Az allochton, idegen vagy idegenhonos élőlények (egyes helyeken termőhely-, tájidegen, illetve exotic – egzotikus fajok), melyek más területről kerültek vagy vándoroltak élőhelyükre, ahol korábban nem voltak jelen. Ellentéte az őshonos. Megtelepedhetnek közvetlen – véletlen behurcolás vagy szándékos betelepítés (hemerochór) – vagy közvetett – például megfelelő élőhelyet teremtve – emberi behatás (antropochor), illetve maguktól bevándorlás – például szomszédos területekről az éghajlatváltozás miatt északra vándorlás – (benyomulók, akolutofitonok) következtében (mint az elnevezésekből is kitűnik, a növényeknél kifinomultabb kategorizálási rendszerezés alakult ki, mint az állatok esetébenPeter Keil, Loos Goetz Heinrich, Martin Schlüpmann: Neophyten – Neozoen Grundbegriffe und Erläuterungen, researchgate.net - 2008. január ).
Európában általánosan a neolitikumot (amit megelőzőleg még az emberek döntően vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak és a természet részének tekinthetők) követően megtelepedő élőlényeket tekintik idegennek. Ezt követően a mezőgazdaság, illetve az ókori földművelés és állattenyésztésFüri András: Áldás vagy csapás? Özönnövény- és állatfajok Magyarországon, Szolgatárs 26. évf. 2. sz., epa.oszk.hu - 2016 megjelenésével ugrásszerűen megnőtt az emberiség természetátalakító képessége, ezért a később megjelenő új fajoknál az emberi tevékenység legalább közvetett hatását feltételezik. Az idegenhonos fajok betelepítésének második nagy hulláma a nagy földrajzi felfedezésekkel egy időben indult el és a gyarmatosításokkal teljesedett ki. Ebben Amerika felfedezését tekintik igazi fordulópontnak, és az azóta megjelent fajok között találhatóak az invazív vagy özönfajok is. Európában 1492 óta exponenciálisan nő az idegen fajok száma. 1492–1799 között a behurcolt fajok számának éves átlaga volt, míg ez 2000-2007 között .
bélyegkép|Az özönfajok inváziós görbéje, ami bemutatja a terjedésük szerinti kezelési stratégia tükrében az anyagi ráfordítás mértékét (forrás: az Amerikai Egyesült Államok kormányának tanulmánya, 2015. nov.) Az idegenhonos, özönfajok képesek átalakítani a természeti rendszerek szerkezetét azzal, hogy egyes fajokat teljesen kiszorítanak belőle a versengés során vagy a tápláléklánc megváltoztatásával. Gyakori jelenség, hogy lényegesen nagyobb egyedszámú populációt hoznak létre, mint eredeti élőhelyükön, terjeszkedésüknek – természetes ellenség kellő, vagy teljes hiányában – pedig szinte nincs gátja. Következménye az őshonos fajok eltűnése, leromlott, fajszegény élőhelyek, életközösségek kialakulása, amelyek sokkal rosszabban alkalmazkodnak az élővilágot veszélyeztető kihívásokhoz (például környezetszennyezés, klímaváltozás stb.). Az ökológiai, természetvédelmi problémák mellett a folyamat komoly humánegészségügyi (ilyenek a parlagfű pollenje által okozott allergiás megbetegedések, a vándorpatkányok által terjesztett betegségek, vagy a vírusterjesztő rovarok) és jelentős, káros gazdasági hozadékai vannak.
Az idegen fajok a szabályozott és kontrollált keretek között (botanikus és állatkertekben, vadasparkokban, arborétumokban, vagy a mező- és erdőgazdaságokban, kertészetekben, illetve a kereskedelemben és otthonainkban) is közvetett (például rajtuk keresztül megjelenő szintén allochton kártevők és kórokozók) és közvetlen (természetbe kerülés, vagy annak átalakítása, átalakító hatása) kockázatot jelentenek.
Az éghajlatváltozás miatt is várhatóan folyamatosan nő a szomszédos területekről bevándorló élőlények száma a 2000-es évek folyamán, ezért ezeket érdemes – elsősorban a természetvédelmi kezelés szempontjából – megkülönböztetni a más kontinensekről bekerülő fajoktól. Az elterjedési terület (area) kiterjedésének folyamata az expanzió.Kislexikon, in: Rácz István András (szerk): Magyarország egyenesszárnyúinak alapvetése - Orthoptera Fundamenta Orthopterorum Hungariae In memoriam Nagy Barnabás 1921-2020, zoology.unideb.hu (hozzáférés: 2023. július 12.)
