A Force India VJM08 egy Formula–1-es versenyautó, melyet a Force India csapat tervezett és versenyeztetett a 2015-ös Formula–1 világbajnokságban. Pilótái Sergio Pérez és Nico Hülkenberg voltak.
Áttekintés Először az autó festését mutatták be a nagyközönségnek egy privát gumiteszten, de ekkor még nem rajta, hanem az előd VJM07-esen. Jerezben egyáltalán nem jelent meg a csapat, és a barcelonai első teszten is a 2014-es autójukkal köröztek. Ennek az volt az oka, hogy a Force India ekkortájt költözött át a Toyota volt kölni szélcsatornájába, ahol nagyobb tesztmodellekkel tudtak együtt dolgozni.
A cél a teljesítmény folyamatos javítása volt, és ennek érdekében a szezon közepén, a brit nagydíjon bevetették a B-specifikációjú autót. Külsőre ez egy jellegzetes, nagyméretű, két lyukat tartalmazó orr-részben nyilvánult meg. A szabályosságával kapcsolatosan rögtön felmerültek kételyek, ugyanis a szabályzat tiltotta az orron keresztül bármilyen levegő áramoltatását, ezért bekerült a kasztni alá egy kanál alakú panel is, a légáramlás javítása érdekében. Hülkenberg rendkívül elégedett volt a változtatásokkal. A csapat az idény közben is folyamatosan fejlesztett: új első és hátsó szárnyakat, hátsó felfüggesztést, padlólemezt, új fékvezetékeket és diffúzort. A javuló teljesítmény az orosz nagydíjon egy harmadik helyet ért, mely a csapat történetének harmadik dobogója volt. Ugyan kevesebb pontot gyűjtöttek, mint az előző idényben, mégis magabiztosan lettek konstruktőri ötödikek.
Eredmények ÉvKasztniMotorGumikPilóták12345678910111213141516171819PontokHelyezés2015VJM08Mercedes PU106BAUSMALCHNBHRESPMONCANAUTGBRHUNBELITASINJPNRUSUSAMEXBRAABU1365.Sergio Pérez1013118137119714KI13151186VJM08BMercedes PU106BSergio Pérez9KI567123581257KINI7KI6KIKI767 † – Nem ért célba, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:2015-ös Formula–1-es autók Kategória:Force India