szoboszlai Mata János (Hegyközkovácsi, 1907. december 12. – Nyírmihálydi, 1944. október 26.)Halálesete bejegyezve a nyírmihálydi állami halotti akv. 6/1945. folyószám alatt. költő, grafikus.
Életpályája Már zilahi gimnazista korában megjelentek első versei a Szilágyság című lapban; s írásai a Pásztortűzben. 1928-ban átszökött Magyarországra, Hajdúszoboszlóra. 1930-ban Debrecenbe költözött és bölcsészdoktorátust szerzett. 1937 elején kapott állást a városi levéltárban Tóth Endre költővel együtt. 1940-től ő töltötte be a Debreceni Egyetemen a román nyelvi lektor szerepét is. 1944-ben bombatámadás áldozata lett.
Munkássága Versei és tanulmányai jelentek meg debreceni lapokban. Irodalmi munkássága mellett jelentősek archaikus hangulatú fametszetei (Arany János Toldijához, Nagy-Kállói Fényes István Krónikájához, amely az ő gondozásában jelent meg 1943-ban), könyvdíszei stb. Tagja volt az Ajtósi Dürer Céhnek.
Családja Szülei: Mata Ferencz és Krayz Gizella voltak. Felesége, Leitner Rózsa volt.
Művei Nyíladozó emberi elme. Thalestől Sokratesig (filozófiai értekezés, Debrecen, 1941) Erdész Ádám: Mata János. Rajzok, metszetek Mata János és Kner Imre levelezéséből; MMBKT, Békéscsaba, 2018 (Labor omnia vincit)
Jegyzetek
Források
Szoboszlai Mata János Kieselbach Déri Múzeum
További információk Komjáthy István: Mata János (Vándortűz, 1947) Tóth Ervin: Mata János fametszetei (Debrecen, 1962)
Mata János (Látóhatár, 1965. 6. sz.) Művészeti lexikon. Felelős szerkesztő: Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965-1968.
Szabó Ákos-Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. Nyíregyháza, Kállainé Virágh Irén, 1997. Sz. Kürti Katalin: Debreceni képzőművészeti adattár. Debrecen, 1998-. = A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996, 1997-1998, 1999, 2000-2001.
Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848-2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt., 2008. Bényei József: Debreceni irodalmi lexikon. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen, 2009.
Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek