Paunz Márk (Laskafalu, 1869. március 2. – Gyöngyös, 1938. január 1.) fül-orr-gégész, kórházi főorvos, címzetes rendkívüli tanár, egészségügyi főtanácsos.

Életpályája Paunz Mór és Kohn Róza fiaként született. A Zirc-Ciszterci rend Pécsi Főgimnáziumában érettségizett (1887). Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta, ahol 1892. november 12-én orvosdoktorrá avatták. Orvosi oklevelének megszerzése után a Schulek Vilmos által vezetett Szemészeti Klinikához került gyakornokként, ahol Grósz Emillel együtt kutatta a szem és az orr melléküregeinek megbetegedései közötti kapcsolatot. Később a Szent Rókus Kórház segédorvosa (1898), majd a Budapesti Kerületi Általános Munkásbetegsegélyző Pénztár fül-orr-gégésze lett. 1907-ben kinevezték a Stefánia Gyermekkórház Fül-orr-gége osztályának főorvosává. 1910-ben az orr-, torok- és gégebetegségek kór- és gyógytana című tárgykörből magántanárrá habilitálták. 1912-ben a Gróf Apponyi Albert Poliklinika Orr-torok-gége osztályának főorvosa, 1926-ban egyetemi rendkívüli tanár lett, s megkapta az egészségügyi főtanácsosi címet is. 1938. január 1-jén hunyt el a Kékes-szállóban szívbénulás következtében.

Tudományos közleményei magyar és külföldi orvosi lapokban jelentek meg. Tanulmányozta a gyermekek számára állandó veszélyt jelentő diftéria tüneteit és az ellene való védekezés módjait, valamint kutatta a rhinogén eredetű látó-ideggyulladásokat.

Felesége Schwartz Erzsébet volt. Gyermeke nem született.

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték nyugalomra. Hevesi Ferenc rabbi búcsúztatta, majd a Poliklinika nevében Lobmayer Géza professzor mondott beszédet.

Művei A gégedaganatok operálásához. (Gyógyászat, 1898, 44.) A gégetuberculosis gyógykezeléséről. (Gyógyászat, 1899, 11.) A rhinogen agytályog. (Orvosi Hetilap, 1903, 7–9.) Orrbetegségek által előidézett szembajok. (Szemészet, 1905, 2.) A laryngo-tracheoskopia és bronchoskopia directa. (Orvosi Hetilap, 1905, 2.) Az orr melléküregeinek gyulladásairól. (Orvosi Hetilap, 1906, 38.) Az oesophagoskopiáról. Winternitz Arnolddal. (Orvosi Hetilap, 1907, 29–32.) A tracheo-bronchoskopia directa gyakorlati értékéről. Winternitz Arnolddal. (Orvosi Hetilap, 1908, 41.) Idült genyes közepi középgyuladásnak sinus-thrombosis-szal és tüdőtályoggal szövődött, műtéttel gyógyult esete. (Orvosi Hetilap, 1909, 3.) Újabb adatok a laryngo-tracheoskopia és bronchoskopia directa gyakorlati értékéhez. Winternitz Arnolddal. (Orvosi Hetilap, 1910, 23.) Újabb adatok a rhinogen látóideggyulladáshoz. (Szemészet, 1913, 1.) A gümős tracheobronchialis nyirokmirigyek áttöréséről a légutakba a gyermekkorban. (Orvosi Hetilap, 1915, 27–30.) Az újszülötteken és a korai csecsemőkorban észlelt felső állcsontnekrosisokról. (Magyar Orvosi Archivum, 1920) A laryngoskopia és tracheobronchoskopia directa eredményeiről idegen testek eltávolításában a gyermekkorban. (Orvosképzés, 1921, 4.) Orrfurunculusból keletkezett orbitális tályog. (Orvosképzés, 1925, 3.) A rhinogen neuritis retrobulbarisról. (Orvosképzés, 1930, 3.) A gégerákról. (Orvosképzés, 1933, 4.) A légcsőben szabadon mozgó idegen testek kórismézésnek egy biztos tünete. (Orvosképzés, 1934, 2.) A laryngoskopia és tracheobronchoskopia directa értéke, különös tekintettel a gyermek- és belgyógyászatra. (Orvosképzés, 1935, 4.) Heveny mastoiditist utánzó intracranialis dermoid. (Orvosképzés, 1938, 1.)

Díjai, elismerései

Vöröskereszt II. osztályú díszjelvénye

Jegyzetek

Források

További információk Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001

Kategória:Magyar fül-orr-gégészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1869-ben született személyek Kategória:1938-ban elhunyt személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek