Schiffer Ernő (Námesztó,Születési helye feltehetőleg a ma már Námesztóhoz tartozó Szlanica, ahol húga, Schiffer Alice is született, 1905-ben. 1893 – Budapest, 1951. december 20.) radiológus, kórházi főorvos, egyetemi magántanár.
Életpályája Schiffer Jónás (1851–1934) és Haász Jenny (1869–1945) fiaként született zsidó családban. Az első világháborúban az orosz fronton szolgált, ahol egy egészségügyi egységet vezetett. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán végezte, ahol 1918-ban avatták orvosdoktorrá. Ezt követően az I. sz. Belgyógyászati Klinikán dolgozott Bálint Rezső mellett, majd két évet Guido Holzknecht bécsi radiológiai intézetében töltött. Hazatérése után a Pajor Szanatórium röntgenorvosa lett. A második világháború elején családjával kikeresztelkedett az unitárius vallásra. Az ország német megszállását követően Raoul Wallenberg segítségével menleveleket szerzett családjának. 1944 nyarán munkaszolgálatra vitték. 1944 októberében a családja rövid időre egy svéd követségi védelem alatt álló házban talált menedéket, majd visszatértek a Katona József utca 23/a alatti lakásukba. Ernőt munkaszolgálatosként Németország felé meneteltették, de egy nap egyszerűen elsétált tőlük, és gyalogosan átkelt a Dunán, majd visszatért Budapestre, ahol újból egyesült családjával. 1945 januárjáig, a város felszabadulásáig a lakásban maradtak.
1947-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán a hasi szervek röntgendiagnosztikája című tárgykörből magántanári képesítést szerzett. 1949-től haláláig a Szent Rókus Kórházban dolgozott mint röntgenfőorvos. Halálát húgyvérűség és vesegyulladás okozta.
Felesége Tornai Erzsébet, akivel 1928. július 30-án Mohácson kötött házasságot.Mohácsi Hirlap, 1928. augusztus 5. (18. évfolyam, 32. szám) Gyermekeik: Schiffer János, John P. Schiffer (1930–2022) atomfizikus, egyetemi tanár és Schiffer Éva (1933).
Művei Urológiai röntgendiagnosztika (Budapest, 1950) Röntgendiagnosticai lehetőségek acut hasi catastropháknál. (Orvosi Hetilap, 1951, 22)
Díjai, elismerései Vöröskereszt hadiékítményes II. osztályú díszjelvénye (1917)
Jegyzetek
Források
Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001
További információk
Kategória:Magyar radiológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1951-ben elhunyt személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek