Szabó Tamás (Dunapentele, 1947. június 2. –) birkózó magyar bajnok, sportvezető, közösségszervező, helytörténész.
Életpályája Anyja Kertész Gizella, aki életét a négy gyermek nevelésének szentelte. Ősei már 1742-től a faluban laktak: a szépapa és üknagyapa vízimolnárként, nagyszülei pedig asztalosként tevékenykedtek. Az általános iskolát a Pentelei Szórád Márton Általános Iskolában végezte, majd 1965-ben a szintén dunaújvárosi Kerpely Antal Technikumban érettségizett, illetve szerzett kohász-technikusi oklevelet.
1965–1971 között a Dunai Vasmű Hideghengerműjében dolgozott hengerészként.1971-től 1976-ig a Vasmű Igazgatóságának Sportirodáján sportszervező, 1976-tól 1981-ig pedig a Dunaújvárosi Kohász SE módszertani főelőadója.
1981-ben diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán, ettől az évtől a Hild Szakközépiskola Kollégiumvezetője. Az általa kezdeményezett sportkollégium országos és nemzetközi szintet elért versenysportolók neveléséhez járult hozzá. 1984-ben, ugyancsak a Testnevelési Főiskolán sportszervezői majd 2000-ben a Műszaki Egyetem közoktatás vezetői szakán szerez diplomát, 2005-ben az ELTE Bölcsésztudományi Karának pedagógiai szakán diplomázott.
Családi élete Feleségével, Herdinai Máriával három gyermeket – Szilviát, Tamást és Zsoltot – nevelt fel. Három unokájuk született: Gergő, Janka és Maja.
Birkózópályafutása A birkózó sportágban minden korcsoportban nyert magyar bajnokságot, összesen tíz alkalommal. Az 1968-as Mexikói olimpiára rendezett válogató versenyeken a legjobban szerepelt, azonban a nagy részvételi költségekre hivatkozva nem neveztek be az olimpiára. Második lett az 1968-ban Szófiában megrendezett VIT-en, 1969-ben harmadik helyezést ért el az olimpiai erősségű rigai Poddubnij emlékversenyen. A Berlinben megrendezett, 1970-es EB-n a tizenkettedik lett. A birkózástól viszonylag korán kellett megválnia, 1971-ben egy súlyos térdsérülés megpecsételte sportpályafutását. Eredményeit a Dunaújvárosi Kohász SE versenyzőjeként ért el, miközben három műszakban dolgozott.
Sportszervezői munkája Az általa 1980-ban alapított női labdarúgócsapat öt évig szerepelt a magyar bajnokság első osztályában. A Hild József Szakközépiskola leány diáklabdarúgó-csapatával kétszer nyert országos diákbajnokságot, 1998-ban és 1999-ben. Az általa huszonhat alkalommal megrendezett Dunapentele Kupa nemzetközi női labdarúgótorna a Kárpát-medence legrangosabb női labdarúgó tornájává nőtte ki magát.
Közösségszervezői tevékenysége Az 1987-ben alakult Pentele Baráti Körnek egyik alapítója és a megalakuláskor titkára, majd – mintegy harminc évig – vezetőségi tagja.
1988-ban megalapította a Pentele Sport-, Kultúr és Hagyományőrző Egyesületet, melynek a mai napig elnöke.
1991-től a Penteléért Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben alapítója. A Pentele Városrészért végzett kimagasló munka elismeréséül létrehozta a Pro Pentele díjat.
Nevéhez fűződik a városi augusztus 20-i Szent István-napi ünnepség rendszerváltás utáni városi hagyományteremtő megrendezése, a pentelei Arató Bál, Szüreti Bál, Pentelei Búcsú, Pentelei Kolbászfesztivál, és Pentelei Szüreti fesztivál kezdeményezése és megrendezése.
Főszervezője volt a 2007-ben száz éves pentelei Szórád Iskola, és az ezer éves Pentele jubileumi ünnepének.
A Pentelei Monostor Bizottság megalakításának egyik kezdeményezője, a Pentelei Monostor Konferencia szervezője és az emlékhely megépítésének támogatója, kezdeményezője. 2016-tól főszervezője a Beloiannisz és Dunaújváros közötti Szent Pantaleon Zarándoklatnak, e rendezvénnyel emlékezve meg Szent Pantaleonra, Dunaújváros névadójára és a tatárjáráskor a monostorban meggyilkolt mártírhalált halt szerzetesekre.
Szerzője az Pentele Ezer Éve című könyvnek. Döntő érdemei vannak abban, hogy a dunaújvárosi híd a Pentele híd nevet kapta. A Dunaújvárosi Hírlapban, a Dunaferr, valamint a Hét nap című folyóiratban rendszeresen jelentek meg helytörténeti írásai.
A határon túli magyar településekkel testvéri kapcsolatokat ápol, éspedig Érsekújvár, Nagyszőlős, Nagyvárad, Szabadka, Zenta, Magyarkanizsa és Csantavér településeinek civil szerveződéseivel. A határon túli diákok számára hosszú éveken át sporttábort szervezett.
Elismerései
Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése Pro Cultura Intercisae díját 2011-ben ítélték neki. Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése Dunaújváros Ifjúságáért díját 2012-ben kapta meg.
Jegyzetek
Források https://dunaujvaros.hu/szabo_tamas
Kategória:Magyar birkózók Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dunaújváros sportélete