Általánosságban
A természetes élőhelyek biodiverzitása, azaz az ott élő növény- és állatfajok sokfélesége függ a hely földrajzi adottságaitól és az élőlények alkalmazkodóképességétől. Új fajok egyedeinek a megjelenése természetes folyamat, de ezeket általában az ott élők rövid időn belül kiszorítják. Azonban egyes idegenhonos fajok hirtelen, gyorsan alkalmazkodnak az új környezethez és képesek megtelepedni, elszaporodni, az őshonos fajokat kiszorítani, csökkentve a biológiai sokféleséget. Ezek az inváziós, invazív vagy más néven özönfajok. A természetes növényzet visszaszorulásának több oka is van (mint például a rossz erdőművelés, a nem megfelelő vadállomány, a vízigényes gazdálkodás miatt a területek kiszáradása), de azok mellett a legártalmasabb tényező kétséget kizáróan a nem őshonos élőlények terjedése.
A nagyjából 2000–2020 közötti időszakban megjelent nagyszámú idegenhonos és sok esetben inváziós kártevők és kórokozók oka az új, modern, globalizált világunkra jellemző problémakör, mivel a nyitott határok, a nemzetközi áru- és személyforgalom korábban sosem tapasztalt intenzitása és a klíma jelentős átalakulása lehetőséget teremt például addig nem tapasztalt mezőgazdasági károsítók megjelenésére, megtelepedésére és károkozására is. Már a 19. század második felében elindult ez a folyamat. A legismertebb jelenség talán a szőlőket veszélyeztető, Észak-Amerikából származó kártevő, a filoxéra (Daktulosphaira vitifoliae) megjelenése, ami komoly károkat okozott mind hazai, mind európai szinten. Azóta azonban a melegebb telekkel rendelkező városi élőhelyeken, de a klímaváltozás okozta enyhébb telek miatt is már az amúgy csak zárt helyeken tartott vagy tenyésző egzotikus fajok belső tereken (házak, üvegházak) kívüli megtelepedésére is egyre nagyobb esély van.
Önmagában az idegenhonosság vagy a megtelepedési képesség még nem feltétlen jelenti azt, hogy egy faj invázióssá válik. A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának 2016-os kiadványa szerint átlagosan ezer behurcolt fajból egy válik invázióssá. Attól azonban, hogy valami (még) nem özönfaj, ugyanúgy figyelmet érdemel, hiszen bármikor, bármelyik idegen azzá, vagy vektorrá válhat. Számuk pedig jelentös. Az egyes országokban mintegy 50-80% lehet a kertészeti céllal telepített idegenhonos növényfajok aránya. Ilyen például a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera), a kínai alkörmös (Phytolacca esculenta) vagy a közönséges vadszőlő (Parthenocissus inserta). De az emberi igények kielégítése miatt a halgazdaságok (a csökkenő halállományok pótlására és a folyamatosan növekvő igények kielégítésére például a busa, az amur, a szivárványos pisztráng, a pisztrángsügér, korábban a törpeharcsa tenyésztésével és telepítésével) és a mező-, erdőgazdaságok (az élelmezési, takarmányozási és egyéb gazdasági céllal, ilyen termesztésből kiszökött faj a Kelet-Európa több országában takarmánynövényként használt Sosnowsky-medvetalp, vagy a korábban díszés ipari növényként, ma pedig mézelő növényként hasznosított közönséges selyemkóró, energianövényként az energianád vagy a mirigyes bálványfa, illetve erdészeti gyakorlatban a kései meggy, a zöld juhar, vagy az amerikai kőris) is jelentős tényezők az inváziós fajok terjesztésében. Az így behozott fajok közül kerülnek ki legnagyobb számban az inváziós tulajdonságú, gyorsan terjedő fajok. Jellemző, hogy az inváziós fajokat régóta forgalmazzák, hiszen könnyen hozzáférhetőek és könnyen tarthatóak. Azonban élő növénnyel, növényi résszel, ültető közeggel, csomagolóanyaggal is nem kívánt növények magjai, növényi kártevők, rovarok és más gerinctelen állatok is bekerülhetnek. Ugyanakkor újabb és újabb házi kedvencnek szánt állatok is érkeznek a világ szinte valamennyi tájáról a kereskedésekbe. Ezek az eredetileg vadon élő állatok, ha csak tehetik, szívesen térnek vissza természetes életmódjukhoz. A fogságból kiszökött, a megunt vagy szándékosan elengedett házikedvencek gyakran új élőhelyükön is megtalálhatják életfeltételeiket, sok faj képes megtelepedni. Ezek az állatok a természetben üres ökológiai fülke hiányában kivétel nélkül csak valamely őshonos fajunk rovására telepedhetnek meg. Sok esetben azokra halálos veszélyt jelentő vírusokat terjesztenek (mint a szürke mókus a közönséges mókusra), az is előfordul, hogy megeszik rokonaikat és/vagy azok táplálékát (mindkettő igaz a harlekinkatica esetében a hazai katicafajokkal szemben), vagy azokkal szaporodási közösséget alkotva, idővel magukba olvasztják az eredetileg itt élő őshonos fajt (ahogyan az a halcsontfarkú réce és a kékcsőrű réce esetében történt).Varga Ildikó, Fodor Lívia, Bata Kinga, Czirák Zoltán, Váczi Olivér, Érdiné Szekeres Rozália: Az inváziós fajokról dióhéjban Természetvédelmi füzetek 1., Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, termeszetvedelem.hu - 2016.
