Az 5. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1952. április 23. és május 10. között került megrendezésre, Maurice Genevoix, francia író elnökletével. A fesztivál főbiztosi posztját Philippe Erlanger átadta Robert Favre Le Bret-nek. Noha a fesztivál 1951-től végérvényesen nemzetközi lett, a zsűriben még ez évben is csak franciák foglaltak helyet, ami a külföldi filmes szakmai körökben erős elégedetlenséget váltott ki. A szervezők végül bejelentették, hogy "a jövőben elindulnak a nemzetközivé válás útján". A rendezvényen továbbra is sok volt a külsőség, viszont sikerült összegyűjteni az évad legnagyobb filmjeit. A világpolitikában erősen érezhető hidegháború a cannes-i fesztivált sem kerülte el: gyakorlatilag eltűntek a kelet- és közép-európai filmek.

A rendezők között ez évben is ott volt Luis Buñuel, Vittorio De Sica, Christian-Jaque, valamint Elia Kazan. Nagydíjat vehetett át a filmtörténet egyik, minden értelemben „nagy” figurája, az ihletett Shakespeare-rajongó Orson Welles, aki saját főszereplésével mutatta be Othello, a velencei mór tragédiája című alkotását, melynek látványterveit Trauner Sándor készítette, vágását pedig – az ugyancsak magyar származású – Csepreghy Jenő végezte. Mivel Welles nem kapott lehetőséget Hollywoodban, hogy ott készítse el filmjét, Marokkóban forgatott, s a fesztiválon is marokkói színekben indult.

A rövidfilmesek mezőnyében két magyar származású brit rajzfilmes volt található: Peter Foldes (Animated Genesis) és John Halas (The Shoemaker And The Hatter). Foldes és alkotótársa vehette át a legjobb színes technikáért járó díjat.

A fesztivál filmjeiben olyan nagyszerű színészek szerepeltek, mint Gérard Philipe és Gina Lollobrigida (Királylány a feleségem), Kirk Douglas (Detektívtörténet), Anthony Quinn (Viva Zapata!) és ugyanezen filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfiszereplő díját elnyerő, de a fesztiválról távol maradt Marlon Brando. Ismét látható volt az énekes-táncos komikus Gene Kelly (Egy amerikai Párizsban) és feltűnt a pályakezdő Sidney Poitier Korda Zoltán Kiáltsd, ez kedves vidék! című művében.

Zsűri Maurice Genevoix zsűrielnök, író – Evrard de Rouvre nagyvállalkozó, filmproducer – André Lang újságíró – Roger Chapelain-Midy festőművész – Charles Vildrac költő, író – Gabrielle Dorziat színésznő – Suzanne Borel diplomata, Georges Bidault védelmi miniszter felesége, Georges Raguis, a szakszervezet hivatalos képviselője – Guy Desson, a Nemzeti Filmközpont (CNC) hivatalos képviselője – Jean-Pierre Frogerais filmproducer – Jean Dréville filmrendező – Jean Mineur, a CNC hivatalos képviselője – Louis Chauvet újságíró – Pierre Billon filmrendező – Raymond Queneau író – Tony Aubin zeneszerző –

Nagyjátékfilmek versenye Amar Bhoopali – rendező: Rajaram Vankudre Shantaram An American in Paris (Egy amerikai Párizsban)Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix , valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Vincente Minnelli Arasi no naka no hara (嵐の中の母) – rendező: Szaeki Kijosi Cry, the Beloved Country (Kiáltsd, ez kedves vidék!) – rendező: Korda Zoltán Das Letzte Rezept – rendező: Rolf Hansen Der Weibsteufel – rendező: Wolfgang Liebeneiner Detective Story (Detektívtörténet) – rendező: William Wyler Die Stimme des Anderen – rendező: Erich Engel Due soldi di speranza (Két krajcár reménység) – rendező: Renato Castellani Encore – rendező: Harold French, Pat Jackson, Anthony Pelissier Fanfan la Tulipe (Királylány a feleségem) – rendező: Christian-Jaque Gendzsi monogatari (源氏物語) – rendező: Josimura Kózaburó Guardie e ladri (Rendőrök és tolvajok) – rendező: Mario Monicelli, Steno Herz der Welt – rendező: Harald Braun Hon dansade en sommar (Egy nyáron át táncolt) – rendező: Arne Mattsson Ibn el Nil (Egy napon a Nílus) – rendező: Youssef Chahine Il cappotto (A köpeny) – rendező: Alberto Lattuada La ausente – rendező: Julio Bracho Lailat gharam – rendező: Ahmed Badrakhan Le banquet des fraudeurs – rendező: Henri Storck María Morena – rendező: José María Forqué, Pedro Lazaga Nami (波) – rendező: Nakamura Noboru Nekri politeia – rendező: Frixos Iliadis Nødlanding – rendező: Arne Skouen Nous sommes tous des assassins (Mindannyian gyilkosok vagyunk) – rendező: André Cayatte Parsifal – rendező: Daniel Mangrané, Carlos Serrano de Osma Pasó en mi barrio – rendező: Mario Soffici Subida al cielo (Emelkedés az égbe) – rendező: Luis Buñuel Surcos – rendező: José Antonio Nieves Conde The Medium – rendező: Gian Carlo Menotti The Tragedy of Othello: The Moor of Venice (Othello, a velencei mór tragédiája) – rendező: Orson Welles Tico-Tico no Fubá – rendező: Adolfo Celi Trois femmes – rendező: André Michel Umberto D. (A sorompók lezárulnak) – rendező: Vittorio De Sica Viva Zapata! (Viva Zapata!) – rendező: Elia Kazan

