A romániai cigányok (románul: țigani) a cigány nép Romániában élő népessége. Ők alkotják az ország harmadik legnagyobb etnikai csoportját a többségi románok és a magyar kisebbség után. A 2011-es népszámlálás adatai alapján lélekszámuk fő volt, amivel az ország lakosságának 3,3%-át tették ki. Különböző becslések szerint ennél jelentősen magasabb a számuk, például az Európa Tanács 2022-es jelentése 2,50 millió főre teszi a lélekszámukat, ami a romániai népesség 12%-a. A romániai cigányság történelmét a négy és fél évszázadon át tartó rabszolgaság intézménye határozta meg és annak 1856-os eltörlése után is hátrányos helyzetű, a társadalom peremére szorult csoport maradtak.
Nevük A román țigani név a görög Athiganoi kifejezésből származik, amelynek jelentése érinthetetlen, pogány, tisztátalan és eredetileg egy manicheista szekta elnevezése volt. Az országban a hivatalos iratokban a roma kifejezést használják. 2011-ben egy parlamenti képviselő javaslatot nyújtott be, amelyben a țigani változatot tette volna hivatalossá, azzal az indoklással, hogy a Romani (többes számú) elnevezés a cigányokra könnyen összetéveszthető az ország nevével (Romania). A Román Tudományos Akadémia támogatta a javaslatot és a parlament alsóháza is megszavazta a tervezetet, a felsőház viszont végül elutasította a névváltoztatást.
Történelmük
Cigány bevándorlás a mai Románia területére bélyegkép|Roma bevándorlás Európába A cigányság eredetének vizsgálata során állandó probléma az írott források hiánya, így a történészek elsősorban nyelvészeti bizonyítékok alapján követték le vándorlásuk útvonalát. A cigány nyelv rokonsága alapján hazájuk India északnyugati vagy középső részén lehetett, majd Perzsián és Bizáncon keresztül jutottak el Európába a 14. század során, beépítve a tranzitországok egyes szavait nyelvükbe. Ez a vándorlás alapvetően spontán jellegű volt, esetenként egy-egy háború, illetve az oszmán előretörés előli menekülés határozta meg az irányt. A Balkán félszigetre érkezett cigányok egy része északnyugati irányban tovább haladt Európa többi országa felé, egyes roma csoportok pedig észak felé indulva átkeltek a Dunán és a mai Románia területére, a Havasalföldi fejedelemségbe érkeztek. A cigányok első említése egy 1385-ös havasalföldi kancelláriai oklevélből származik, amelyben I. Dan fejedelem egy birtokkal együtt 40 cigány családot is adományozott a tismanai kolostornak. A 15. században a korabeli dokumentumok tanúsága szerint már minden nagyobb kolostor és jelentősebb román nemes (bojár) rendelkezett cigány rabszolgával. A másik román fejedelemségbe, Moldvába kicsivel később érkeztek meg a cigányok, itt az első említés 1428-ból, I. Jó Sándor fejedelem egyik adományozó leveléből származik. Sándor uralkodása során később egy havasalföldi hadjárata után 17 000 cigány rabszolgát hozott haza királyságába.
A rabszolgaság korszaka Havasalföldön és Moldvában
A rabszolgaság kialakulása bélyegkép|III. István moldvai fejedelem 1487-es adománylevele, amelyben cigányokat adományoz a radóci püspökségnek Romániában már a cigányság érkezése előtt is létezett a rabszolgaság intézménye, a szláv eredetű névvel holopoknak nevezett tatár foglyok és leszármazottaik tartoztak ebbe a társadalmi kategóriába. Valószínűleg a román területre érkező cigányok az országba lépés előtt sem voltak szabad emberek, a feltételezések szerint többségük már eleve bizánci, bolgár, vagy szerb tulajdonban állt. A cigányok megérkezésükkor kivétel nélkül rabszolga státuszba kerültek Havasalföldön, Moldvában és a két román fejedelem erdélyi birtokain is. A 15. század második felében a tatár szolgák beolvadtak a többségi társadalomba és a romák közé, ezt követően a cigány kifejezést a rabszolga szinonimájaként használták.
