Klay Alexander Thompson amerikai olimpiai-, világ-, és sokszoros NBA-bajnok kosárlabdázó, a Dallas Mavericks játékosa a National Basketball Associationben (NBA). Minden idők egyik legjobb hárompontos-dobója, korábbi csapattársa, Stephen Curry mellett. Négyszeres NBA-győztes a Golden State Warriors színeiben, ötszörös All Star és kétszer is elismerték az All-NBA harmadik csapatban, illetve egyszer a liga legjobb védekező csapatába. A 2014-es világbajnokságon és a 2016-os olimpián is aranyérmet nyert az amerikai válogatottal.
Mychal Thompson korábbi NBA-játékos fia, Klay egyetemen három évig játszott a Washington State Cougars színeiben, ahol kétszer is beválasztották a főcsoport legjobb csapatába. A 2011-es NBA-draft első körében választotta ki a Golden State a 11. helyen. 2014-ben Thompson és Curry megdöntötték a rekordot a legtöbb szerzett hárompontosért egy szezonban, 484-gyel, amit aztán meg is döntöttek a 2014–2015-ös (525) és a 2015–2016-os szezonban (678) is, amiért a páros a Splash Brothers becenevet kapta. 2015-ben Thompson nagy szerepet játszott a Warriors első bajnoki címében 1975 óta és kulcsfontosságú volt a 2017-es és 2018-as diadalmak során is.
A 2019-es NBA-döntő hatodik mérkőzésén Thompson bal térde súlyosan megsérült, minek következtében ki kellett hagynia a 2019–2020-as szezon egészét. Ezt követően felépülése közben elszakadt Achilles-ínja, így a 2020–2021-es szezonra se tudott visszatérni. 2022 januárjában tért vissza a pályára, 31 kihagyott hónap után. Visszatérését követően a Warriors ismét bajnok lett, legyőzve a Boston Celtics csapatát a 2022-es döntőben, megnyerve negyedik bajnoki címüket nyolc év alatt.
Statisztika
Egyetem ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2008–2009Washington State Cougars333333,1.421.412.9034,21,90,90,612,52009–2010Washington State Cougars313035,4.412.364.8015,12,31,40,719,62010–2011Washington State Cougars343334,7.436.398.8385,23,71,60,921,6Karrier989634,4.424.390.8274,82,61,30,717,9
NBA
Alapszakasz ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2011–2012Golden State Warriors66*2924,4.443.414.8682,42,00,70,312,52012–2013Golden State Warriors82*82*35,8.422.401.8413,82,21,00,516,62013–2014Golden State Warriors818135,4.444.417.7953,12,20,90,518,42014–2015†Golden State Warriors777731,9.463.439.8793,22,91,10,821,72015–2016Golden State Warriors808033,3.470.425.8733,82,10,80,622,12016–2017†Golden State Warriors787834,0.468.414.8533,72,10,80,522,32017–2018†Golden State Warriors737334,3.488.440.8373,82,50,80,520,02018–2019Golden State Warriors787834,0.467.402.8163,82,41,10,621,52021–2022†Golden State Warriors323229,4.429.385.9023,92,80,50,520,42022–2023Golden State Warriors696933,0.436.412.8794,12,40,70,421,92023–2024Golden State Warriors776329,7.432.387.927*3,32,30,60,517,92024–2025Dallas Mavericks727227,3.412.391.9053,42,00,70,414,02025–2026Dallas Mavericks69821,7.393.383.7662,11,40,50,311,7Karrier93482231,4.448.409.8583,42,20,80,518,6All Star5120,4.379.3791.0005,03,40,40,012,6 Play-in ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2024Golden State Warriors1131,6.000.000 -4,01,00,00,00,02025Dallas Mavericks2232,7.577.500.6673,52,50,50,520,5Karrier3332,3.417.375 .6673,72,00,30,313,7
Rájátszás ÉvCsapatJMKMJP/MMG%3P%BD%LP/MGP/ML/MB/MP/M2013Golden State Warriors121241,3.437.424.8334,61,81,00,615,22014Golden State Warriors7736,7.408.364.7923,43,61,00,716,42015†Golden State Warriors212136,2.446.390.8003,92,60,80,918,62016Golden State Warriors242435,4.444.422.8543,72,31,10,424,32017†Golden State Warriors171735,0.397.387.7883,92,10,80,315,02018†Golden State Warriors212137,8.465.427.8714,11,80,80,319,62019Golden State Warriors212139,0.456.443.9024,12,11,30,720,72022†Golden State Warriors222236,0.429.385.8673,92,31,10,719,02023Golden State Warriors131336,0.388.368.8754,22,20,50,318,5Karrier15815836,9.436.405.8454,02,20,90,519,2
Jegyzetek
Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Los Angeles-iek Kategória:Katolikusok Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Dobóhátvédek Kategória:NBA All Star-játékosok Kategória:A Golden State Warriors játékosai Kategória:Olimpiai bajnokok (2016) Kategória:Olimpiai bajnokok (kosárlabda) Kategória:Amerikai olimpiai bajnokok Kategória:Világbajnok kosárlabdázók