Stef Caers (művésznevén: Gustaph, Leuven, 1980. július 5. – ) belga énekes és zeneszerző. Ő képviselte Belgiumot a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Liverpoolban, Because of You című dalával, ahol a hetedik helyen végzett.

Pályafutása A Genti Egyetemen tanult zenetudomány szakon. 2000-ben Steffen művésznévvel megjelent első dala, a Gonna Lose You, ami 22. helyezést ért el a flamand slágerlistán. A következő dala, a Sweetest Thing egy kudarc volt, ezért elhagyta művésznevét és inkább a stúdiómunkára és a zeneszerzésre koncentrált.

2018-ban és 2021-ben vokalistaként erősítette a belga produkciókat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

2022. november 8-án az VRT bejelentette, hogy az énekes is bekerült a 2023-as Eurosong mezőnyébe. A kiválasztott előadók két dalt prezentáltak, Gustaph esetében a Because of You és a The Nail, melyekből végül az előbbit választotta versenydalának. A 2023. január 14-i döntőben az ő dala szerezte a legtöbb pontot annak ellenére, hogy a zsűri szavazáson harmadik, a nézői szavazáson második helyezett lett, így ő képviselhette hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Diszkográfia Kislemezek Gonna Lose You (2000) Sweetest Thing (2000) Same Thing (2011) Jaded (2011) Second Coming (2020) Because of You (2023) The Nail (2023) Already Know (2023)

Közreműködések Running (Blende, 2014) Silence Is Consent (Moonlight Matters, 2016) My Curse and Cure (Hercules & Love Affair, 2018) Chocolat (Hot Spell, 2018) Call (Lady Linn, 2022)

Jegyzetek

További információk

Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Belga énekesek Kategória:LMBT zenészek