Diana Dale Dickey (Knoxville, 1961. szeptember 29. –) amerikai színésznő.

Legismertebb alakításai Patty A nevem Earl (2005–2009) és Juanda Husser a Karmok (2017–2022) című sorozatokban.

Fiatalkora Knoxville-ben született, és a Bearden High Schoolba járt. Számos szerepet játszott a középiskolai produkciókban. 1979–1984 között az University of Tennessee-re járt, de otthagyta, hogy színészi karrierjét folytathassa.

2015. december 10-én vendégelőadóként visszatért az egyetemre, ahol ő tartotta a diplomaosztó beszédet az őszi végzősöknek, és az egyetem tiszteletbeli Master of Fine Arts diplomát adományozott neki.

Pályafutása

A 90-es évek óta dolgozik színészként.. Első szerepe a Christy című sorozatban volt. 2010-ben a Winter’s Bone – A hallgatás törvénye című filmben szerepelt. 2012 és 2013 között a True Blood – Inni és élni hagyni című sorozatban szerepelt. 2013-ban a Vasember 3. című filmben szerepelt. 2014-ben A törvény embere című sorozatban szerepelt. 2015-ben a Regression című filmben szerepelt. 2017-ben az A Very Sordid Wedding című filmben szerepelt. 2022-ben A szerelem dallama című filmben szerepelt.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1995 Szerelmes lányok The Incredibly True Adventure of Two Girls in Love Regina Szabadnak születtek Running Wild Judith August King utazása The Journey of August King Jenny 1997 Titkok börtöne Prison of Secrets Lynn barátja 2000 Rongy élet Sordid Lives Glyndora 2001 Az ígéret megszállottja The Pledge Strom 2005 Hazai pályán Our Very Own Skillet Domino Domino Edna Fender Molnár Zsuzsa 2006 Nothing But Ghosts Annie 2008 Trailer Park of Terror Daryl Dark Canvas Wilma Elcserélt életek Changeling Páciens Csampisz Ildikó Elhagyom a várost Leaving Barstow Linda 2009 Pokoli édenkert A Perfect Getaway Földanya 2010 Winter’s Bone – A hallgatás törvénye Winter's Bone Merab Farkasinszky Edit 2011 Child of the Desert Elia Super 8 Super 8 Edie Pirates of the Caribbean: Tales of the Code: Wedlocked Oona 2012 Blues for Willadean Rayleen Hobbs Tales of Everyday Magic Maggie The Happiest Person in America Meg My Greatest Teacher Maggie Being Flynn Marie The Yellow Wallpaper Jennie Gilman A jó, a pofátlan és a nyugger The Man Who Shook the Hand of Vicente Fernandez Denise Szeka-túra The Guilt Trip Tammy Lost on Purpose Retta Lee 9 Full Moons Billie 2013 Tökéletes bizonyíték Evidence Katrina Fleishman Téglás Judit C.O.G. Debbie Dark Around the Stars Rita A Cate McCall-per The Trials of Cate McCall Mrs. Stubbs Téglás Judit Teddy Bears Lori Vasember 3. Iron Man 3 Mrs. Davis Antal Olga Southern Baptist Sissies Odette 2014 'What Lola Wants| Mama

| White Bird in a Blizzard| Mrs. Hillman

| The Possession of Michael King| Beverly

| San Patricios| Colleen Donnelly

| rowspan="3"| 2015 | | Ain't It Nowhere| Sissie néni

| Regression| Rose Gray

| A Waffle Street farkasa| Waffle Street| Őrült Kethy

| rowspan="4"| 2016 | Az utolsó emberig| Blood Father| Cherise | Andresz Kati

| Poor Boy| Deb Chilson

| A préri urai| Hell or High Water| Elsie | Menszátor Magdolna

| Message from the King| Mrs. Lazlo

| rowspan="5"| 2017 | | A Very Sordid Wedding| Sissy Hickey

| Small Town Crime| Leslie

| Inheritance| Effy Monroe

| Last Requests| Maggie

| You're Gonna Miss Me| Zelda Montana

| rowspan="5"| 2018 | | Bella| Charlotte Warren

| Ne hagyj nyomot!| Leave No Trace| Dale | Horváth Zsuzsa

| Dead Women Walking| Rebecca

| Lawless Range| Coleen Donnelly

| Bloodline| Marie Cole

| 2019 | | Wish Man| Clover

| 2020 | Palm Springs| Palm Springs| Darla | Réti Szilvia |- | 2021 | Flag Day – A zászló napja| Flag Day| Margaret

| rowspan="6"| 2022 | | The Phantoms| Jenny Gilman

| Continue| Love

| The Cry of Granuaile| Maire

| A szerelem dallama| A Love Song| Faye

| A hó rabja| No Exit| Sandi | Kovács Nóra |- | Megváltó lövés| Savage Salvation| Greta

| 2023 | | The G| Ann Hunter

| 2024 | Horizont: Egy amerikai eposz| Horizon: An American Saga'' Mrs. Sykes Réti Szilvia

Televízió

ÉvMagyar címEredeti címSzerep Megjegyzések 1994–1995 Christy Opal McHone 4 epizód 1995 Cagney és Lacey: Újra együtt Cagney & Lacey: Together Again Gloria tévéfilm 2000 City of Angels Rose Odalee Greenup 1 epizód Visszatérés Cutter Gap-be Christy: The Movie Opal McHone tévéfilm 2001 Christy, Choices of the Heart minisorozat X-akták The X-Files vadőr 1 epizód 2003 Frasier – A dumagép Frasier Mrs. Grant 1 epizód 2004 CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Cassie 1 epizód Vészhelyzet ER Mrs. Price 1 epizód 2005 Gyilkos számok Numb3rs Karen 1 epizód 2005–2009 A nevem Earl My Name Is Earl Patty 2006 Szívek szállodája Gilmore Girls Ruthie 2 epizód Döglött akták Cold Case Reba Dautry 1 epizód A főnök The Closer Anna Larson 1 epizód 2007 Shark – Törvényszéki ragadozó Shark Nancy Padget 1 epizód Ki ez a lány? Ugly Betty Shirley 1 epizód 2008 Sordid Lives: The Series Glyndora Roberts főszerep 2009 Hercegnővédelmi program Princess Protection Program Helen tévéfilm Breaking Bad – Totál szívás Breaking Bad Spooge nője 2010 Dr. Csont Bones Marsha Vinton 1 epizód Gyilkos elmék Criminal Minds Carol 1 epizód Nancy ül a fűben Weeds Sugarpop 1 epizód 2011 Az élet csajos oldala | 2 Broke Girls| Elena | 1 epizód |- | rowspan="2"| 2012–2013 | Nevelésből elégséges| Raising Hope| Patty | 2 epizód |- | True Blood – Inni és élni hagyni| True Blood| Martha Bozeman | 12 epizód |- | rowspan="4"| 2013 | A Grace klinika| Grey's Anatomy| Gasoline | 1 epizód |- | Terepen| Southland| Maureen | 1 epizód |- | Apa csak egy van| Last Man Standing| Doris | 1 epizód

| Bonnie and Clyde: Dead and Alive| Cummie Barrow | minisorozat (2 epizód) |- | rowspan="4"| 2014 | A törvény embere| Justified| Judith | 4 epizód |- | A semmi közepén| The Middle| Sandy | 1 epizód |- | Kemény motorosok| Sons of Anarchy| Renee O'Leary Egan | 1 epizód

| Dinner with Friends with Brett Gelman and Friends| önmaga| különkiadás |- | rowspan="2"| 2015 | Backstrom nyomozó| Backstrom| Nunn bíró | 1 epizód

| Documentary Now!| Joelle Fellweather | 1 epizód |- | 2016 | Jobb idők| Better Things| Jace | 1 epizód |- | rowspan="2"| 2017 | Kib*zgatóhelyettesek| Vice Principals| Nash

| Shameless – Szégyentelenek| Shameless| Ronnie néni | 1 epizód |- | 2017–2022 | Karmok| Claws| Juanda Husser | 11 epizód |- | 2018 | A sötétség titkai| Into the Dark| Red

| rowspan="3"| 2019 | Hihetetlen| Unbelievable| RoseMarie

| Miért ölnek a nők?| Why Women Kill| Ruby Jenkins | 1 epizód |- | 104-es szoba| Room 104| Sharon | 1 epizód |- | 2021 | Ők| Them| A nő

| rowspan="2"| 2022 | Micsoda csapat| A League of Their Own| Beverly | 8 epizód |- | Engedj be!| Let the Right One In| Debra Harper | 2 epizód |- | rowspan="3"| 2023 | A Mandalóri|The Mandalorian| Saifir | 1 epizód |- | 19-es körzet| Station 19| June Hardy | 1 epizód |- | Az igazság emberei: Bass Reeves| Lawmen: Bass Reeves| Widow Dolliver | minisorozat (2 epizód) |- | 2024–2025 | A buki| Bookie | Wendy | visszatérő szerep (7 epizód) |- | 2024– | Fallout| Fallout| June mama

| rowspan="2"| 2025 | Bosch: Örökség| Bosch: Legacy | Sheila Walsh | 3 epizód |- | Az igazság megszállottja| The Lowdown| Bonnie | 3 epizód |- | rowspan="2"| 2026 | Dutton birtok| Dutton Ranch | Anna Dupree | 1 epizód

| Widow’s Bay'' Rosemary 10 epizód

Jegyzetek

További információk

Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Tennesseeiek