Alföldy Zoltán (Alsófernezely, 1904. január 27. – Budapest, 1992. október 16.https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/PIM40267) magyar mikrobiológus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1962). Élete Alföldy Zoltán és Vörös Mária fiaként született. Felsőfokú tanulmányait a debreceni Tisza István Tudományegyetemen végezte, ahol 1928-ban avatták orvosdoktorrá. Már egyetemi hallgatóként az egyetem Gyógyszertani és Közegészségtani Intézetében dolgozott Bélák professzor mellett.
1928 és 1938 között a debreceni belklinika tanársegédje, majd 1937-től 1946-ig az Országos Közegészségügyi Intézet adjunktusa volt. 1946 és 1951 között az Országos Közegészségügyi Intézet Bakteriológiai Osztályát vezette. 1951 és 1974 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézetének igazgatója, a mikrobiológia magántanára. Az Egészségügyi Tudományos Tanács titkára (1951–1968), elnöke (1968–1974).
Leptoszpirózissal kapcsolatos kutatásaiért 1962-ben Kossuth-díjat kapott.
Felesége Kepics Anna Stefánia (1904–1960) volt, akivel 1936. október 17-én Debrecenben kötött házasságot.
Munkássága 1950-ben felfedezte a leptoszpirózis kórokozóját, a leptospirát. Részt vett az adenovírus kimutatásában is.
Főbb művei
Laboratóriumi asszisztensek kézikönyve (Budapest, 1954) Orvosi mikrobiológia (társszerzőkkel, Budapest, 1960, 1963) Hőgyes Endre élete és munkássága (Budapest, 1962) Orvosi mikrobiológia és immunitástan (Budapest, 1967, 1969, 1973) Mikrobiológia (Budapest, 1974, 1978)
Díjai, elismerései Munka Érdemrend (1955) Kossuth-díj (1962), III. fokozat Hőgyes Endre-emlékérem (1966) Weszprémi István-emlékérem (1967) Munka Érdemrend arany fokozata (1970) Manninger Rezső-emlékérem (1974) Szocialista Magyarországért érdemrend (1984)
Jegyzetek
Források
http://real.mtak.hu/38623/1/650.2015.ho2529.pdf
További információk
Kategória:Magyar biológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Kossuth-díjasok