Gallikanizmus

A gallikanizmus a francia katolicizmusban kialakult egyháztani, egyházjogi és egyházpolitikai irányzatok összefoglaló neve. Képviselői a francia egyház úgynevezett „gallikán szabadságaira”, a király világi önállóságára, a püspökök jogaira és az egyetemes zsinatok tekintélyére hivatkozva korlátozni kívánták a pápai hatalom franciaországi gyakorlását. A gallikanizmus évszázadokon át meghatározta a francia állam és a katolikus egyház viszonyát, és hatást gyakorolt más európai egyházpolitikai irányzatokra is, különösen a febronianizmusra és a jozefinizmusra.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 6. kötet, Gale, Detroit, 2003, „Gallicanism”, 74–78.Georges Goyau: „Gallicanism”, in: The Catholic Encyclopedia, 6. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1909.

A gallikanizmus általában nem a katolikus egyháztól való elszakadást jelentette. A francia gallikánok többsége katolikusnak tartotta magát, és a pápa elsőbbségét sem feltétlenül tagadta. A vita főként arról szólt, hogy a római pápa elsőbbsége milyen mértékben érvényesülhet a francia királyság jogrendjében, a francia püspökök kormányzati hatáskörében, a zsinatok tekintélyével szemben és a világi uralkodókkal való kapcsolatban.M. Dubruel: „Gallicanisme”, in: A. Vacant – E. Mangenot szerk.: Dictionnaire de théologie catholique, 6. kötet, 1. rész, Letouzey et Ané, Párizs, 1914, col. 1096–1137.

A gallikanizmus több formában létezett. A királyi vagy politikai gallikanizmus a francia uralkodó jogait hangsúlyozta az egyházi ügyekben. A parlamenti vagy jogászi gallikanizmus a francia bíróságok, különösen a párizsi parlament szerepét emelte ki. A teológiai gallikanizmus a pápai primátus és az egyetemes zsinat viszonyát tárgyalta. A püspöki gallikanizmus a püspökök saját joghatóságát és a francia klérus testületi önállóságát védte.Jotham Parsons: The Church in the Republic. Gallicanism and Political Ideology in Renaissance France, The Catholic University of America Press, Washington, D.C., 2004, 3–13.

A gallikanizmus legismertebb megfogalmazását az 1682-ben elfogadott négy gallikán cikkely adta. A nyilatkozatot a francia klérus gyűlése XIV. Lajos uralkodása idején fogadta el, jelentős királyi nyomás mellett. Megfogalmazásában fontos szerepet játszott Jacques-Bénigne Bossuet, meaux-i püspök. A cikkelyek elutasították a pápa közvetlen világi hatalmát a királyok fölött, a pápai hatalmat a konstanzi zsinat konciliarista értelmezéséhez kötötték, fenntartották a francia egyház régi jogszokásait, és a pápai hitbeli döntések véglegességét az egész egyház hozzájárulásához kapcsolták.Denzinger–Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs–Szent István Társulat, Bátonyterenye–Budapest, 2004, 2281–2285. pontok; vö. VIII. Sándor pápa: Inter multiplices, 1690. augusztus 4.

Elnevezése

A „gallikán” elnevezés a latin Gallia szóból ered, amely Franciaország történeti megnevezése volt. A középkorban az Ecclesia Gallicana, vagyis „gallikán egyház” kifejezést a franciaországi katolikus egyházra használták. A „gallikanizmus” mint történeti fogalom későbbi megnevezés: a modern történetírás több évszázad különböző francia egyházpolitikai és egyháztani törekvéseit foglalja össze vele.Parsons: The Church in the Republic, 4–6.

A gallikanizmus nem azonos a gallikán rítussal. A gallikán rítus korai nyugati liturgikus hagyomány volt, míg a gallikanizmus egyházjogi és egyházpolitikai irányzat.

Fogalmi háttér

A gallikanizmus megértéséhez több egyháztani és jogtörténeti fogalom szükséges.

Pápai primátus alatt a római pápa egyetemes egyházi elsőbbségét értik. A katolikus tanítás szerint a római püspök, mint Szent Péter utóda, sajátos szolgálatot tölt be az egyház egységének őrzésében. A gallikán vitákban nem csupán a pápai elsőbbség léte, hanem annak terjedelme is kérdés volt: kiterjed-e közvetlenül a francia egyházi kormányzatra, a püspöki joghatóságra, a király világi hatalmára és a hitbeli döntések véglegességére.Denzinger–Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, 3059–3075. pontok; I. vatikáni zsinat: Pastor aeternus. Konciliarizmus az a középkor végén megerősödő egyháztani irány, amely szerint az egyetemes zsinat bizonyos esetekben a pápa fölött állhat. A konciliarista érvelés a nyugati egyházszakadás idején kapott nagy szerepet, amikor több pápaigénylő létezése miatt az egyház egységének helyreállítása rendkívüli eszközöket igényelt. A gallikán szerzők gyakran hivatkoztak a konstanzi zsinatra és a bázeli zsinatra. Gallikán szabadságok alatt a francia egyház és a francia királyság által hivatkozott régi jogokat, szokásokat és kiváltságokat értették. Ide sorolták a pápai iratok franciaországi kihirdetésének ellenőrzését, a Rómába irányuló jogi fellebbezések korlátozását, a francia egyházi bíróságok szerepét, a király bizonyos kinevezési és javadalmi jogait, valamint a francia egyházi gyűlések és egyetemek tekintélyét.Magyar Katolikus Lexikon, „gallikanizmus” szócikk. Placetum regium vagy királyi tetszvényjog volt az a gyakorlat, amely szerint pápai iratok és rendelkezések csak királyi vagy állami jóváhagyással léphettek hatályba az országban. A jogászi gallikanizmus ezt a királyi szuverenitás és a francia jogrend védelmének tekintette. A pápai oldal szerint a gyakorlat korlátozta az Apostoli Szentszék egyházi kormányzati szabadságát. Appel comme d’abus a francia jogban olyan fellebbezési forma volt, amellyel egyházi hatóságok vagy pápai képviselők intézkedései ellen világi bírósághoz, főként parlamenthez lehetett fordulni. A gallikán jogászok ezt az egyházi joghatóság túlterjeszkedése elleni eszköznek tartották. A római és ultramontán álláspont szerint a gyakorlat állami ellenőrzés alá vont egyházi ügyeket. Regáléjog alatt Franciaországban azt a királyi igényt értették, hogy az uralkodó az üresedésben lévő püspökségek jövedelmeit beszedhesse, és bizonyos egyházi javadalmak betöltésében szerepet kapjon. XIV. Lajos a 17. század végén a regáléjogot az egész királyság területére ki akarta terjeszteni. Emiatt került konfliktusba XI. Ince pápával.New Catholic Encyclopedia, „Gallicanism”, 76–77. Ultramontanizmus a gallikanizmussal szemben álló irányzat volt. Neve a „hegyeken túli”, vagyis az Alpokon túli Rómára utal. Képviselői a római pápa egyetemes joghatóságát és tanítóhivatali tekintélyét hangsúlyozták a nemzeti egyházi kiváltságokkal, a királyi államegyházi ellenőrzéssel és a zsinati felsőbbség gallikán értelmezésével szemben.

Középkori előzmények

A gallikanizmus középkori előzményei a francia királyi hatalom megerősödéséhez, a pápasággal való joghatósági vitákhoz és a késő középkori egyházi reformtörekvésekhez kapcsolódtak. A francia királyok a középkor folyamán gyakran a pápaság szövetségesei voltak, ugyanakkor a királyság önállóságát érintő kérdésekben többször konfliktusba kerültek Rómával.

A legjelentősebb korai összeütközés Szép Fülöp és VIII. Bonifác pápa között alakult ki a 13–14. század fordulóján. A vita egyik központi kérdése az volt, hogy a pápa milyen mértékben avatkozhat be a világi uralkodók ügyeibe, különösen az egyházi javak adóztatása, a királyi bíráskodás és a politikai hűség kérdéseiben. A francia király jogászai a király világi szuverenitását hangsúlyozták, és elutasították a pápai hatalom olyan értelmezését, amely a pápának közvetlen rendelkezési jogot tulajdonított volna a francia király világi ügyeiben.Marton József: A keresztény újkor, Mentor, Marosvásárhely, 2006, 186–187.Parsons: The Church in the Republic, 14–25.

A nyugati egyházszakadás idején (1378–1417) a konciliarista gondolkodás megerősödött. Franciaországban a pápai tekintély megosztottsága elősegítette azt az elképzelést, hogy az egyház egységét rendkívüli helyzetben az egyetemes zsinat állíthatja helyre. A francia egyházi és királyi politika a 15. században több ponton a zsinati reformprogram felé fordult.

