A Nyugat-indiai Föderáció vagy Nyugat-indiai Államszövetség, röviden Nyugat-Indiák (angolulː West Indies Federation) egy rövid életű gazdasági és politikai unió, de facto állam volt, ami 1958. január 3. és 1962. május 31. között állt fenn. 12 rendes, és két megfigyelő tagállama volt, többnyire azok a Karib-térségben található szigetállamok, amelyek korábban a Brit Birodalom részét képezték, köztük Trinidad és Tobago, Barbados és Jamaica. Fővárosa a Trinidad szigetén található Port of Spain volt. A föderáció kifejezett szándéka az volt, hogy olyan politikai uniót hozzon létre, amely később önálló államként függetlenedik az Egyesült Királyságtól. Mielőtt azonban ez megtörténhetett volna, a szövetség politikai viták és a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt válságba került, majd alig 4 évvel megalakulása után meg is szűnt. Helyébe a Karibi Szabadkereskedelmi Szövetség lépett, mely 1974-ig állt fenn.
Létrehozását az Egyesült Királyság kormánya mellett a helyi nacionalista mozgalmak is támogatták. Egykori tagállamaiból kilenc ma már független államː Antigua és Barbuda, Barbados, a Dominikai Közösség, Grenada, Jamaica, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, valamint Trinidad és Tobago. További három, Montserrat, a Kajmán-szigetek, és Turks- és Caicos-szigetek pedig brit tengerentúli területek lettek. A mai Guyana és Belize megfigyelői tagstátusszal rendelkeztek.
Földrajza és népessége balra|bélyegkép|A Karib-térség A Nyugat-indiai Föderáció teljes lakossága 3-4 millió fő volt, többségük nyugat-afrikai származású, a gyarmati időszakban onnan behurcolt fekete rabszolgák leszármazottai. A kisebbségek közé tartoztak az indiai szubkontinensről származó indiaiak (az úgynevezett kelet-indiaiak), európaiak, kínaiak, arabok és karibiak. Nagy volt a hibrid népesség aránya, nagy részük úgynevezett mulatt (europid-negrid keverék) de jelen voltak az afro-indiaiak, euro-indiaiak és euro-kínaiak is. Vallási szempontból a lakosság nagy része protestáns volt, jelentős számban képviselték magukat a katolikusok, valamint kevés hindu és muszlim (mindkettő szinte kizárólag a kelet-indiai lakosságból).
A Nyugat-Indiák összesen 24 fő szigetből, és körülbelül 220-230 kisebb szigetből állt melyek között lakatlanok is voltak. A legnagyobb sziget Jamaica volt, amely a szövetség északnyugati részén feküdt. Délkeletre helyezkedett el a második legnagyobb sziget, Trinidad, majd harmadikként a szövetség keleti szélén fekvő Barbados.
Az államszövetség a Karib-térség valamennyi szigetcsoportjára kiterjedt:
a Nagy-Antillák: Jamaica, a Kajmán-szigetek, és a Turks- és Caicos-szigetek. a Kis-Antillák: Barbados Leeward-szigetekː Antigua és Barbuda, Saint Kitts és Nevis, Montserrat Winward-szigetekː Dominika, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Grenada Trinidad és Tobago
Legnagyobb kiterjedésében az állam (nyugatról keletre) a Kajmán-szigetektől Barbadosig mintegy 2425 kilométer (1310 tengeri mérföld) (és körülbelül a 22. hosszúsági fokon), az északi Turks- és Caicos-szigetektől a déli Icacos-fokig (Trinidad) pedig 1700 kilométer (920 tengeri mérföld) (és a 12. szélességi fokon) húzódott. E távolságok bármelyike mentén azonban a terület nagy részét nyílt víz foglalta el (kivéve a közöttük fekvő néhány más szigetet). Összehasonlításképpen Nagy-Britannia közel 10 szélességi fokon, Spanyolország pedig majdnem 20 hosszúsági fokon húzódik. Annak ellenére, hogy a Nyugat-Indiák ilyen hatalmas területen terült el, a legtöbb tartománya többnyire egybefüggő volt, és meglehetősen közel csoportosult egymáshoz a Karib-tenger keleti részén, a nyilvánvaló kivételek Jamaica, a Kajmán-szigetek és a Turks- és Caicos-szigetek.
A szigetek többségét hegyvidékek alkotják, melyet keskeny tengerparti sávok vesznek körül. Kivételt képez ez alól Anguilla, Antigua, Barbuda, a Kajmán-szigetek, a Turks- és Caicos-szigetek, valamint Trinidad, amiket inkább síkságok alkotnak. A Föderáció szinte minden nagyobb települése tengerparton helyezkedett el. A főbb városok közé tartozott Kingston, Port of Spain, Chaguaramas, Bridgetown, Spanish Town, Montego Bay, San Fernando, Mandeville, Castries, Roseau, George Town, Kingstown, St. John's és Basseterre.
