Ámir Husszain Khán (Hindi: आमिर ख़ान; 1965. március 14. –) Indiai színész, rendező, producer. Szerepelt számos filmben és reklámban. Egyik vezető szereplője a hindi moziknak, Bollywood sztárja. Alapító-tulajdonosa az Aamir Khan Productions-nek.

Pályáját gyerekszínészként kezdte, nagybátyja Naszir Husszain filmjében, a Yaadon Ki Baaraatban (1973). Tizenegy évvel később kezdte profi karrierjét a Holi (1984) c. filmben. 1988-ban a Qayamat Se Qayamat Takban nyújtott alakításért elnyerte a Legjobb Férfi Debütáló Filmfare díjat. 1990-ben Ámir megkapta az első Filmfare-díját a Legjobb férfi alakításáért a Raja Hindustaniban (1996). 2001-ben debütált a Lagaan c. filmben mint filmproducer és főszerepet is játszott benne. A filmet Oscar-díjra is jelöltek, de nem nyert. Indiában viszont jelölték a Filmfare-díjátadón a Legjobb férfi alakítás kategóriában, amit meg is nyert. Az elkövetkező négy évben szünetet tartott, majd 2005-ben tért vissza a Mangal Pandey: The Rising c. filmben, megkapta a Filmfare Filmkritikusok díját az Ifjú lázadók (2006) című filmben nyújtott teljesítményéért. 2007-ben rendezett először, ez a Taare Zameen Par volt, amiért megkapta a Filmfare - Legjobb rendező díját. Ezt követte a Ghajini (2008), a legnagyobb bevételt hozó indiai film abban az évben, és a Három idióta (2009), a legnagyobb bevételt hozó bollywoodi film.

Család Ámir a Bandra Szent Család kórházban született (Mumbai, India). A muzulmán család aktívan részt vett az indiai filmiparban. Apja, Tahir Hussain producer; nagybátyja, Nasir Hussain producer, rendező és színész. Ámirnak első feleségétől (Reena Dutta 1986 - 2002) született egy fia és egy lánya (Juanid és Aira). Jelenlegi felesége Kiran Rao, rendező és producer. Ámir leszármazottja a muzulmán tudós és politikus Maulana Abul Kalam Azadnak. Unokaöccse Imraan Khan, szintén színész.

Díjak Oscar-díj 2002: Lagaan: Once Upon a Time in India Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában

Filmfare díj 1988: Best Debut nyert Qayamat Se Qayamat Tak 1988: Best Actor jelölés Qayamat Se Qayamat Tak 1989: Best Actor jelölés Raakh 1990: Best Actor jelölés Dil 1991: Best Actor jelölés Dil Hai Ki Manta Nahin 1992: Best Actor jelölés Jo Jeeta Wohi Sikandar 1993: Best Actor jelölés Hum Hain Rahi Pyaar Ke 1994: Best Actor jelölés Andaz Apna Apna 1995: Best Actor jelölés Akele Hum Akele Tum 1996: Best Actor nyert Raja Hindustani 1998: Best Actor jelölés Ghulam 1998: Best Male Playback Singer jelölés „Aati Kya Khandaala” című dalért a Ghulam c. filmben 1999: Best Actor jelölés Sarfarosh 2001: Best Actor nyert Lagaan: Once Upon a Time in India 2001: Best Actor jelölés Dil Chahta Hai 2005: Best Actor jelölés Mangal Pandey: The Rising

Filmjei

cím év szerep megjegyzésDangal2017Mahavir Singh PhogatAz életrajzi film Mahavir Singh Phogat életét mutatja be, aki birkózásra tanította lányait, Babita Kumarit és Geeta Phogatot. Ennek köszönhetően Geeta Phogat lett az első indiai birkózónő, aki aranyérmet szerzett a 2010-es Nemzetközösségi játékokon...Dhoom 32013Sahir és SamarDhobi Ghat2010Arun3 Idiots2009RanchoGhajini2008Sanjay Singhania / SachinTaare Zameen Par2007Ram Shankar NikumbhGyőztes, Filmfare díj a legjobb rendezőLajjo 2007 Fanaa 2006 Rehan Qadri Ifjú lázadók 2006 Daljeet (DJ) The Rising 2005 Mangal Pandey Nevezés: Filmfare díj a legjobb színésznek Dil csáhta hai 2001 Akash Malhotra Nevezés: Filmfare díj a legjobb színésznek Lagaan: Once Upon a Time in India 2001 Bhuvan Győztes, Filmfare díj a legjobb színésznek Mela 2000 Kishan Pyare Mann 1999 Karan Dev Singh Sarfarosh 1999 Ajay Singh Rathod Nevezés: Filmfare díj a legjobb színésznek Earth 1998 Dil Navaz Ghulam 1998 Siddharth Marathe Nevezés: Filmfare díj a legjobb színésznek Nominated, Filmfare díj a legjobb férfi filmzene-énekesnek Ishq 1997 Raja Nevezés: Filmfare díj a legjobb színésznek Raja Hindustani 1996 Raja Hindustani Győztes, Filmfare díj a legjobb színésznek Akele Hum Akele Tum 1995 Rohit Nominated, Filmfare díj a legjobb színésznek Rangeela 1995 Munna Aatank Hi Aatank 1995 Rohan Baazi 1995 Inspector Amar Damjee Andaz Apna Apna 1994 AmarNevezés, Filmfare díj a legjobb színésznek Hum Hain Rahi Pyaar Ke 1993 Rahul Malhotra Nevezés, Filmfare díj a legjobb színésznek Parampara 1993 Ranbir Prithvi Singh Isi Ka Naam Zindagi 1992 Chotu Jo Jeeta Wohi Sikandar 1992 Sanjaylal Verma Nevezés, Filmfare díj a legjobb színésznek Time Machine 1992 Pénzügyi problémák miatt a film forgatását Shekhar Kapur félbehagyta Daulat Ki Jung 1991 Rajesh Chaudhry Dil Hai Ki Manta Nahin 1991 Raghu Jetley Nevezés, Filmfare díj a legjobb színésznek Afsana Pyaar Ka 1991 Raj Jawani Zindabad 1990 Shashi Deewana Mujh Sa Nahin 1990 Ajay Sharma Dil 1990 Raja Nevezés, Filmfare díj a legjobb színésznek Tum Mere Ho 1990 Shiva Awwal Number 1990 Sunny Love Love Love 1989 Amit Raakh 1989 Aamir Hussein Nevezés: Filmfare díj a legjobb színésznek Qayamat Se Qayamat Tak 1988 Raj Győztes, Filmfare díj a legjobb első fellépőnek Holi 1984 Madan Sharma Madhosh 1974 Gyermekszínész Yaadon Ki Baaraat 1973 Gyermekszínész

További információk

Bollywoodextra.hu BOLLYWOOD - Startlap fórum Magyar Aamir Khan rajongók Facebookon Aamir Khan Productions

Kategória:Indiai színészek Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek