Brandon Scott , művésznevén Swarmz, brit rapper, énekes, labdarúgó és ökölvívó.

Pályafutása

Labdarúgás Fiatalkorában Scott tehetséges labdarúgó volt és játszott a Fulham, a Charlton Athletic és a Southend United akadémiáin is. Southendnél töltött éveiben kölcsönben szerepelt a hatodosztályú East Thurrock United csapatában. 2016-ban a Southend nem hosszabbította meg a szerződését, amit követően leszerződtette az amatőr Cray Wanderers. 2017-ben írta alá utolsó szerződését a Whitehawkkal, majd 2018-ban úgy döntött, hogy inkább a zenére fog koncentrálni.

Zenészként Scott labdarúgó pályafutása közben kezdett el zenélni, hobbiként. Eredetileg SoundCloudra töltött fel dalokat, akkor még Swarmzy-B néven, amit később rövidített jelenlegi művésznevére. 2017-ben adta ki első videóklipjét, a Money-t, ami több, mint 200 ezer megtekintést gyűjtött össze YouTube-on. 2018 elején adta ki Murda című dalát. A Lyca hozta meg neki első sikereit, amit követően leszerződtette a Virgin Records. Ezt követően ismert rapper lett hazájában.

2020-ban közreműködött KSI Houdini című kislemezén Tion Wayne-nel, ami hatodik lett a brit kislemezlistán.

Ökölvívás

KSI vs. Swarmz

Scott ökölvívói pályafutását KSI brit youtuber ellen kezdte, 2022. augusztus 27-én a londoni O2 Arénában. Eredetileg KSI Alex Wassabi ellen mérkőzött volna meg, de Wassabi visszalépett, helyére érkezett Swarmz, aki korábban kihívta a youtubert egy Instagram élő közvetítés során. KSI kiütötte Scottot a második menetben, megszerezve az ICB cirkálósúlyú világbajnoki címért.

Scott 2022. október 15-én megmérkőzött volna Kristen Hanby brit énekessel, de szeptember 28-án visszalépett, azt mondva, hogy még nem volt eléggé felkészülve a küzdelemre.

Taylor vs. Swarmz

December 5-én bejelentették, hogy Scott 2023. január 14-én Ryan Taylor ellen fog megmérkőzni. Swarmz győzött technikai kiütéssel kevesebb, mint egy perc alatt, miután ütése után megsérült ellenfele szeme.

Ökölvívói teljesítmények #EredményTeljesítményEllenfélTípusMenet, időDátumHelyszínJegyzetek3Vereség1–2Deji OlatunjiPONT42023. május 13. Wembley Aréna, London, Anglia2Győzelem1–1Ryan TaylorTKO1 (3) 0:492023. január 14. Wembley Aréna, London, Anglia1Vereség0–1KSIKO2 (3) 0:282022. augusztus 27. O2 Aréna, London, AngliaAz ICB cirkálósúlyú világbajnoki címért

Diszkográfia

Kislemezek

Fő előadóként + Cím Év Slágerlista Album UK Its A Lie 2017 — rowspan="16" Lyca 2018 55 Next Up(Mixtape Madnesszel) — Bally(Tion Wayne közreműködésével) 2019 32 Motorola(Da Beatfreaksszel és Denóval) 32 Mojo Jojo — Freaky(Dappy-val és Poundz-dzal) 2020 62 How Do You Want It(Krept and Konannel és Bandokay-jel) 61 Payslips(Bugzy Malone-nal és M24-ral) 2021 76 Reload(Denóval) — Deliveroo(Kwengface-szel) 2022 — KSI Diss Track — TKO — Everybody Hates Kris — Blessing — Redemption2023 —

Közreműködő előadóként +CímÉvSlágerlistaAlbumUK Bang Like a Drum 2018 - rowspan="2" Pumpy -Drive By(Tion Wayne, Swarmz közreműködésével) 2019 57 T Wayne’s World 3Houdini(KSI, Tion Wayne és Swarmz közreműködésével) 2020 6 Dissimulation Naughty Naughty(Predz Uk, Swarmz, S1mba és Noizy közreműködésével) -

Vendégszereplések Cím Év További előadó(k) Album Money 2018 Riley JH Presents Warm Up EP 1 Don't Let Go (Love) Bastille, Craig David, Kianja Other People’s Heartache (Pt. 4) Home Alone 2019 D-Block Europe, Deno Home Alone Keisha & Becky (Remix) Russ Millions, Tion Wayne, Jay1, Aitch, Sav’o T Wayne’s World 3 Telescope The Plug, Polo G, Anine Plug Talk Roley 2020 Cadet The Rated Legend Get Out Of My Head (Remix) 2021 Shane Codd, S1mba

Jegyzetek

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit rapperek Kategória:Brit énekesek Kategória:Brit ökölvívók Kategória:Brit zeneszerzők Kategória:Londoniak