Amath Ndiaye (Dakar, 1996. július 16. –) szenegáli válogatott labdarúgó, a spanyol Mallorca csatárja.
Pályafutása Klubcsapatokban Ndiaye a szenegáli fővárosban, Dakarban született. Az ifjúsági pályafutását a spanyol Valladolid csapatában kezdte, majd az Atlético Madrid akadémiájánál folytatta.
2015-ben mutatkozott be az Atlético Madrid tartalék, míg 2016-ban az első osztályban szereplő felnőtt keretében. A 2016–17-es szezonban a másodosztályú Tenerife csapatát erősítette kölcsönben. 2017-ben a Getafe-hoz igazolt. A 2020–21-es idényben a Mallorcánál szerepelt kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2021. július 1-jén négyéves szerződést kötött a Mallorca együttesével. Először a 2021. augusztus 14-ei, Real Betis ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzés 61. percében, Ángel Rodríguez cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2022. november 6-án, a Villarreal ellen idegenben 2–0-s győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.
A válogatottban Ndiaye 2018-ban debütált a szenegáli válogatottban. Először a 2018. szeptember 9-ei, Madagaszkár ellen 2–2-es döntetlennel zárult Afrikai Nemzetek Kupája selejtező 85. percében, Keita Baldét váltva lépett pályára.
Statisztikák 2023. május 4. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólTenerife(kölcsönben)2016–17Segunda División391221—4113Getafe2017–18La Liga37320—3932018–1915100—1512019–207000—70Összesen5942000614Mallorca(kölcsönben)2020–21Segunda División31900—319Mallorca2021–22La Liga19020—2102022–2324230—272Összesen741150007911Összesen17227910018128
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201840Összesen40
Sikerei, díjai Mallorca Segunda División Feljutó (1): 2020–21
Jegyzetek
További információk
Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Szenegáli labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A CD Tenerife labdarúgói Kategória:A Getafe labdarúgói Kategória:Az RCD Mallorca labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:Élő személyek