A Voices KSI brit rapper és énekes kislemeze, amin közreműködött Oliver Tree amerikai énekes, 2023. január 27-én jelent meg, a Warner Music Group és az Atlantic Records kiadókon keresztül. A dal szerzői a két előadó, Conor Blake Manning, Sara Boe, Mustafa Omer és James Murray. A kislemez producerei Mojam és Digital Farm Animals voltak.

Háttér Megjelenése előtt a dalt a két előadó egy negatív marketing stratégiával népszerűsítette. A kiadás előtti héten közösségi média-posztokban ismételték, hogy mennyire borzasztó a dal, ezzel próbálva figyelmet kelteni a megjelenésre. A dal témáját tekintve egy szakításról szól és az azt követő nehézségekről. KSI azt mondta a dalról, hogy „A Voices egy dal, amin életem egyik nagyon furcsa szakaszában dolgoztam. Ez a dal számomra nagyon fontos, mert egy nagy fejezetet jelent életemben. A szakításom után úgy éreztem, hogy jól vagyok, de a fejemben hallottam ezeket a hangokat, amik azt mondták nekem, hogy igazából nem vagyok annyira boldog, mint gondolnám.”

Közreműködő előadók Az ASCAP adatai alapján: KSI, vokál, dalszerző Oliver Tree, vokál, dalszerző Digital Farm Animals, producer, dalszerző Conor Blake Manning, dalszerző Sara Boe, dalszerző Mustafa Omer, dalszerző James Murray, dalszerző Mojam, producer

Slágerlisták Slágerlista (2023) Legmagasabbpozíció Úz-Zéland (RMNZ Hot Singles) 5

Kiadások RégióDátumFormátum(ok)Kiadó(k)Világszerte2023. január 27.

Jegyzetek

Kategória:2023 kislemezei Kategória:Egyedüllét témájú dalok Kategória:KSI-dalok