A šibeniki Szent Jakab-katedrális (Katedrala sv. Jakova) római katolikus templom Horvátországban, a Šibeniki egyházmegye székesegyháza, 2000 óta az UNESCO világörökség része.

Története A templom építésének gondolata már 1298-ban felmerült, de a döntés csak 1402-ben született meg. Az építés három szakaszban történt, 1431 és 1535 között. A templom alapkövét 1431. április 9-én tették le. A gótikus stílusú templom építésénél kezdetben velencei és helyi mesterek dolgoztak.

bélyegkép|180px|bal|Mestrović: J. Dalmatinac szobra bélyegkép|180px| Dalmatinac: Északi, Oroszlános kapu bélyegkép|180px| Dalmatinac: Nyugati, főkapu bélyegkép|180px| Šibenik: Katedrális belső tér

1441-ben Šibenik város tanácsa a munkát a zárai akit Juraj Dalmatinacra vagyis Dalmáciai György-re bízta, akit Velencében Giorgio Orsini néven is ismertek. Ő egy oldalhajóval és apszisokkal, illetve keresztelőkápolnával bővítette ki a katedrálist, és különböző díszítőelemeket alkalmazott, köztük a 71 kis emberi fejet ábrázoló szobrot a külső falon. Úgy vélik, hogy ezek az emberfők helyi lakosokat ábrázolnak. Dalmatinac 1473-ban bekövetkezett haláláig dolgozott a dómon.

1475-től a toszkánai Niccolò di Giovanni Fiorentino mester folytatta a munkát 1505-ig reneszánsz stílusban. Ő fejezte be a dómot, a homlokzat felső részét, valamint a külső szobrokat, amelyek Szent Mihályt, Szent Jakabot és Szent Márkot ábrázolják. Ő építette a párhuzamos galériákat és tovább dolgozott a szentélyen.

Fiorentino halála után az építkezést egy csapat velencei és helyi mesterember fejezte be. A katedrálist 1555-ben szentelték fel.

1991-ben a délszláv háborúk következtében a dóm egyik oldala és a külső díszítés több helyen károsodott, amelyet azonos stílusban és azonos anyagokkal - részben helyreállítottak, a további részei még helyreállítást kívánnak. Ilyen az északi kapu Szt. Péter és Pál reliefjének pótlása (ma csak felirattal díszített), valamint a nyugati kapuoszlopok fülkeszobrai, stb. Maga az értékes templombelső szintén megérett az építészeti felújításra (lásd képeken).

Építészeti jellegzetességei A remekmű, amely a velencei késő gótika és az úgynevezett „diadalmaskodó reneszánsz” jegyeit mutatja, 1431-től Juraj Dalmatinac mester 1473-ban bekövetkezett haláláig épült, miközben a mester - egyéb megbízások teljesítése érdekében - néha évekre munkát vállalt Olaszországban A templom építésének megszállottjaként itáliai keresetét is élete ezen főművébe, a katedrális építésébe ölte.

A templom háromhajós, bazilikális elrendezésű, főhajója dongaboltozattal fedett. A négyezeti tér felett kupolával készült, majd ezt negyedgömb fedésű szentély követi.

A templom építés-kivitelezési érdekessége, hogy egyetlen téglát vagy fa alkatrészt sem tartalmaz. Anyaga korculai, braci, rabi és krki kő és márvány. Még a dongaboltozat is tartóhoronyba csúsztatott nagy kőlapokból készült.

Reneszánsz hatás erőteljesebb érvényesülése a Dalmatinac halála után munkáját továbbfolytató tanítványának, Niccolo Fiorentinónak tulajdonítható. Fiorentino szintén haláláig, 1505-ig építette a templomot. Az ő megoldása a főhajó szerkezeti jellegzetességét képező dongaboltozása és a főhomlokzatnak a dongaboltozathoz idomuló lekerekítése.

A katedrális viszonylag egyszerű homlokzatának alsó része még tisztán gótikus, a rózsaablakot és az azt közre vevő két oszlopot azonban már a reneszánsz méltóságteljes aránytartása jellemzi.

A katedrálisnak a térre néző oldalsó főkapuja, az úgynevezett Oroszlán kapu, – rituális és művészi tekintetben is - román-gótikus szellemet sugároz. A két oroszlán hordozta oszlopon gótikus vonalú Ádám és Éva képmás. Fölötte csúcsíves tabernákulumban Szent Péter és Pál szobra volt, mely a délszláv háború idején megsérült (helyén most felirat található).

A kis térre nyíló nyugati gótikus főkaput két oldalról a tizenkét apostol képmása díszítette, középen Krisztus ábrázolásával (melyek szintén megsérültek (helyük ma üresen áll), .

A katedrális külső falának szentély felőli szobrászati kialakítása különösen figyelemre méltó: a jellegzetes reneszánsz fülkécskék alatt 72 kőből faragott fej sorakozik. Ezek a különböző embertípusokat megjelenítő és különféle kort - vele különféle hangulatot - kifejező fejek Dalmatinac mester és tanítványainak az alkotásai. A hagyomány szerint a város egyes polgárait – köztük magát a mestert is - ábrázolják. A katedrális hátsó oldalának kiképzése érdekes, mert ide az építők - kihasználva a lejtős terep adottságait - a szentély alatti keresztelőkápolnát helyezték el. (A templomnak ezen a részén válik uralkodóvá az építés befejezése idején már uralkodó reneszánsz stílus.)

A templombelsőt gazdag kiképzésű gótikus oszlopsor három hajóra osztja, s itt mutatkozik meg a legjobban a dongaboltozat mesteri elrendezése. A kupolát (Fiorentino műve) a szentélyben négy rózsaszín márványoszlop tartja.

A főkaputól jobbra látható püspöksíremlék Dalmatinac alkotása, a presbitériumba vezető hatásos lépcsősor viszont Niccolo Fiorentino remeke, de a sekrestyébe vezető lépcsőkorlát már ismét Dalmatinac mestert dicséri.

A templomnak talán legművészibb része a lóhere alakú kis keresztelőkápolna, amelyet egyetlen darabból kifaragott, rendkívül finom szobrászati kialakítású hatalmas zárókő fed, alatta a keresztelőmedencével. E kápolna szobrai és domborművei is Dalmatinac alkotásai. Az áttört oszlopfőinek az az érdekessége, hogy szoprán, alt, tenor és basszus hangokra hangolva faragta ki mestere, s ezért kis dallamokat lehet kikopogtatni rajtuk. A korabeli művészet szépségét csillogtatják meg a keresztelőkápolna egyéb szobrászati díszei is.

Források Antún Travirka: Dalmatien (Geschichte, Kultur, Künstlerisches Erbe) - Forum, Zadar, 2008 - Bács Gyula: Jugoszlávia (Panoráma Útikönyv) - Bp., Panoráma K. 1968 - Kossuth Ny. 67.1658. sz.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Cathedral of St. James in Šibenik at UNESCO web site Cathedral of St. James at Šibenik web site Cathedral of St. James at Sibenik Region Tourist Board bélyegkép|500px|bal|Sibenik, Katedrális Szobordíszek

Kategória:Kulturális világörökségi helyszínek Kategória:Horvátország katolikus templomai, kolostorai Kategória:15. századi vallási építmények Kategória:Gótikus vallási építmények Kategória:Horvátország világörökségi helyszínei Kategória:Horvátországi kisbazilikák Kategória:Šibenik Šibenik