A Petit Palais annak a monumentális építészeti együttesnek a része, amelyet az 1900-as párizsi világkiállítás alkalmából hoztak létre, és amely hosszú évtizedekre megteremtette az alapokat ahhoz, hogy Párizs vezető szerepre tegyen szert a világ művészeti életében. A nagyszabású várostervezési projekt során átfogó koncepciót dolgoztak ki, hogy – a világkiállítás megrendezéséhez szükséges kiállítóhelyek építésén túl – egy új sugárút megnyitásával és új híd építésével impozáns távlat is kialakuljon az Invalidusok kupolája irányába. A Belle Epoque így létrejött építészeti együttesének része az Alexander híd, és a kiállítások célját szolgáló két épület, a Grand Palais és a nála kisebb Petit Palais. A világkiállítás megrendezéséhez felépített több tízezer négyzetméter kiállítótér későbbi célja eredetileg művészeti kiállítások megrendezése volt. Ehhez a megfelelő intézményi rendszer is létrejött. Míg a Grand Palais egyéb rendezvényeknek is helyet adott felépítése óta, addig a Petit Palais valóban a művészetnek szentelt épület maradt.
1902. december 11-én Palais des Beaux-Arts de la Ville de Paris néven avatták fel azt a szépművészeti múzeumot, amelynek ma is helyet ad az épület. A múzeum bemutatja a Párizs városa által 1870 óta megrendelt, vagy közvetlenül a művészektől, illetve szalonokban vásárolt festmények és szobrok gyűjteményét. A 19. század végi és a 20. század eleji francia művészetnek ez az együttese alkotja a mai gyűjtemény egyik fő pólusát. A második pólust az Auguste és Eugène Dutuit testvérek által 1902-ben hagyományozott premodern művészeti gyűjtemény alkotja. A gyűjtemény a későbbiekben is számos további adománnyal gyarapodott, és az ókortól a 20. század elejéig széles művészeti panorámát mutat be. A Petit Palais időszakos kiállításoknak is helyet ad. A belső kert a nyugalom oázisaként fogadja a látogatókat.
A Grand Palais és a Petit Palais könnyen elérhető a párizsi metróval. Az 1-es és 13-as vonalak Champs-Elysées-Clémenceau nevű megállójától rövid sétával megközelíthető a Winston-Churchill sugárúton egymással szembe néző fő homlokzata a két palotának. A környék számos további látványosságai a Concorde tér, az Madeleine-templom és az Arc de Triomphe.
Történelmi előzmények
1851-ben Nagy-Britannia megrendezte az első világkiállítást. A londoni kiállítás helyszíne, a Joseph Paxton által tervezett Kristály Palota innovatív, modulrendszerű öntöttvas és üveg konstrukció volt. Paxton, aki eredetileg kertész volt, és üvegházak építésével is foglalkozott, a világ legnagyobb üveggel fedett épületét valósította meg a világkiállítás alkalmából. Franciaország kormánya úgy döntött, hogy versenybe száll.
1855-ben Párizsban került sor az első francia földön rendezett világkiállításra . Erre az alkalomra épült az Ipari Palota (Palais de l'Industrie), amely mind méretében, mint innovatív megoldásaiban vetekedett Paxton építményével. A Champs-Élysées sugárút, a Szajna folyó és az Allé d'Antin (mai neve Avenue Franklin Delano Roosevelt) által határolt háromszögben, a Grand Palais és a Petit Palais jelenlegi helyén volt. Homlokzata a Champs-Elysées sugárút vonalát követte. Mivel a Szajna és a Champs-Elysées nem párhuzamos, az épület Szajna felőli homlokzata nem tudott jól érvényesülni.
Az 1855-ben rendezett világkiállítást 1867-ben, 1878-ban és 1889-ben újabbak követték, de már az 1855-ös kiállítás sikere azt igazolta, hogy a Palais de l'Industrie a célokhoz mérten túl kicsi. A következő kiállítások színhelye így 1889-ig az Eiffel-toronynál a Champ-de-Mars volt, de érett a gondolata egy új alkalmas színhely megteremtésének.