Az éghajlat minden szigeten trópusi, forró és párás időjárással, bár a nagyobb szigetek középpontjában mérsékeltebb éghajlat uralkodik. Bizonyos régiók (Jamaica, Trinidad déli partjai és a Kis-Antillák keleti partjai) viszonylag szárazabbak. Évente két évszak van: az év első hat hónapjában száraz évszak, az év második felében pedig esős évszak (hurrikánszezonként is ismert). A szigetek közül sokan a hagyományos hurrikánövezetbe esnek, Trinidad kivételével (bár ott időnként alacsony szélességű hurrikánok pusztítanak), és így veszélyeztetettek a lehetséges szél- és árvízkárok szempontjából.
A Föderációt földrajzilag az észak-amerikai kontinens részének tekintették, mivel valamennyi szigete a Karib-térségben és annak környékén található, annak ellenére, hogy Trinidad közvetlenül Dél-Amerika partjainál található, és annak a kontinentális lemezén fekszik.
Története
Létrejötte A Nyugat-indiai Föderációt jogilag az Egyesült Királyság hozta létre a Brit Karibi Föderációs Törvény 1956-os elfogadásával, amely a Karib-térségben található brit gyarmatokat egy unióba tömörítette.
A szövetség megalakulása utáni nehézségek Az embrionális föderáció politikáját a szövetségi kormány és a tagállami kormányok, valamint a két legnagyobb tag (Jamaica és Trinidad és Tobago) és a kisebb államok közötti harcok tették tönkre. A Nyugat-indiai Föderáció szokatlanul gyenge szövetségi struktúrával rendelkezett. Tartományai például nem tartoztak egy vámunióba. Így minden egyes tagállam különálló gazdaságként működött, vámokkal együtt, főként azért, mert a kisebb szigetek féltek attól, hogy a nagy szigetek gazdasága túlterhelné őket. Emellett nem valósult meg a teljes mozgásszabadság a Föderáción belül, mivel a nagyobb szigetek aggódtak a kisebb szigetekről érkező tömeges átvándorlás miatt. Jamaica, a Nyugat-indiai Föderáció legnagyobb tagja ellenezte a vámunió létrehozására és a szövetségi kormány adókivetési képességének növelésére irányuló terveket is.
Komoly politikai feszültségek alakultak ki azok között, erős szövetségi államot akartak (amely képes volt nagy gazdasági fejlesztési projekteket és újraelosztást végrehajtani), és azok között, akik olyan szövetségi struktúrát akartak, amely minden egyes tagnak jelentős autonómiát biztosított. A jamaicai kritikusok elleneztek minden olyan újraelosztó rendszert, amely elsősorban ahhoz vezetett volna, hogy Jamaica segélyeket kellett volna nyújtson a kisebb szigeteknek.
A szövetségi kormány nem vonhatta felelősségre alkotóállamait. A kezdeti szövetségi költségvetés meglehetősen kicsi volt, ami korlátozta a szövetségi kormány lehetőségét, hogy pénzügyi felülreprezentáltságát használja. Az Egyesült Királyságtól és a tagállamoktól kapott támogatásokra voltak utalva. Jamaica és Trinidad és Tobago tartományi költségvetése egyaránt nagyobb volt, mint a teljes szövetségi költségvetés. Ez ahhoz vezetett, hogy ezek az államok többször kérték, hogy nagyobb finanszírozást nyújthassanak a szövetségi kormánynak. Ezek a kérések nem találtak kedvező fogadtatásra, mivel Jamaica és Trinidad és Tobago együttesen már így is a szövetségi bevételek 85 százalékát adták, nagyjából egyenlő arányban.
A Föderáció bukása Az unió felbomlásáért számos ok tehető felelősséː többek között a lakosság támogatásának hiánya, a szigetállamok nacionalizmusa, a szövetségi kormány gyengesége, a szövetségi adózás és a mozgásszabadság tilalma, a szövetségi alkotmány hiányosságai, az alkotmányban nagyon korán végrehajtott alapvető változtatások, a befolyásos vezetők közötti politikai viszályok, a három legbefolyásosabb politikus döntése, hogy nem indulnak a választásokon, az e vezetők és a kormány közötti súrlódások, a lakosság és az erőforrások túlnyomó koncentrációja a két legnagyobb egységben, az egységek közötti földrajzi és kulturális távolság, a közös közigazgatás történetének hiánya, valamint a koronagyarmati rendszerből való kilépést követő időszak hatása.
