2013 (MMXIII) első napja keddre esett a Gergely-naptár szerint. Időszámításunk 2013. éve, a 3. évezred és a 21. század 13. éve, a 2010-es évek 4. éve.

Események Január

január 1. Létrejön a járás mint az állam szervezetének legalacsonyabb szintű területi és szervezeti egysége.A Kormány 1299/2011. (IX. 1.) Korm. határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 101. sz., 27754. p. A kormány döntésének megfelelően a Magyar Honvédség – az ivóvízminőség-javító program beruházásainak megvalósulásáig – a rendelkezésre álló katonai képességeivel szállítja az ivóvizet azokra településekre, ahol a víz arzéntartalma túllépi az Európai Unió által megszabott határértéket, hozzájárulva ezzel a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásához.Vízforrás-2013 URL hozzáférés – 2013. január 1.MH 5. BI LDD Sajtóközleménye URL hozzáférés – 2013. január 1. (Az Európai Bizottság 2012. május 30-i határozata alapján Magyarország 2012. december 25-ig kapott haladékot, hogy teljesítse az ivóvíz arzéntartalmára megszabott európai uniós határértékeket. A kormány szeptember 20-i határozata szerint az eddigi, literenkénti 20 mikrogramm helyett szigorúbb, 10 mikrogrammos határértéket kell teljesíteni.)A honvédség segíti 123 település ivóvízellátását januártól URL hozzáférés – 2013. január 1. Június végéig Írország veszi át Ciprustól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és életbe lép a 2012. márciusi uniós csúcson elfogadott fiskális paktum.Írország veszi át a soros elnökséget, hatályba lép a fiskális paktum URL hozzáférés – 2013. január 1. 200px|bélyegkép|jobbra|Konfliktus Maliban január 10. Dioncounda Traoré elnök Franciaországtól és az ENSZ-től kért sürgős segítséget, hogy megállítsa az iszlamista lázadók előrenyomulását dél felé, a főváros, Bamako irányában.Mali sürgős segítséget kért az ENSZ-től URL hozzáférés – 2013. január 20. Mali északi részén az iszlám milíciák – egy újabb offenzíva során – elfoglalják Konnát,Mali: felesleges konspirációelméleteket gyártani URL hozzáférés – 2013. január 19. majd másnap a kormánycsapatok – a francia légierő támogatásával – visszafoglalják azt.A mali hadsereg visszafoglalta Konna városát URL hozzáférés – 2013. január 20. január 14. Maliban az iszlamista fegyveresek elfoglalják a mauritániai határ közelében fekvő Diabali városát.Észak felé indultak a francia katonák Maliban URL hozzáférés – 2013. január 19. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa támogatja a francia intervenciót Maliban,Az ENSZ BT támogatja a francia intervenciót Maliban URL hozzáférés – 2013. január 20. míg a brit kormány légi logisztikai segítséget nyújt Franciaországnak.Brit légi támogatás a franciáknak Maliban URL hozzáférés – 2013. január 20. január 15. A francia kormány kérésére a Belga Királyság kormánya úgy döntött, támogatja a Maliban folyó francia hadműveletet,Belgium is hozzájárul a francia hadművelethez URL hozzáférés – 2013. január 20. másnap pedig Németország csapatszállító repülőgépeket ajánl fel a katonai akció támogatására.Németország szállító repülőgépekkel támogatja a katonai akciót URL hozzáférés – 2013. január 20. A francia katonák megkezdik az első szárazföldi műveletet Maliban, újabb szakaszba léptetve ezzel az eddig elsősorban légicsapásokból álló műveletet.Megkezdték az első szárazföldi műveletet a francia katonák Maliban URL hozzáférés – 2013. január 20. január 16. – A francia csapatok megindulnak Mali északi része felé, hogy kiűzzék onnan a radikális iszlamista fegyveres csoportokat. január 17. Soron kívüli találkozót tartanak az uniós tagországok külügyminiszterei, hogy megvitassák a Maliban kialakult helyzetet. (A tanácskozáson megállapodnak abban, hogy az Európai Unió katonai kiképzőket küld Maliba, valamint pénzügyi támogatást nyújt a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Szervezete (ECOWAS) több ezer fős katonai küldetéséhez.)Katonai kiképzőket küld az EU Maliba URL hozzáférés – 2013. január 19. Megérkeznek az első afrikai katonák Maliba. (A 40 togói katona az előőrse annak a nyugat-afrikai haderőnek, amelyet azért vezényelnek a térségbe, hogy segítse az ország északi részét elfoglalt iszlamisták kiűzését.)Megérkeztek az első afrikai katonák Maliba URL hozzáférés – 2013. január 20. A mali hadsereg csapatai – erőteljes francia támogatással – visszafoglalták Konnát. (A város visszavétele után a kormánycsapatok másnap folytatták előrenyomulásukat a lázadók kezén lévő Douentza felé.)A mali hadsereg visszafoglalta Konnát URL hozzáférés – 2013. január 20. január 17–18. – Áder János személyében először jár magyar államfő a NATO brüsszeli központjában azóta, hogy Magyarország 1999-ben csatlakozott a szervezethez.Brüsszelbe látogat Áder János köztársasági elnök URL hozzáférés – 2013. január 19. január 20. – Népszavazás Ausztriában a sorkatonai szolgálat eltörléséről, melyen az osztrákok többsége a sorkötelezettség fenntartására voksolt.Népszavazás Ausztriában, marad a sorkatonaság URL hozzáférés – 2013. január 20. január 25. Bécsben a Szent István-székesegyházban megtartották a Balassi-mise néven ismert istentiszteletet Kiss-Rigó László celebrálásában. január 28. – Beatrix holland királynő bejelentette, hogy április végén lemond trónjáról legidősebb gyermeke, Vilmos Sándor herceg javára.

Február február 1. – Országos rendőrfőkapitánnyá nevezi ki Papp Károly vezérőrnagyot Orbán Viktor miniszterelnök. (Elődje, Hatala József nyugdíjba vonult.)Stiller Ákos: Az év krónikája (2013). In.: HVG. 2013/51-52. szám, 53-94. oldal, ISSN 1217-9647 február 5. – Miskolc polgármestere bejelenti, hogy nem fog a város Világsátort létesíteni. A kulturális központtal kapcsolatban Kriza Ákos azt is elmondta, hogy nem a Jobbik nyomására hozták meg ezt a döntést. február 11. XVI. Benedek pápa a bíborosi kollégium ülésén, a konzisztóriumon bejelenti, hogy február 28-ával lemond tisztségéről.Lemond XVI. Benedek pápa URL hozzáférés – 2013. február 11. A parlament – 15 évi előkészület után – elfogadja az új polgári törvénykönyvet (Ptk.). (A Ptk. 2014. március 15-én lép hatályba.) február 13. – Átadják a XVII. Balassi Bálint-emlékkard néven ismert magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat Budapesten. Kalász Márton mellett Jean-Luc Moreau francia műfordító volt a kitüntetett, utóbbinak Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó adta át a szablyát. február 14. – Hende Csaba honvédelmi miniszter kijelenti, hogy Magyarország nem vesz részt a Maliban zajló francia vezetésű Serval-hadműveletben, ugyanakkor tíz kiképzővel (hat mesterlövésszel, három egészségügyi szakemberrel és egy összekötővel) hozzá járul az EU missziójához.Magyarország tíz kiképzővel járul hozzá a mali misszióhoz URL hozzáférés – 2013. február 17. február 15. – Meteorbecsapódás Cseljabinszk közelében. február 28. – XVI. Benedek pápa este nyolc óráig végzi tevékenységét funkciói teljes betöltésével, ezt követően Szent Péter trónja megüresedik. (A pápa a Róma közeli Castel Gandolfo rezidenciájára költözött át.)

Március bélyegkép|jobbra|220px|ByeAlex (középen) március 1. – Bulgária megkezdi Afganisztánban állomásozó egységeinek részleges kivonását. (A kabuli repülőtér védelmében részt vevő bolgár katonák hazautazása március 1-jén kezdődik, majd március végétől követik őket az oktatók.)Bulgária részlegesen kivonul Afganisztánból URL hozzáférés – 2013. január 19. március 2. – ByeAlex és a Kedvesem című dala nyeri az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatóját, A Dalt. március 3. – Tartományi helyhatósági választásokat tartanak Alsó-Ausztriában és Karintiában. (A Bécs körüli Alsó-Ausztriában az ÖVP színeiben induló Erwin Pröll ismét győzni tudott, míg Karintiában a szociáldemokraták leváltották Jörg Haider egykori pártját, az FPÖ-vel szövetségben lévő Karintiai Szabadságpártot.)Osztrák szélsőjobbos vereség. In.: HVG. 2013/10. szám, 12. oldal, ISSN 1217-9647 március 4. – Az államfő Matolcsy Györgyöt nevezi ki a Magyar Nemzeti Bank elnökévé,A Magyar Nemzeti Bank elnökének kinevezéséről szóló 97/2013. (III. 5.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2013/37. sz., 3679. p. míg Balog Ádámot alelnökké.A Magyar Nemzeti Bank alelnökének kinevezéséről szóló 98/2013. (III. 5.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2013/37. sz., 3679. p. (Matolcsit előző nappal mentik fel a nemzetgazdasági miniszteri tisztségéből.)Miniszteri megbízás megszüntetéséről szóló 96/2013. (III. 5.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2013/37. sz., 3678. p. március 5. – A caracasi katonai kórházban meghal Hugo Chávez venezuelai elnök.Meghalt Hugo Chávez URL hozzáférés – 2013. március 8. március 7. Varga Mihály veszi át a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítását. (Tárca nélküli miniszteri megbízatása 2013. március 6-ai hatállyal szűnt meg.)Tárca nélküli miniszteri megbízatás megszűnéséről és miniszteri kinevezésről szóló 111/2013. (III. 6.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2013/38. sz., 4003. p. A magyar kormány engedélyezi, hogy az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében (EUTM Mali) a Magyar Honvédség állományából legfeljebb 15 fő – váltási időszakban legfeljebb 30 fő – a művelet mandátumában meghatározott ideig részt vegyen. (A magyar szerepvállalás legfeljebb 2014. május 18-ig tart, ezen időtartamba a kitelepülés és a visszatelepülés időtartama azonban nem számít bele.)Az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében („EUTM Mali”) történő magyar katonai szerepvállalásról szóló 1106/2013. (III. 7.) Korm. határozata. In.: Magyar Közlöny. 2013/39. sz., 4030. p. március 8. – Megalakul az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt, amely azonnal választási szövetséget kötött a Párbeszéd Magyarországért párttal.Megalakult Bajnai pártja URL hozzáférés – 2013. március 8. március 9. – Előrehozott parlamenti választásokat rendeznek Máltán. (Az új miniszterelnök Joseph Muscat.) március 10. – A Székely Szabadság napja. (Világszerte tüntetéseken követelik a Székelyföld autonómiáját.) március 11. – A parlament elfogadja az Alaptörvény negyedik módosításáról szóló törvényt, mely többek között kimondja, hogy a házasság férfi és nő életközössége, valamint „a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”. (Az Alaptörvény módosítása április 1-jével lépett hatályba.)Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.). In.: Magyar Közlöny. 2013. évi 49. szám, 6400-6408. oldal március 13. – Rómában Ferenc pápát választják a katolikus egyház új fejévé. március 14–15. – Katasztrófaveszély Magyarországon. (Egy hirtelen lehűlés utáni viharos hófúvás bénította meg délután a Dunántúl északi és nyugati részén valamint Délnyugat-Szlovákiában a közúti és a vasúti közlekedést. Az M1-es autópályán több ezer ember töltötte az éjszakát autójában. Áramszünet volt Zala, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén, amit egyes helyeken csak 3-4 nap alatt tudtak elhárítani.) március 16. Az Eurócsoport (az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácsa) elfogadott a Ciprusi Köztársaság számára egy 10 milliárd eurós bankmentő hitelcsomagot. (A csomag lehívásának feltétele, hogy Cipruson tíz százalékponttal megemelik a társasági adót, a 100 000 eurónál nagyobb bankbetéteket pedig egyszeri illetékkel és kamatadóval sújtják.) Megalakul a Kínai Népköztársaság új kormánya Li Ko-csiang vezetésével, miután az Országos Népi Gyűlés megválasztotta az államhatalom legfőbb tisztségviselőit, az államelnököt, a parlament elnökét, a népfront első emberét és a kormányfőt. március 18. – A Nemzetközi Bíróság körözési listáján szereplő Bosco Ntaganda feladja magát az Egyesült Államok ruandai nagykövetségén Kigaliban. (A kongói hadsereg tábornokát 2006 óta körözik háborús és emberiség elleni cselekményekért.)Nagy Sándor: Tábornokok, főtisztek a kelet-kongói konfliktusban. In.: Honvédségi Szemle. 141. évf., 2013/3. sz., 13-14. p. március 20. – A baloldali Pozitív Szlovénia párt ideiglenes elnöke, Alenka Bratušek veszi át a kormányzást Szlovéniában – a februári bizalmatlansági szavazáson megbukott – Janez Janša miniszterelnöktől.