A középkori gallikán gondolkodás a reform eszméjével is összekapcsolódott. A reform alatt ekkor nem modernizációt értettek, hanem az egyházi fegyelem, a javadalmi rendszer, a kinevezések és a kánoni rend helyreállítását. A francia szerzők gyakran az ősi kánonokra és az egyetemes zsinatok tekintélyére hivatkoztak. A 16. századtól a hangsúly egyre inkább a francia jogszokások, a királyi bíróságok és az állam stabilitása felé tolódott.Parsons: The Church in the Republic, 14–51.

A bourges-i pragmatica sanctio és a bolognai konkordátum

A gallikanizmus egyik fontos jogi előzménye a bourges-i pragmatica sanctio volt, amelyet VII. Károly francia király adott ki 1438-ban. A rendelkezés a bázeli zsinat reformhatározataira támaszkodott. Elismerte a zsinati felsőbbség konciliarista tételét, korlátozta a pápai pénzügyi és kinevezési jogokat Franciaországban, és megerősítette a francia egyházi választások, zsinatok és jogszokások szerepét.Encyclopaedia Britannica, „Pragmatic Sanction of Bourges”.

A pragmatica sanctio nem jelentette Franciaország teljes kiszakadását a pápai joghatóságból. Olyan jogi keretet adott, amely a francia egyház működését a király és a francia klérus befolyása alatt, a pápai beavatkozás korlátozásával kívánta rendezni. A pápák több alkalommal tiltakoztak ellene, mivel a római álláspont szerint a rendelkezés sértette az Apostoli Szentszék jogait.

A pragmatica sanctiót 1516-ban a bolognai konkordátum váltotta fel, amelyet X. Leó pápa és I. Ferenc francia király kötött. A konkordátum megszüntette a pragmatica sanctio több rendelkezését, ugyanakkor jelentős jogokat biztosított a francia királynak a püspökségek és apátságok betöltésében. A francia király ezzel nagy befolyást szerzett az egyházi vezetőréteg kialakítására. A gallikán történeti tudatban a pragmatica sanctio továbbra is a francia egyházi szabadságok egyik hivatkozási pontja maradt.Parsons: The Church in the Republic, 25–36.

A reformáció kora és a jogászi gallikanizmus

A 16. században a gallikanizmus új formát kapott. A reformáció, a francia vallásháborúk és a királyi államépítés környezetében a gallikán gondolkodás egyre inkább a francia állam stabilitásának és jogrendjének kérdésévé vált. A viták nemcsak Franciaország és Róma között zajlottak, hanem a francia királyságon belül is: a király, a püspökök, a szerzetesrendek, az egyetemek, a parlamentek és a pápai követek jogkörei gyakran ütköztek egymással.

A jogászi gallikanizmus legfontosabb képviselői közé tartozott Pierre Pithou (1539–1596). Fő műve, a Les Libertés de l’Église gallicane 1594-ben jelent meg. Pithou a gallikán szabadságokat két alapelv köré rendezte: a pápa nem rendelkezik világi hatalommal Franciaországban, és az egyetemes zsinat tekintélye korlátozhatja a pápai hatalmat. A mű későbbi szerkesztésben 83 pontba rendezve a parlamenti gallikanizmus egyik alapvető hivatkozási szövegévé vált.Parsons: The Church in the Republic, 126–128.

A párizsi parlament és más királyi bíróságok a gallikán szabadságokra hivatkozva ellenőrizni kívánták a pápai iratok kihirdetését, a pápai követek működését és az egyházi bíróságok hatáskörét. A gallikanizmus ebben a formában jogi-politikai érvelés volt a királyi állam és a francia jogrend elsőbbsége mellett.

A 16. századi jogászi gallikanizmus egyik sajátossága a történeti érvelés volt. A francia jogászok régi oklevelekből, királyi rendeletekből, zsinati határozatokból és kánonjogi forrásokból vezették le a francia egyház szabadságait. Parsons szerint a vallásháborúk idején a gallikán érvelés már nem kizárólag Rómával szemben működött, hanem a francia állam belső stabilizálásának eszközévé is vált.Parsons: The Church in the Republic, 52–95, 185–226.

A gallikanizmus főbb formái

Királyi és politikai gallikanizmus