Bodrogszerdahely (szlovákul Streda nad Bodrogom) község Szlovákiában, a Kassai kerület Tőketerebesi járásában. A település a Bodrogköz második legnagyobb községe.
Fájl:snb pecat 100.png
Fekvése bélyegkép|jobbra|250px|Görögkatolikus templom bélyegkép|jobbra|250px|Református templom bélyegkép|jobbra|250px|Első világháborús emlékmű bélyegkép|jobbra|250px|Az egykori Orosz-kastély (ma nyugdíjasotthon) bélyegkép|jobbra|250px|Vasútállomás bélyegkép|jobbra|250px|Kultúrház bélyegkép|jobbra|250px|Második világháborús emlékmű bélyegkép|jobbra|250px|Kétnyelvű helységnévtábla bélyegkép|jobbra|250px|Óvoda bélyegkép|jobbra|250px|Alapiskola bélyegkép|jobbra|250px|Feszület a görögkatolikus templom előtt
Bodrogszerdahely község Szlovákia délkeleti csücskén helyezkedik el. Ma a Kassai kerülethez (1996-ig Kelet-szlovákiai kerület), ezen belül a Tőketerebesi járáshoz (okres Trebišov) tartozik. A falu termőföldjei délről Magyarországgal határosak. Királyhelmectől 20 km-re délnyugatra, a Bodrog bal partján fekszik.
A falu és a szomszédos magyarországi Karos közt európai uniós támogatással összekötő út épült.
Domborzata
A település felszíne változatos, folyók, magaslatok és síkvidékek találkozásánál található. A Bodrog folyó középső részének bal partján, a folyót átszelő egyetlen közúti hídtól dél felé húzódik mintegy 3,5 km hosszúságban. Nyugatról a Bodrog holtágai szegélyezik, délről az Alföld pereme, keletről északi irányba a Tarbucka dombjai határolják. A község új lakónegyedei felhúzódnak a dombság nyugati lejtőire.
Éghajlata
Szlovákia a mérsékelt égövben helyezkedik el, így ezen a területen az atlanti és kontinentális klímazónák találkoznak. A kontinentális hatás 32%-ot tesz ki, a meleg éghajlat jellemző. Az évi átlaghőmérséklet 9,5 °C, a nyári 24,5 °C. Az egy évre jutó átlagcsapadék 500 mm, ebből a nyári időszakra csak 200 mm jut. A száraz időjárás jellemző. A hótakaró vastagsága nagyon változó, nem haladja meg az átlagos 10 cm-t. A csapadékmentes napok száma átlagosan 50, de az utóbbi években e napok száma szaporodott. A napsütéses órák száma évente 1500-1700 óra. Az északkeleti szél az uralkodó. A tavaszi hónapok jóval szelesebbek.
A mikroklíma erősen befolyásolja a növényzet fejlődését, főleg a tavaszi hónapokban. Míg a déli dűlőkön fakadnak a rügyek, az északi árnyékos oldalakon még jég és hó található.
Története
A régészeti leletek tanúsága szerint a település területe a paleolitikum óta lakott.
Rézkor
i. e. 55. század – i. e. 23. század Az ezt (Újkőkorszak) megelőző időszakban (korai, kései őskor, átmeneti kőkor) a környéken megjelenő ember inkább a Zempléni-szigethegység délkeleti csücskén, az obszidián-lelőhelyeknél telepedhetett le (Zemplén, Céke, Szürnyeg). Az újkőkor kezdetén az embertörténet egyik legjelentősebb változása ment végbe. A vadász-halász gyűjtögető életformát felváltotta a földművelő-állattartó életmód. Az első földművelők délkelet felől érkezhettek e tájra. A Szerdahely határában található Kompos-dombról kerültek elő azok a cserépmaradványok, amelyeket a szakemberek a bükki műveltséghez soroltak. i. e. 23. század – i. e. 19. század Bodrogszerdahely ebben a rézkorban nevezett időszakban folyamatosan lakott hely volt. Ezt az archeológusok az itt talált bodrogkeresztúri műveltség bizonyítékaival támasztották alá. Ezt követően a badeni kultúra népe lakta a vidéket, akik a fennmaradt leletek alapján a háziállatokat már nemcsak táplálékforrásul, de igavonásra is használták. A kiemelkedő magaslatokon erődszerű településeket hoztak létre (Kompos-domb és a Bak-hegy északnyugati csücske). A vidéken később a péceli csoportként behatárolható népesség élt. A rézkor utolsó szakaszában egy újabb műveltségű, délkeletről érkező nép lépett ezek helyébe. A szlovák régészet nyírség–zétényi csoportként tartja őket számon. A halottégetés ekkor vált általánossá, szép díszítésű nagy edényeket használtak és ekkor terjedt el a szövés is. i. e. 19. század – i. e. 7. század A fém használata ebben a korban, a bronzkorban vált általánossá. A péceli pásztornépet kiszorította egy délkelet felől érkező földműves csoport, egy harcias lovas nép, amelyeket a füzesabonyi műveltséghez soroljuk. 1955-ben Belo Polla feltárta a Bakk-hegy északnyugati részén a temetkezési helyüket, összesen 69 sírt (vegyes hamvasztásút és csontvázasat). Viszonylag bőséges kerámiai anyagot találtak (tálak, köcsögök, gazdag díszítésű fazekakat, melyeket kézzel formáztak). Ebből az állapítható meg, hogy fejlett egyedi fazekas mesterséggel rendelkezett ebben a korban a szerdahelyi nép. Bronz ékszerekből nagyon gyér a lelet. Sajnálkozva kell megemlítenünk, hogy a terület korábban elpusztult, mielőtt még feltárták volna (homokbánya és „cigánytelep”). Ebben az időszakban a Kompos domb is e-kultúra népének volt az élőhelye. Ezt követően a fejlettebb pilingi műveltség hagyott nyomokat környékünkön, így Bodrogszerdahelyen is. Ezek fejlett kohászatról és cserekereskedelemről árulkodnak Jellemző kerámiaedényük a nagy, kétfülű amfora. Bóna István régész szerint a füzesabonyi lakosság maradványai a korábban alávetett hatvani lakossággal új egységgé szervezkedett, melyet bodrogszerdahelyi csoportnak nevez A késői bronzkorban a gávai műveltség nyomai lelhetők fel Bodrogköz szerte. A szlovák régészek itt azonosítják az első etnikumot: a kimmereket. i. e. 7. század Az új fémről, a vasról elnevezett időszakban egyéb jelentős változások is létrejönnek. A kultúrák helyett most már etnikumokról beszélhetünk. Megjelennek az írásos emlékek. A fazekaskorong feltalálását is kisebb forradalomként könyvelhetjük el. Bodrogközben megjelennek a szkíták és a trákok. Az i. e. 3. század – i. e. 2. század fordulóján nyugatról megjelenik a kelták ősi törzse. A korábbi szkíta és trák telepeseket nem irtják ki, hanem magukba olvasztják, érvényesítve civilizációs fölényüket. Időszámításunk előtt egy ugyancsak magas kultúrájú népcsoport érkezik (germán törzsek przewoy kultúrkörből) délkelet felől: a dákok, akik gyorsan összeakadtak a keltákkal, meg talán a szarmatákkal is – egy sajátságos kultúrát hozván létre, melynek központja Zemplén maradt. A vasat helyben dolgozták fel kis kohókban, melyet meg is találtak a régészek. Mint azt a történelemből tudjuk, ekkor a római sas uralta az ismert világ nagyobb részét. Vidékünkre nem jutottak el a római légiók, de élénk kereskedésekről árulkodnak a gazdag pénz-, illetve kerámialeletek (bögre CAIUS felirattal) a bakhegyi telephelyről. Ekkortájt már a germán vandálok törzse is itt tartózkodik, bár a kelta-dák elem bizonyíthatóan fennmaradt. 3. század: Leírások említik, hogy germán törzsek jártak területünkön. A gepidákról tudjuk, hogy a 3. század végén megtelepedtek a Tisza felső folyásánál.
Középkor
6. század – 10. század: Erre az időszakra helyezik a történészek az avar, illetve a szláv lakosság megjelenését. Míg az avarok az egykori források szerint gyorsan elfoglalták a Kárpát-medencét, a szláv népcsoportok esetében inkább egy lassú beszivárgást feltételeznek a történészek. A szláv jelenlétről a megtalált sírleletek, illetve településmaradványok és kerámia cserepek árulkodnak. Bodrogközben több elnevezés is a szlávok ittlétével hozható kapcsolatba. Leletekkel lehet bizonyítani a 670-es évek körüli időszakra helyezett onogur népesség nagy tömegeinek érkezését vidékünkre. 895–1000: Ebből a korból, melyet a magyar történelemírás honfoglalásként említ, gazdag leletanyag áll rendelkezésünkre. Egyeztetve az írott forrásokkal (Anonymus) egyértelmű, hogy a Vereckei szoroson bejutott néptömegnek Bodrogköz lett első hatalmi központja, legalább egy-két generáció ideig. Bár valószínű, hogy a bevonulás nem kerülhette el a harci cselekményeket, de semmi sem utal arra, hogy Árpád magyarjai kiszorították volna az eredeti lakosságot. Feltételezhetjük, hogy ezek zöme beolvadt a jövevények közé. Az egész Bodrogköz területén – beleértve a Bodrog jobb partját – nagyjából 27 honfoglalás kori temető feltárásáról tudunk gazdag leletekkel (Karos, Zemplén, Vécs). 1938–41 között a bodrogszerdahelyi Bakhegyen és a Csipkésen végzett régészeti feltárások tanúskodnak a magyarok itteni letelepüléséről. 1941-ben a falu melletti Bálvány-hegyen levő temetőben honfoglalás kori sírokból egykori bőrtarsolyhoz tartozó bronzveretek kerültek elő. 1000–1200: A magyar királyság megalakulásával a Bodrogköz Zemplén vármegyéhez tartozott, amelynek a központja és névadója a megerősített és templommal ellátott ősi földvárról híres község. Ebből a korból a vidéken néhány hatalmi harccal összefüggő adatokon kívül szinte semmilyen említésről nem tudunk. 1214. év: Fontos dátum, melynek köszönhetően ezentúl több írásos adat áll rendelkezésünkre. Ekkor II. András király megerősítő alapítólevelet ad a leleszi premontrei rend részére, megerősítve és jelentősen kibővítve a még 1180-ból, Boleszláv váci püspöktől kapott adománylevelét. A kolostor így hiteleshelyként szolgálja vidékünket. 1241. év: A mongol-tatár hadak átvonultak területünkön. Bár a lakosság egy része valószínűleg a közeli mocsarakba menekül, a pusztítás így is óriási lehetett. A korabeli tudósítások szerint a Bodrogköz a tatárjárás után jóformán lakatlan. A tatárjárás után újra kellett telepíteni vidékünket. IV. Béla ekkor hozza rendeletét a várak építéséről. Zemplént ekkor erősítik meg, de vannak feltételezések, hogy a nagykövesdi vár is ebben az időszakban épült, bár az 1280-as évek utáni dátum az elfogadhatóbb. 1273: Első írásos feljegyzés, amelyben az áll, hogy az ősi Baksa nemzetség, Simon fiainak és unokáinak (a község akkori urainak és lakosainak) a legszebb tulajdonsága az összetartás volt. Több, mint fél évszázadon keresztül közösen, egyetértésben gazdálkodtak vidéki birtokaikon. Ekkor „Zeredely” alakban említik. Neve valószínűleg a szerdai napi vásárokkal van kapcsolatban. Ekkor már valószínűleg állott a római katolikus templom, legalábbis a fennmaradt román kori déli portál egyértelműen erről tanúskodik. A 13. században már állott vára. 1323: Birtokelosztásról kapunk tájékoztatást a Soós nemzetséggel. A Baksa nemzetség egyik ága ekkor már felvette a községről a Szerdaheyi (Zerdahelyi) előnevet. A család birtokaként említi (tünteti fel) az Ompod (Zompod) települést is. Később a Katrony (1440) és a Tajbát nevek is előfördulnak. A szerdahelyiek ebben az időszakban építhették a család székhelyeként szolgáló várat. 1329: Legkorábbi írásos adat a templom meglétéről, mely Szent Péternek volt felszentelve. Nem sokkal ezután a püspöki adószedők (1332–1337 tájékáról) hírt adtak a templomról, és János, illetve András nevű papokról. A falut pedig „Zerdahel” néven említik. 1332-ben a határbejárási okiratban „Zeredahely” néven említették. A 14. század közepén már két faluként: „Eghazos-” és „Wasarus-” szerdahelyként szerepelt. Az egyik név a templomos, míg a másik a vásártartási joggal rendelkező községrészt jelezte. A középkorban birtokosai sűrűn váltották egymást. 1358: Reánk maradt jegyzék a Szerdahelyi család uradalmairól. Ebben „Eghazas” (egyházas) és „Wasarus” (vásáros) Szerdahelyt említenek. 1451: Huszita hadak (ún zsebrákok) kihasználva a zűrzavart – amelyet a Soós és a Szerdahelyi család között dúló birtokháború okoz –, elfoglalják a Kövezsdi várat. A husziták már 1428 és 1433 között is többször megjelentek a Bodrogköz környékén. Mátyás király csak 1459-ben űzi ki őket innen. Egy szép népmonda örökítette meg Mátyás király meg a Zompodi korcsmáros történetét ebből az időszakból. 1459: A Szerdahelyi család kihalásával az itteni birtokok a várral együtt a rokon Bocskayakra száll. 1526: A Mohácsi vészt követő időszakban vidékünk nem került a török hódoltság alá, viszont ki volt téve a portyázó hadak kegyetlenségeinek. 1557: Szerdahelynek 8 és fél portája van, és 5 zsellérje. A falu tulajdonosai között megjelenik Serédy Gáspár.