1892. július 13-án Marie François Sadi Carnot, Franciaország köztársasági elnöke rendeletet hirdetett ki az 1900-as világkiállítás szervezésének elindításáról. 1894 augusztusában ötletpályázatot szerveztek a következő kiállítás új helyszínének meghatározására és általános tervének kidolgozására. Eugène Hénard nyerte meg a három díj közül az elsőt. A másik két díjat Charles Girault és Edmond Paulin építészeknek osztották ki. Hénard 1888 óta volt Párizs városának építészmérnöke. Felvetette az Ipari Palota lebontásának gondolatát, és két épülettel való helyettesítését. Ezzel lehetőség nyílt a Champs-Elysées sugárútról indulva, az esplanade des Invalides irányába egy új sugárút létrehozására, és Hénard javasolta a Szajna folyó bal és jobb partjának híddal való összekötését. Végül ez az elképzelés valósult meg.
1896. április 22-én rendelettel döntöttek építészek közötti ötletverseny megszervezéséről a konkrét tervek kidolgozására. A beérkezett pályaművekről a hatóságok, a sajtó képviselői, valamint a nagyközönség körében nagy vita alakult ki, és nem sikerült egyértelmű döntést hozni, így a megbízást Henri-Adolphe-Auguste Deglane (1851-1932), Albert Louvet (1860-1936), Albert-Félix-Théophile Thomas (1847-1907) és Charles Girault építészek együttesen kapták, hogy terveik szintézisét valósítsák meg. Mind a négyen külön, jól körülírt feladatkört láttak el. Girault kapta a Grand Palais főépítészi koordinálásának megbízatását, míg a másik három építész közt az épület középső részének, és két szárnyának megtervezését osztották el. Girault feladata volt ezen túlmenően a Petit Palais tervezése és az építkezés vezetése is.
Az épület A Petit Palais a Belle Epoque historizmus kiemelkedő példája. Charles Girault-t a barokk és a rokokó korszak stíluselemei inspirálták. Az építész a hagyományos és a modern építészet sikeres ötvözetét valósította meg. A látogatói útvonalak természetes vonalvezetése és a Champs-Elysées-kertekre és belső udvarra nyíló, sok fényt adó ajtó- és ablak nyílások egyértelműen a modernizmus irányába mutatnak. Az évtizedek során, a kiállítások igényeinek megfelelően, több nyílászárót befalaztak, és az épület veszített eredeti nyitottságából, és a természetes fényből, ami megvilágította a belső tereket. A 2000-2005 között elvégzett felújítási munkálatok során ezeket a későbbi beépítéseket eltávolították, és az eredeti állapotot állították helyre.
Az épület alaprajza szokatlan, trapéz alakú. Négy szárnya egy félköríves kertet ölel körül, amelyet egy gazdagon díszített perisztilium határol. Charles Girault egy palota pompáját és méltóságát kívánta kölcsönözni az épületnek, és olyan munkaprogramot hozott dolgozott ki, amely célja Párizs város dicsőségének hirdetése és a művészet diadalának ünneplése volt. A díszítendő tereket és felületeket gondosan e célt szem előtt tartva választotta ki. Elsősorban azok a helyszínek gazdagon díszítettek, amelyek a látogatók mozgásának fő csomópontjai, mint a homlokzat, a bejárati előtér, a két oldalon nyíló galériák, a kerti perisztilium és a Champs-Elysées kertek felőli kupolák alatti tér a reprezentatív lépcsővel.
Az épület díszítése nem volt teljesen készen a világkiállításra. A falfestményekkel és szobrokkal egészen 1925-ig gazdagodott az épület.
Homlokzat A Petit Palais főhomlokzata a Winston Churchill sugárúton szembe néz a Grand Palais homlokzatával, és stílusában azzal harmonizál. A Belle Époque két évszázad közötti átmenet korszaka volt a 19. század végén és a 20. század elején. Ez az idealizálva visszatekintő utólagos elnevezés egy gondtalan korszakra utal, amelyre az expanzió, a haladásba vetett hit volt jellemző, de átitatja egy megálmodott korszak szépsége utáni nosztalgia is. A porosz-francia háborút követően Európában négy évtizedig tartó hosszú békeidőszak következett. Ebben az időszakban és az első világháború előestéjén Franciaország történelmének legnagyobb kulturális és technikai pezsgését élte át. A Belle Époque főként az európai fővárosok sugárútjain, a kávéházakban és kabarékban, a műhelyekben és művészeti galériákban, a koncerttermekben és a szalonokban volt érezhető, amelyeket a gazdasági fejlődésből profitáló nagypolgárság látogatott.