Gombák A gombák, bár szinte minden élőhelyen megtalálhatók, kevésbé feltűnőek, mint például az edényes növények vagy az emlősállatok, ezért lényegesen kevesebb az általános ismeret is róluk és fokozottan igaz ez az inváziós képességeikre, terjedésükre, illetve új területeken való megtelepedésükre. Ezt tükrözi az a tény is, hogy a 2020-as évek körül elkészült, különböző országok idegenhonos, vagy inváziós fajokat felsoroló listáin alig néhány gombafaj szerepel; a magyarországi listán, az idegenhonos inváziós fajok tudásbázisában pedig egyáltalán nincsen gomba. Ennek oka nem elsősorban az, hogy a gombák kevésbé terjednének, illetve lennének képesek inváziókra, hanem az, hogy kevés tudással rendelkezünk róluk. A 2020-ig újonnan kimutatott idegenhonos gombák száma exponenciálisan növekedett az utóbbi két évszázadban. Azokban az országokban figyelnek meg legnagyobb számú idegenhonos gombát, ahol az import mértéke magasabb, ami sokkal nagyobb hatással van megjelenésükre, mint az adott terület mérete vagy földrajzi fekvése.
Problémát jelent, hogy amikor egy új gombafajt fedeznek fel egy adott területen, sokszor nem nyilvánvaló, hogy azon a helyen őshonos-e, mivel a gombák elterjedésével, biogeográfiájával kapcsolatos ismeretek is erősen hiányosak. Sok fajt kozmopolitának, tehát az egész világon előforduló organizmusnak tartanak, azonban sok esetben az derül ki, hogy azok valójában csak morfológiailag azonosak, de származástanilag különböző egységeket, külön fajokat képeznek.
A bejutó idegenhonos gombák egyik legfőbb forrása a dísznövénykereskedelem, de egyes gombák bekerülhetnek például növényi magokon, vagy magokban is. Nagyon gyakori az is, hogy külföldről érkező gyümölcsök és fűszerek, vagy feldolgozott faanyag hordoznak kórokozó organizmusokat.
Növények Az országok és nemzetközi szervezetek az idegen fajok veszélyességének kifejezésére – a veszélyeztetett fajokra vonatkozó vörös listák elgondolása alapján – fekete, szürke és fehér listákat állítanak össze a 2000-es évek óta. Magyarországon ilyen kiadvány a hazai flóra idegenhonos fa- és cserjefajait a biodiverzitásra gyakorolt kockázatuk alapján kategorizáló, Bartha Dénes szerkesztésében 2020-ban megjelent kötet (benne a Magyarország inváziós fa- és cserjefajai („fekete”), a Magyarország potenciálisan inváziós fa- és cserjefajai („szürke”) és a (Jelenleg) nem inváziós idegen fajok jegyzéke („fehér”) listák).Korda Márton: Aktualizálásra került a hazai dendroflóra Vörös, Fekete és Szürke Listája (176–178. o.), Természetvédelmi Közlemények 27, real.mtak.hu, 2021
Az idegen növényfajokon belüli csoportosítások Fred-Günter Schroeder német botanikus (a magyar megnevezések Balogh Lajos botanikus javaslata) nyomán megkülönböztetjük a behurcolás, betelepítés időpontja alapján az archeofitonok (ójövevénynövények), amik Amerika felfedezése előtt jelentek meg, a neofitonok (újjövevénynövények), amik Amerika felfedezése után jelentek meg.