Hank Garland amerikai dzsesszgitáros, dalszerző. Country-zenészként kezdte a zenészpályát, aztán rock and rollt játszott. Az 1950-es években népszerűvé vált, és 1960-ban kiadott egy jazzalbumot. Karrierje megszakadt, amikor 1961-ben egy autóbaleset következtében képtelen volt fellépni.

2008-ban megjelent róla egy életrajzi film, a „Crazy”.

Pályafutása

Hank Garland hatéves korában kezdett gitározni. Tizenkét éves korában szerepelni kezdett helyi rádióműsorokban. Tizennégy éves korában a dél-karolinai Spartanburgba költözött, ahol megismerkedett Don Renoval, aki gitárleckéket adott neki és dolgozott vele egy FM rádiónál − együtt gitároztak.

Tizenhat évesen Nashville-be költözött, ahol Bob Moore-nál és Dale Potternél lakott. Tizennyolc évesen kiadta a milliószámra eladott „Sugarfoot Rag” című slágerét. Fellépett Grady Martin zenekarával és a „The Eddy Arnold Show”-ban.

Garland talán leginkább az Elvis Presley-vel 1958-61 között végzett nashville-i stúdiómunkájáról ismert népszerűvé vált olyan rockslágerekkel. Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején számos country- és rock and roll zenésszel dolgozott együtt: Patsy Cline, Brenda Lee, Mel Tillis, Marty Robbins, The Everly Brothers, Boots Randolph, Roy Orbison, Conway Twitty és Moon Mullican.

Játszott George Shearinggel és Charlie Parkerrel New Yorkban, majd felvette a „Jazz Winds from a New Direction”-t Gary Burtonnel, Joe Benjaminnel, Joe Morelloval.

1960-ban a Nashville (Tennessee)|nashville-i]] "A-Team" sessionnal együtt meghívást kapott a Newport Jazz Festivalra.

1961 szeptemberében egy autóbaleset következtében Garland kómába esett. Felesége, Evelyn és két lánya (Cheryl & Debra) segítségével magához tért és felépült, de az autóbalesetben elszenvedett agysérülés miatt nem tudott visszatérni a stúdiókba, állandó rosszulléttől szenvedett. A floridai Orange Parkban halt meg 2004. december 27-én egy fertőzés szövődményeibe. 74 éves volt.

Diszkográfia

Albumok Velvet Guitar (1960) After the Riot at Newport with the Nashville All-Stars (1961) Jazz Winds from a New Direction (1961) The Unforgettable Guitar of Hank Garland (1962) Hank Garland and His Sugar Footers (1992) Subtle Swing (2004)

Közreműködés Red Foley and Ernest Tubb, Red and Ernie (1956) Bobby Helms, Jingle Bell Rock (1957) Janis Martin, The Female Elvis: The Complete Recordings (1956-57, 1987) Elvis Presley 50,000,000 Elvis Fans Can't Be Wrong (Volume 2, 1959) Elvis Presley, Elvis Is Back! (1960) Ray Walker, Everybody's Hits But Mine (1961) The Everly Brothers, Both Sides of an Evening (1961) Don Gibson, Girls, Guitars, and Gibson (1961) Elvis Presley, Something for Everyone (1961) Elvis Presley, Pot Luck (1962) Skeeter Davis, Blueberry Hill and Other Favorites (965)

Jegyzetek

Források https://www.allaboutjazz.com/musicians/hank-garland https://www.angelfire.com/tn2/bobloyce/garlandbio.html https://www.elsewhere.co.nz/weneedtotalkabout/7569/we-need-to-talk-about-hank-garland-the-forgotten-star-of-the-six-string/

Fordítás

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai gitárosok Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek