Sead Hakšabanović (Hyltebruk, 1999. május 4. –) svéd születésű montenegrói válogatott labdarúgó, a skót Celtic csatárja.

Pályafutása Klubcsapatokban Hakšabanović a svédországi Hyltebruk községben született. Az ifjúsági pályafutását a Halmstad akadémiájánál kezdte.

2015-ben mutatkozott be a Halmstad első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2017-ben az angol West Han United szerződtette. 2018 és 2020 között a spanyol Málaga és a svéd Norrköping csapatát erősítette kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2020-ban a Norrköpinghez igazolt. 2021-ben az orosz Rubin Kazanyhoz írt alá. A 2022-es szezon első felében a Djurgårdennél szerepelt kölcsönben. 2022. augusztus 25-én ötéves szerződést kötött a skót első osztályban érdekelt Celtic együttesével. Először a 2022. szeptember 18-ai, St. Mirren ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzés 57. percében, Liel Abada cseréjeként lépett pályára. Első góljait 2022. november 5-én, a Dundee United ellen hazai pályán 4–2-es győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.

A válogatottban Hakšabanović az U17-es és az U19-es korosztályú válogatottakban is képviselte Svédországot.

2017-ben debütált a montenegrói válogatottban. Először a 2017. június 10-ei, Örményország ellen 4–1-re megnyert mérkőzés 85. percében, Vladimir Jovovićot váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2019. november 19-én, Fehéroroszország ellen 2–0-s győzelemmel zárult barátságos mérkőzésen szerezte meg.

Statisztikák 2023. március 18. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólHalmstad2015Allsvenskan10000—1002016Superettan32810—3382017Allsvenskan18411—195Összesen601221006213West Ham United2017–18Premier League0020—20Málaga2018–19Segunda División2000—20Norrköping2019Allsvenskan2963052378202029721—31820217045—115Összesen651396527921Rubin Kazany2021–22Premjer Liga2011020231Djurgården2022Allsvenskan11200—112Celtic2022–23Scottish Premiership1856060305Összesen1763320713220942

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól2017202018202019412020602021110202250Összesen301

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2019. november 19. Városi Stadion, Podgorica, Montenegró 2–0 2–0 Barátságos mérkőzés

Jegyzetek

További információk Transfermarkt

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Svéd labdarúgók Kategória:Montenegrói labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Halmstad labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Málaga CF labdarúgói Kategória:Az IFK Norrköping labdarúgói Kategória:A Rubin Kazany labdarúgói Kategória:A Djurgården labdarúgói Kategória:A Celtic labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:Élő személyek