A StúDió Veszprém Podcast egy 2020 tavaszán indult csatorna, melynek alapító társszerkesztői dr. Dióssy László és Wéber László György.
A podcast 2022-ben bejutott a Kamera Hungária Online Tartalomfesztivál döntőjébe.
A szerkesztők politikamentes műsorukban hangot adnak Veszprémnek és a Balaton-felvidéknek. Szlogenje: „Megkerülhetetlen emberek és történetek Veszprém, valamint a Balaton-felvidék első teljesítményalapú online talkshowjában!”
A StúDió Veszprém Podcast hétről-hétre, péntekenként jelentkezik új epizódokkal. A két szerkesztő 30-40 percen keresztül beszélget Veszprémhez vagy a Balatonhoz kötődő vendégeikkel, akik elmesélik saját történeteiket, megosztják véleményüket könyvekről, kultúráról, gazdaságról és a közéletről. A csatorna egyfajta hangos kortárs enciklopédiát készít napjaink és a jövő értékkeresői számára.
A podcast indulásakor a műsor keretét Dióssy László címmel 2020-ban megjelent könyve adta. A kötetben megjelenő és a műsorban elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel Veszprémről. A történetmesélést a későbbiekben azok közreműködésével folytatták a szerkesztők, akik napjaink meghatározó, illetve új szereplői a város és a térség képének, identitásának és gazdaságának formálásában. A kezdetekkor még csak hangformátumban tették közzé a beszélgetéseket a közismert podcastfelületeken, majd 2020 decemberében már videós tartalomként is megosztották a felvételeket. Bár közügyekről szívesen beszélgetnek, a pártpolitika semmilyen formában nem jelenik meg műsorukban. A podcast sem állami, sem önkormányzati támogatást nem kap; üzemeltetését a szerkesztők mellett a veszprémi vállalkozásokból álló Patrónus Klub finanszírozza.
2022 nyarán a 100. epizódot Hajnal Csabával, a veszprémi kézilabdacsapat ügyvezetőjével ünnepelte a csatorna, ehhez az időközben médiapartnerükké vált Balaton Televízió és a Hotel Villa Medici biztosította a méltó körülményeket.
2024 júniusában a 200. epizóddal jelentkezett az addig 4000-nél is több Youtube-feliratkozót kiszolgáló műsorfolyam.
A podcast hozta el Veszprémbe és bonyolította le a nagy sikerű 100 szóban Veszprém irodalmi pályázatot 2022-ben. A chilei Plagio Fundacion partnerségével a világon első alkalommal valósult meg kisebb méretű városban a 100 szavas történetíró vetélkedés. A podcast kiadásában illusztrált kötetben jelentek meg a mininovellák, illetve ezek felolvasásából önálló produkciókat tettek elérhetővé Youtube-csatornájukon.
64 szerző 78 történetén keresztül megismerhetővé válik Veszprém igazi hangulata, a város ízeiből kapnak kóstolót az olvasók. A szerzők között találunk többkötetes írókat, rendszeresen publikáló bloggereket, de többségükben olyan alkotók írásai olvashatók, akik először jelennek meg a széles nyilvánosság előtt. A legfiatalabb szerző 12, a legidősebb 84 éves.
Az európai kulturális fővárosi évad során (2023 végéig) minden héten újabb döntős történet hangzott el angolul, melyekhez a könyvben szereplő egyedi illusztrációk és veszprémi képek társultak.
A csatorna 5. évadában újabb kötettel jelentkezett. 2026. március 20-án mutatta be a két szerkesztő a "68 megkerülhetetlen ember és történeteik" címen megjelent interjúkötetüket. A podcast-beszélgetések szereplőiből 68-an kerültek be a hibrid kötetbe, mely 260 oldalon, illetve a szövegek mellett elhelyezett QR-kódok segítségével 27 órányi képi-és hangzó tartalmon keresztül eleveníti fel a megkerülhetetlen történeteket. középre|bélyegkép
A StúDió Veszprém beszélgetőtársai
További hivatkozások Platformok, ahol elérhető a podcast Spotify Soundcloud Apple Podcasts YouTube Facebook Instagram TikTok
Az ötletadó könyv Dióssy László: 77 történet dióhéjban
100 szóban Veszprém Hivatalos oldal 100 szóban Veszprém playlist a YouTube-on
Források
Recenzió Kellei György: Elkötelezett vallomások (VEOL 2023.03.28.)
Kategória:Média Kategória:Veszprém kulturális élete Kategória:Balaton