Az építészetben egymás mellett volt tapasztalható a múltba visszatekintő szemlélet, a historizmusnak nevezett stílusirányzat, valamint az adott kor új áramlatainak felkarolása, a gazdag növényi ornamentikájú szecesszió, illetve a geometrikus mintákkal díszített art deco elterjedése. Már a jövőbe mutató és modern funkcionális meggondolások is felfedezhetőek. Ezeket a jegyeket hordozza a Petit Palais épülete is.
Már a homlokzaton is találkozik az építészeti múlt, jelen és jövő. Összhatásában a barokk palotákat idézi szigorúan szimmetrikus, sarokrizalitokkal határolt homlokzatával, a reprezentatív kapuval, valamint a Párizs városának és a művészeteknek a dicsőségét hirdető díszítő elemekkel. A monumentális bejárat két oldalán látható jón oszlopokkal határolt perisztilium a görög templomokat idézi jelezve, hogy a látogató a kapun a művészet templomába lép be. Az oszlopok mögötti fal azonban a görög templomoktól eltérően, a funkciónak és a természetes fény igényének megfelelően, hatalmas üvegablakokkal áttört. A fal felső sávját a magasban Jean-Baptiste Hugues 140cmx280cm nagyságú domborművei díszítik, melyek a Famegmunkálás, Irodalom, Építészet, Tudomány, Vasművesség, Borászat, Kerámia, Virágkertészet és Szobrászat allegóriái.
A bejárati kapuhoz vezető lépcső két oldalán allegórikus szoborcsoportok láthatóak. A jobb oldalon Désiré-Maurice Ferrary (1852 – 1904) női és gyermek figurái a Szajnát és mellékfolyóit jelképezik. A lépcső bal oldalán Louis Convers (1860 – 1915) Négy évszak című szobra látható. Az oszlopokkal övezett, boltíves, szecessziós növényi ornamentikával díszített, templomok bélletes kapuját idéző bejárat még egyszer arra ösztönözi a látogatót, hogy a művészet templomába áhítattal lépjen. Az üvegezett ajtónyílás miatt úgy tűnik, hogy nyitott kapu várja az érkezőt. Az ajtónyílás üvegén át fény árad az előcsarnokba. A lendületes növényi ornamentikával díszített, aranyozott kovácsoltvas kapu terveit Charles Girault készítette. A felső íve csúcsán Párizs címere és jelmondata látható. A címer korona alatt hajózó vitorlás fregattot ábrázol. Efölött olvasható a fluctuat nec mergitur latin nyelvű felirat. Arra utal a jelmondat, hogy Párizs hajója bár imbolyog a hullámokon, de nem süllyed el. Ezt a motívumot ismétli a kapu feletti dombormű, melyen a Párizst megszemélyesítő, és hajót kezében tartó női alakot a művészetek múzsái veszik körbe. A dombormű Jean Antoine Injalbert (1845-1933) alkotása.
A kupola magasságában két oldalt René de Saint-Marceaux (1845-1915) szobrai díszítik a homlokzatot. Bal oldalon a Festészet Géniusza, jobb oldalon pedig a Szobrászat Géniusza látható. A kupola lanternáját kariatidák veszik körbe, felettük váza díszekkel.
Bejárati rotunda
A bejárati hall közepén Antonin Mercié 3,1 m magas Gloria Victis című bronz szobra áll egy oszlop talapzaton. A latin gloria victis kifejezés, magyar jelentése dicsőség a legyőzötteknek. Szárnyas, páncélmellényt viselő női figura – a Győzelem allegóriája – elesett katonát vállán hordva épp elrugaszkodni készül, hogy a mennybe szálljon vele. A szobor 1872-ben készült, amikor a francia katonák vereséget szenvedtek a porosz hadseregtől. A szobor a legyőzött, de hősies Franciaországot jelképezi.
A mennyezet stukkóval gazdagon díszített. A középső medalionban Párizs címere látható. A gipszstukkó dekoráció Albert Besnard négy alkotását foglalja magába, melyek 1903 és 1910 között készültek. Az panelekre többféle névvel szoktak hivatkozni. Az egyik panelen templom látható Sárkányölő Szent Györggyel. Ez a Misztika, avagy a Keresztény művészet allegóriája. A következő panel a Plasztika, avagy az Antik művészet allegóriája. A további két panel a Gondolat és az Anyag megszemélyesítése.