Versenyen kívül Le rideau cramoisi (Karmazsin függöny) – rendező: Alexandre Astruc

Rövidfilmek versenye Albrecht Dürer: Die Grosse Holzschnittpassion – rendező: Alfons Stummer All'Ombra delle fanciulle in fiore – rendező: Gian Luigi Rondi Animated Genesis – rendező: Peter Foldes, Joan Foldes Apollon Musageta – rendező: Irene Dodall Arte sacra missionaria – rendező: Gentil Marques Bambini – rendező: Francesco Maselli Bezaubernde Nebendinge auf Gemalden alter Meister – rendező: Dr. Hans Cürlis Blancos mercedarios – rendező: Christian Anwander Cairo – rendező: Massimo Dallamano Demonstration In Reception – rendező: Garett I. Johnson Djerba l'île biblique – rendező: Philippe Este El dorado – rendező: John Alderson Erkennen und Heilen – rendező: Ernest Bingen Et la noce dansait – rendező: Yehoshua Bertonoff Europaische Strassburg – rendező: Ernest Bingen Feurige Hochzeit – rendező: Dr. Ulrich Kayser Glimpses of South Africa N° 5 – rendező: Errol Hinds Green Glory – rendező: M. Ahmed Groenland: Vingt mille lieux sur les galces – rendező: Marcel Ichac, Jean-Jacques Languepin Het Schots is te Boord – rendező: Herman van der Horst Hij, Zij en een Werendhaven – rendező: Ytzen Brusse Indisk by – rendező: Arne Sucksdorff Dzsódai csókoku (上代彫刻) – rendező: Mizuki Szója (水木荘也) La fugue de Mahmoud – rendező: Roger Leenhardt La grande île au cœur des saintes eaux – rendező: Monique Muntcho, J.K. Raymond-Millet Le Ali di Ariele – rendező: Gaetano De Maria Le jour de l’indépendance – rendező: Victor Vicas Le jour promis – rendező: S.I. Shweig Les gens du nord – rendező: René Lucot L'Homme dans la tour – rendező: Bernard Devlin, Jean P. Palardy Maskerage – rendező: Max De Haas Masques et visages de James Ensor – rendező: Paul Haesaerts Na granicama Jugoslavije – rendező: Djordje Vukovic Nei regni del mare – rendező: Giovanni Roccardi Newfoundland Scene – rendező: Sid Newman Panta Rhei – rendező: Bert Haanstra Paysans de l’autres – rendező: Philippe Este Quarante ans d’évolution marocaine – Présence française au Maroc – rendező: Serge Debecque River Run – rendező: Lee Prater, Dick Mosher Rustic Delights – rendező: V. R. Sarma Six mille ans de civilisation – rendező: Ahmed Korshid Taiszei sakuszon (大聖釈尊) – rendező: Ófudzsi Noburó The Shoemaker And The Hatter – rendező: John Halas The Story of Steel – rendező: Jagat Murari The Two Mouseketeers – rendező: William Hanna, Joseph Barbera Victor Hugo – rendező: Roger Leenhardt, Yvonne Gerber Zivot fresaka – rendező: Zoran Markus

Díjak Nagyjátékfilmek Nagydíj: Due soldi di speranza (Két krajcár reménység) – rendező: Renato Castellani The Tragedy of Othello: The Moor of Venice (Othello, a velencei mór tragédiája) – rendező: Orson Welles A zsűri különdíja: Nous sommes tous des assassins (Mindannyian gyilkosok vagyunk) – rendező: André Cayatte Legjobb lírai film díja: The Medium – rendező: Gian Carlo Menotti Legjobb rendezés díja: Fanfan la Tulipe (Királylány a feleségem) – rendező: Christian-Jaque Legjobb forgatókönyv díja: Guardie e ladri (Rendőrök és tolvajok) – forgatókönyvíró: Pietro Tellini Legjobb női alakítás díja: Lee Grant – Detective Story (Detektívtörténet) Legjobb férfi alakítás díja: Marlon Brando – Viva Zapata! (Viva Zapata!) Legjobb filmzene díja: Hon dansade en sommar (Egy nyáron át táncolt) – zeneszerző: Sven Sköld Legjobb fényképezés és plasztikus megjelenítés díja: Gendzsi monogatari – operatőr: Szugijama Kóhei Technikai nagydíj: Amar Bhoopali – rendező: Rajaram Vankudre Shantaram Tisztelet kifejezése Alexandre Astruc-nek a Le rideau cramoisi (Karmazsin függöny) című alkotásához OCIC-díj: Due soldi di speranza (Két krajcár reménység) – rendező: Renato Castellani

Rövidfilmek Nagydíj: Het Schots is te Boord – rendező: Herman van der Horst A zsűri különdíja: Indisk by – rendező: Arne Sucksdorff A zsűri különdíja tudományos, vagy oktatófilmnek: Groenland: Vingt mille lieux sur les galces – rendező: Marcel Ichac Legjobb színes technika díja: Peter Foldes – Animated Genesis Joan Foldes – Animated Genesis

Kapcsolódó szócikkek 1952 a filmművészetben

Jegyzetek

További információk A Cannes-i Fesztivál hivatalos honlapja , Cannes Film Festival (IMDb)

Kategória:Cannes-i filmfesztivál Cannes