Rabszolga kategóriák bélyegkép|Aranymosó cigányok, 1850 A cigányokat elsősorban az alapján kategorizálták be, hogy kinek a tulajdonában álltak. A fejedelmi rabszolgák (később „gazdasági cigányoknak” is nevezték őket) az uralkodó tulajdonát képezték és a romák közül az ő helyzetük számított a legjobbnak. Néhányan közvetlenül a fejedelmi udvarban dolgoztak, de többségük az országban vándorolva űzte mesterségét, pénzt fizetett a királynak és elvégezték a rájuk kiosztott munkákat. A 19. század elején Mihail Kogălniceanu történész leírása szerint teknővájó (spoitori), aranymosó (zlătari), medvetáncoltató (ursari), kanalas (lingurari) és a különböző kovács (fierari) és kézműves munkákat végző sátoros cigányok álltak az uralkodó tulajdonában. Ha gazda nélküli cigány érkezett az országba, automatikusan a király tulajdonává vált.
Az ortodox egyház adományként kapott rabszolgákat a fejedelem és a nemesek felajánlásainak részeként, a nagyobb kolostorok több száz cigány felett is rendelkezhettek. A rabszolgák az egyház birtokain végeztek alkalmi mezőgazdasági munkákat, fát vágtak, vagy kézműves termékeket készítettek. A legsúlyosabb kizsákmányolás az éhbérért dolgoztatott mezőgazdasági munkásokat érintette.
A bojárok tulajdonában lévő cigányok alkották a harmadik nagy csoportot, a román nemesek szolgálataikért cserébe kapták őket az uralkodótól, vagy vásárolták őket. Birtokaikon olcsó munkaerőként hasznosították a romák egy részét, hogy kiegészítsék jobbágyaik termelését, a többi roma pedig csoportokban vándorolt szerte az országban, kézműves munkákat végeztek és állandó összeget fizettek a nemesnek. A cigányokat elcserélhették, eladhatták és örökölhették is. Egy bojár család fontos státuszszimbóluma volt az általuk birtokolt szolgasereg nagysága.
Külön csoportot alkottak az úgynevezett „félkegyelmű cigányok” (cocalari), akik nem voltak regisztrálva a rendszerben, szélsőséges nyomorban éltek, még rendes sátrakkal sem rendelkeztek. Kizárólag fosztogatásból, tolvajlásból és koldulásból éltek, komoly fenyegetést jelentve a közbiztonságra.
A rabszolgák helyzete bélyegkép|348x348px|200 cigány családot eladásra kínáló újsághirdetés a bukaresti Luna újságban, 1845 A cigányok társadalmi státusza jelentősen alacsonyabb volt, mint a jobbágyoknak, nem számítottak jogi személynek, hanem ingóságként dokumentálták őket. A rabszolgaság gyakorlatát eleinte a szokásjog szabályozta, majd a bizánci jogrendet követték. A törvények szerint az úr szabadon rendelkezhetett rabszolgájával, veréssel és elzárással büntethette, de nem ölhette meg. Az ugyanahhoz a birtokhoz tartozó romák belső nézeteltérései esetén saját cigány vajdáik és bíróik ítélkeztek. Ha egy cigány megölt egy másik birtokhoz tartozó cigányt, általában kárpótlásként a gyilkost odaadták a kárvallott nemesnek. A különböző tulajdonban lévő cigányok közötti házasságot igyekeztek tiltani, a pár egybekelését semmisnek nyilvánították, szétválasztották őket és ha a kapcsolatból születtek gyerekek, elosztották őket a két birtokos között. Vegyesházasságok esetén a szabad státuszú fél is rabszolgává vált, illetve gyermekeik is már annak születtek. Gyakran előfordult a kegyetlen bánásmód, egyes cigány munkásokkal olyan nyakörveket viseltettek, amelyeket belülről fémtüskék borítottak, hogy viselője ne tudjon lefeküdni pihenni munka közben. Mihail Kogălniceanu, aki befolyásos 19. századi román történészként és politikusként a rabszolgaság eltörlésének egyik fő támogatója volt, úgy fogalmazott, hogy egy vidéki moldvai kisvárosban, Jászvásáron felnőve állandó látvány volt számára a cigányok láncra verése, véresre korbácsolása, tűz fölé lógatása és meztelenül a hóba kizárása. A legrosszabb helyzetben lévő csoportok körében gyakran előfordultak szökések, a szökevények célja általában a biztonságosabb Erdély volt.