A jamaicai elégedetlenség legfontosabb oka a Föderáció továbbra is fennálló gyarmati státusza volt. Jamaica azért csatlakozott a Föderációhoz, mert vezetői úgy vélték, hogy Nyugat-Indiák hamarosan elnyerik függetlenségüket. Közel három évvel a szövetség megalakulása után ez nem történt meg; eközben kisebb brit gyarmatok, mint Ciprus és Sierra Leone, függetlenné váltak. Így sok jamaicai polgár úgy vélte, hogy a sziget önállóan is törekedhet és törekednie is kell a függetlenségre. Problémák merültek fel a föderáció Chaguaramasba tervezett fővárosával kapcsolatban is, amely akkor még az Egyesült Államok kezében volt (miután a második világháború alatt haditengerészeti támaszpontként bérelte az Egyesült Királyságtól). A karibi tartományok vezetői közül sokan azt akarták, hogy Chaguaramas legyen a Föderáció fővárosa. Olyan tartományi vezetők, mint a jamaicai Norman Manley és Eric Williams azt szorgalmazták, hogy Chaguaramast adják át a Föderációnak az Egyesült Államoktól. Az USA és az Egyesült Királyság azonban nem értett egyet, és Grantley Adams, a Föderáció miniszterelnöke megakadályozta, hogy a tartományi vezetők megkapják Chaguaramast. Jamaica számára úgy tűnt, hogy a Föderáció csak hátráltatni fogja a fejlődésüket és a függetlenség felé vezető útjukat.
Ennek eredményeként a Bustamante vezette Jamaicai Munkáspárt (a nyugat-indiai DLP helyi eleme) arra ösztönözte Manley-t, hogy 1961 szeptemberében népszavazást tartson a Föderációtól való politikai elszakadásról. A résztvevők 54%-ban támogatta a Föderációból való kilépést, annak ellenére, hogy Manley, a tartomány akkori főminisztere ellenezte azt. Maga Manley 1962 áprilisában elvesztette az ezt követő szigetországi választásokat, és Bustamante 1962. augusztus 6-án a független Jamaica első miniszterelnöke lett.
Jamaica kiválása után kísérlet történt arra, hogy a régi szövetség maradványaiból egy új szövetséget mentsenek. Sok múlott Williams trinidadi és tobagói miniszterelnökön, aki korábban kijelentette, hogy "erős föderációt" akar. Vere Bird antiguai miniszterelnök azt válaszolta, hogy tartománya csak Trinidaddal egyenrangú partnerként, nem pedig "egy kis Tobagóként" akar részt venni egy föderációban. Jelezte, hogy egy erős föderáció elfogadható, feltéve, hogy nem tesznek kísérletet egy egységes állam létrehozására.
Az új föderációról 1961 szeptemberében kezdődtek meg a tárgyalások; ezeken azonban az derült ki, hogy Trinidadnak az új föderáció bevételeinek 75-80 százalékát kellene biztosítania. Továbbá, bár Trinidad az új szövetség lakosságának 60 százalékát képviselte volna, a vizsgált javaslatok alapján a parlamenti helyek kevesebb mint felét kapta volna meg. Novemberre Williams jelezte, hogy most már támogatja az egységes állam gondolatát. Ha viszont ez nem sikerül, akkor Trinidad és Tobago függetlenné válik. Még ugyanezen év decemberében Errol Barrow barbadosi miniszterelnök találkozott Williamsszel, de nem sikerült meggyőznie arról, hogy Trinidadot a föderációban tartsa.
1962. január 14-én a Népi Nemzeti Mozgalom (a WIFLP Williams vezette trinidadi része) határozatot fogadott el, amelyben elutasította a Föderációban való további részvételt. Maga Williams kijelentette, hogy "tízből egy nem marad semmi" - más szóval Jamaica nélkül nincs föderáció. Trinidad és Tobago 1962. augusztus 31-én vált függetlenné.
Trinidad és Jamaica nélkül a megmaradt "kis nyolcak" megpróbálták megmenteni a Nyugat-indiai Föderáció valamilyen formáját, ezúttal Barbadosra összpontosítva. Ezek a tárgyalások azonban végül eredménytelennek bizonyultak. A két legnagyobb állam nélkül a Föderáció pénzügyi csődre volt ítélve. Barbados nem volt hajlandó viselni a pénzügyi terheket, Antigua és Grenada pedig elkezdett játszani a Jamaicával, illetve Trinidaddal való egyesülés gondolatával.
Tagállamok