárzott Sherlock Holmes kalandjai sorozat címszereplőjeként szerzett hírnevet. 1959-ben egy közös fiuk született, David Huggins, aki később író, grafikus, képregényrajzoló, illusztrátor lett. Brett biszexuális volt, 1962-ben férfipartnere kedvéért elhagyta családját. 1962. november 22-én házasságukat felbontották.

Válása után Massey huszonhat évig egyedül élt. 1988 augusztusában egy társasági eseményen megismerkedett Uri Andres (Jurij Andrejsz) orosz származású kohómérnökkel, aki a londoni Imperial College egyetemen dolgozott. 1988. november 22-én összeházasodtak, a házasság Massey haláláig fennmaradt.

2006-ban Massey kiadta önéletrajzát, Telling Some Tales címmel, amelyben részletesen beszámolt ifjúságának magánéleti nehézségeiről, Jeremy Brettel kötött első házasságának kudarcáról, Brett szexuális irányultságáról és súlyosbodó pszichés betegségéről, mániás depressziójáról.

Tüdőrák következtében hunyt el Kensingtonban, 2011. július 3-án.

Főbb filmszerepei

1955: The Reluctant Debutante; Jane Broadbent 1960: Gideon’s Day; Sally Gideon 1963: Kamerales (Peeping Tom); Helen Stephens 1955–1964: Le voyage à Biarritz, tévésorozat; Marjorie Robertson 1965: Bunny Lake hiányzik (Bunny Lake Is Missing); Elvira Smollett 1969: W. Somerset Maugham, tévésorozat; Millicent Bannon 1969: De Sade; Renée de Montreuil 1970: Tükörútvesztő (The Looking Glass War); Mrs. Avery 1970: Copperfield Dávid, tévéfilm; Jane Murdstone 1972: Téboly (Frenzy); Babs Milligan 1973: Mesék a kriptákból II. (The Vault of Horror); Midnight Mess c. rész; Donna Rogers 1973: Babaház (A Doll’s House); Kristine Linde 1974: The Pallisers, tévésorozat; Laura Kennedy / Laura Standish 1975: Churchill’s People, televíziós történelmi filmdráma-sorozat; Ealhswith wessexi királyné 1966–1977: Jackanory, tévésorozat; önmaga, mint történetmesélő 1979: Zöld a vetés (The Corn Is Green), tévéfilm; Miss Ronberry 1979: Rebecca, tévé-minisorozat; Mrs. Danvers 1979: Egy kis romantika (A Little Romance); Ms. Siegel 1980: Meghökkentő mesék (Tales of the Unexpected), tévésorozat; Mr Botibol’s First Love c. rész, Irene Wrzaszcyzk 1982: I Remember Nelson, tévésorozat; Lady Frances Nelson 1982: Egy nyár öt napja (Five Days One Summer); Jennifer Pierce 1984: Egy másik ország (Another Country); Imogen Bennett 1984: A lánc (The Chain); Betty 1984: Kettős szerepben (The Little Drummer Girl); elnökasszony 1984: Áldott szívek (Sacred Hearts), Thomas nővér 1985: Anna Karenina, tévéfilm; Betsy 1986: A csodadoktor (Foreign Body); Miss Furze 1986: Hotel du Lac; tévéfilm; Edith Hope (BBC Screen Two sorozat, E02S08) 1987: Kockán nyert szerelem (A Hazard of Hearts), tévéfilm; Eudora 1988: Könnyek az esőben (Tears in the Rain), tévéfilm; Lady Emily 1988: Sun Child, tévéfilm; Marcia Burrows 1989: A nagy balek (Around the World in 80 Days); Mary 1989: 80 nap alatt a föld körül (Around the World in 80 Days), tévé-minisorozat; Viktória királynő 1989: Két város története (A Tale of Two Cities). tévé-minisorozat; Miss Pross 1989: Killing Dad or How to Love Your Mother; Edith 1990: A Hold hegyei (Mountains of the Moon); Mrs. Arundell 1991: Impromptu; George Sand anyja 1992: Inspector Morse, tévésorozat; Lady Emily Balcombe 1993: The Return of the Psammead, tévésorozat; Marchmont néni 1993: Az ifjú Indiana Jones kalandjai (The Young Indiana Jones Chronicles), tévésorozat; 1995: Angyalok és rovarok (Angels and Insects); Miss Mead 1995: Groteszk (The Grotesque); Mrs. Giblet 1993–1995: Nyúl Péter és barátai (Angels and Insects), animációs sorozat; Mrs. Tittlemouse hangja 1995: Megkísértve (Haunted); Nanny Tess Webb 1997: Partra vetve (Driftwood); anya 1997: Déjà Vu, Fern Stoner 1999: Jack kapitány (Captain Jack); Phoebe 2000: Kamufeleség (Room to Rent); Sarah Stevenson 2001: Nash Bridges – Trükkös hekus (Nash Bridges), tévésorozat; Cindy 2001: Sötétkék égbolt (Tmavomodrý svet); angoltanárnő 2002: Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember (The Importance of Being Earnest); Miss Prism 2002: Őrangyal a jövőből (An Angel for May); tévéfilm; Rosie 2002: Költői szerelem (Possession); Lady Bailey 2003: Strange, tévé-minisorozat; Miss Emily Hawthorne 2004: A gépész (The Machinist); Mrs. Shrike 2004: Szeret, nem szeret (He Knew He Was Right), tévésorozat; Miss Stanbury 2004: Elhagyatva (Belonging), tévéfilm; Brenda 2004: Agatha Christie: Egy élet képekben (Agatha Christie: A Life in Pictures), tévéfilm; az idős Agatha Christie 2005: Robinsonék (The Robinsons), tévésorozat; Pam Robinson 2005: Különös barátság (Mrs. Palfrey at the Claremont); Mrs Arbuthnot 2004: A pánik hete (The Worst Week of My Life); Yvonne néni 2006: Egy jó gyilkosság (A Good Murder), tévéfilm; Phyllis 2006: Pinochet in Suburbia; tévéfilm; Margaret Thatcher 2007: Lewis - Az oxfordi nyomozó (Lewis), tévésorozat; Margaret Gold professzor 2007: Twist Olivér (Oliver Twist), tévésorozat; Mrs. Bedwin 2008: The Oxford Murders; Mrs. Eagleton 2008: Érzék (Affinity); Miss Haxby 2008: Egy tiszta nő (Tess of the D’Urbervilles), tévé-minisorozat; Mrs D’Urberville 2009: Kingdom – Az igazak ügyvédje (Kingdom), tévésorozat; Winifred 1998–2009: Kisvárosi gyilkosságok (Midsomer Murders), tévésorozat, 2 epizódban; Brenda Packard / Honoria Lyddiard 2009: Agatha Christie: Poirot, tévésorozat, S12E04 Az órák c. rész; Miss Pebmarsh 2010: Az élet megy tovább (Moving On), tévésorozat; Bella 2011: Act of Memory: A Christmas Story; az idős Mária

Jegyzetek

Források

További információ

Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Angol színésznők Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Rákban elhunyt személyek