Felszabadítás bélyegkép|A roma rabszolgaság eltörlése az 1848-as havasalföldi forradalom során Havasalföldön és Moldvában csak nagyon lassan nyert teret a rabszolgák felszabadítására irányuló törekvés. A 19. század elején ugyan egyetértés volt a társadalomban, hogy fontos az ország modernizálása, de általában csak a parasztok és a céhek helyzete került reflektorfénybe, a cigánykérdést sokadrangúnak tekintették a reformerek is. Nehezítette a helyzetet, hogy az országot iránytó elitet, a nagybojárságot és az egyház vezetését gazdasági érdek fűzte a rabszolgaság fenntartásához. Az 1840-es évektől kezdve megjelent egy nyugaton tanult fiatal bojárokból álló értelmiségi réteg, akik magukkal hozták a francia forradalom eszméjét és támogatták a rabszolgaság eltörlését. Ezzel párhuzamosan az ortodox papság körében is megjelent egy reformer mozgalom, számos pap a direktívával szembe menve megkereszteltek cigányokat és a keresztényi tanítások alapján érveltek a felszabadítás mellett. Jelentősen nőtt a nemzetközi nyomás is, a külföldi utazókat megdöbbentette a rabszolgaság sötét és barbár intézménye és útleírásaik befolyásolták a nyugati és a román közvéleményt is. Fontos hatása volt az amerikai feketék abolicionista mozgalmának is a romániai helyzetre, a Tamás bátya kunyhója című könyv nagy népszerűségre tett szert az országban. A közvélemény alakulását befolyásolta a „jó cigány” alakjának megjelenése a román irodalomban, ide tartozik például Cezar Bolliac Bojárleány és cigányleány című verse is. Egyre nagyobb közfelháborodást váltottak ki a jelentősebb városokban lezajló és a korszakban éppen növekvő méretű látványos rabszolgavásárok is. bélyegkép|Cigány szabadságlevél 1848-ból A rabszolgaság intézményének megszüntetése egy nagyjából 2 évtizedes folyamat volt. Először a bojárokat kötelezték arra, hogy a tulajdonukban lévő rabokat letelepítsék a birtokaikon, hogy előkészítsék az asszimilációt. 1843-ban Havasalföldön, 1844-ben pedig Moldvában az országgyűlés megszavazta az állam tulajdonában álló cigányok felszabadítását, ezt követte az egyházi rabok kategóriájának megszűnése 1847-ben. Az 1848-as havasalföldi és moldvai forradalom vezetői abolicionisták voltak, uralmuk alatt létrehozták a Rabszolga Felszabadítási Bizottságot és szabadságlevelet adtak az összes magánkézben lévő rabnak, azonban miután a felkelést leverték az orosz és oszmán csapatok, a cigányok visszakerültek korábbi helyzetükbe. A társadalom ekkor azonban már egyértelműen a rabszolga-felszabadítás mellett állt, így törvényekkel fokozatosan javították a cigányok helyzetét. Végül IV. Gergely moldvai fejedelem 1855. december 10-22-én kiadta a „rabszolgaság megszüntetéséről, a megváltás szabályozásáról szóló és a megszabadított cigányok adózását előíró törvényt”, nem sokkal később pedig Barbu Știrbei havasalföldi fejedelem 1856. február 8-20-a között aláírta a „Havaselve fejedelemség törvénykönyve az összes cigányok felszabadítására” című dokumentumot, véget vetve a rabszolgaságnak. Az állam kárpótlást fizetett a tulajdonosoknak. A felszabadítási törvények végrehajtása során becslések szerint mintegy 250 ezer ember, a romániai lakosság 7,1%-a vált szabaddá.
Kivándorlási hullám bélyegkép|Romániából kivándorolt oláh cigány 1890-ben A rabszolgafelszabadítás után a két román állam megkísérelte letelepíteni a cigányság még vándorló életmódot folytató részét, ezzel integrálva őket a társadalomba. A szigorú szabályok komoly feszültséget generáltak és a 19. század második felében nagyon sok roma a kivándorlás mellett döntött. Ez a vándorlási hullám léptékében a nagy 14. századi migrációhoz hasonlítható, számos cigány telepedett le a szomszédos országokban. Magyarországon ezt a csoportot oláh cigányok néven ismerik. A román ajkú cigányok eljutottak Oroszországba, Skandináviába, Németországba, sőt Angliába is.
A cigányság Erdélyben (1400 – 1918)