A Microsoft Windows Vista (régebbi nevén Longhorn) a Microsoft Windows programcsalád egyik kiadása, a személyi számítógépeken használt operációs rendszerek egyik típusa, amely otthoni és üzleti változatokban létezett. 2005. július 22-én Atlantában, az MGB (Microsoft Global Business) konferencián jelentette be Brian Valentine és Kevin Johnson az új terméket, mely a bejelentés előtt a Windows Longhorn kódnéven volt ismert.

2006. november 8-án befejezték a fejlesztését, és a gyártási szakaszba került. Noha néhány változat elérhető volt az MSDN és TechNet előfizetők számára már novemberben, teljes elérhetősége 2007. január 30-án valósult meg, mintegy öt évvel elődje, a Windows XP megjelenése után, így ez minden idők legtovább fejlesztett Windows-főverziója. Magyar fordítása 2007. február 22-től kapható. Kevésbé elterjedt, hazánkban 10% volt a csúcs, amit valaha elért. Fontos megjegyezni, hogy napjainkban a Windows XP nyugdíjazása után enyhén ugyan, de újra terjedni látszik.http://rankings.hu/hu/rankings/operating-systems.html

A Windows Vista támogatása 2017. április 11-én véget ért, pont akkor, amikor kiadták a Windows 10 Alkotói Frissítését. Innentől kezdve már biztonsági frissítéseket sem kap. Akik nem tudnak a Windows 10 követelményeinek megfelelő számítógépet vásárolni, Windows 7-re válthatnak.

Rendszerkövetelmények

+A Windows Vista rendszerkövetelményei Minimum konfiguráció(Capable) Ajánlott konfiguráció(Premium Ready)Processzor 800 MHz 1 GHzRAM memória 512 MB RAM 1 GB RAMMegjelenítés DirectX 9, DirectX 10 DirectX 9 képes [GPU]hardveres Pixel Shader v2.0és WDDM eszközillesztő támogatásVideovezérlő 32 MB memória a grafikus kártyán 128 MB grafikus memóriaszükséges minimum az Aerofelülethez, de a megfelelőteljesítményhez ajánlott legalább 256 MB memóriaMerevlemez-kapacitás 20 GB 40 GBMerevlemez-szabadterület 15 GB 15 GBOptikai meghajtók DVD-ROM(esetleg CD-ROM) DVD-RW

A Vista-kompatibilis számítógépeket a Windows Vista Capable matricák is jelzik, illetve egy tesztprogrammal állapítható meg, hogy a kérdéses gép képes-e a Vista futtatására. Ezek a követelmények mindenben megegyeznek a Windows 7-hez szükségesekkel.

A név eredete

Az operációs rendszer neve a spanyol „vista” szóból származik, melynek jelentése távlat, látás, látkép.

Minialkalmazások, játékok és kiegészítők

A Vista új szolgáltatása, a Windows Oldalsáv jeleníti meg az asztalon a minialkalmazásokat. A Vista gyárilag az alábbiakat tartalmazza: Diavetítés Hírek Időjárás (Már Magyarországon is elérhető) Jegyzetek Kirakójáték Naptár, Óra Névjegyzék Processzorfigyelő Részvények, árfolyam Ezek sora szabadon bővíthető.

Játékokból régieket és újakat is találunk: Admirális Aknakereső Sakk (3D-s) Fekete macska Fekete özvegy Golyóstoll Mahjong Pasziánsz Purble Place (készségfejlesztő)

Az Ultimate extrákat az Ultimate változattal rendelkezők vehetik igénybe, már magyar nyelven is. Elérhető a titkosítás továbbfejlesztése, az asztalra videók kirakását segítő program, egy póker (Hold'em), egy logikai-kirakó játék (Tinker) és két hangséma. A továbbiakban több extra nem fog kiadásra kerülni.

Újdonságok a korábbi Windows rendszerekhez képest

Windows Aero: Egy új, DirectX-alapú grafikus felhasználói felület, amely a modern effektekhez (például átlátszóság) a videókártya képességeit használja ki, nem a processzort terheli. A megjelenését változtathatjuk a teljes színskálán, valamint az átlátszóság mértéke is állítható. Az Aero hardverigénye azonban viszonylag magas, ezért igény szerint használható a megszokott Windows felület is. Windows Oldalsáv: Egy átlátszó panel a Windows asztal szélén, amibe minialkalmazásokat (gadgeteket) tehetünk be, amelyek például megmutatják az aktuális részvényárfolyamokat, valutaárfolyamokat, processzor- és memóriafoglaltságot, analóg órát, valamint egyéb kisebb minialkalmazásokat is. ReadyBoost: Kihasználja a számítógéphez csatlakoztatott pendrive-ok memóriáját (a felhasználó engedélyével) a rendszer gyorsításához. SuperFetch: Ez a szolgáltatás egy statisztikát készít az elindított programokról, így ha egy bizonyos időpontban szoktunk elindítani egy programot, a SuperFetch előtölti a memóriába a gyorsabb indítás érdekében. Windows rendszerhéj: Az új Windows rendszerhéj meglehetősen különbözik a Windows XP-ben találhatótól, ezáltal új szervezési, navigációs és keresési képességekkel is rendelkezik. A Windows Intéző feladatmezejét eltávolították, és az eszköztárba integrálták a gyakori műveletek gombot. Új „Kedvenc hivatkozások” mezőt hoztak létre a szokásos könyvtárak minél gyorsabb eléréséhez. A címsort ún. breadcrumb („morzsa”) rendszerre cserélték le. A Start menün is rengeteget változtattak; véget ért a mindig oldalra megnyíló dobozok korszaka a programok közötti navigációkor. A Microsoft hagyományaival szakítva, még magát a „Start” szót is eltávolította egy kék Windows-ikon kedvéért. Windows Kereső: Új típusú, egyszerűsített keresőalkalmazás, melyet a Start menüből is indíthatunk. Az új beépített keresővel sokkal gyorsabbá válik a fájlok és programok keresése. Defender: Kémprogramkereső és -eltávolító szoftver. Windows Internet Explorer 7: Újratervezett biztonsági rendszer, új felhasználói felület, füles böngészés funkció, RSS-támogatás, keresődoboz, továbbfejlesztett nyomtatás, valamint beépített nagyító. Az új adatvédelmi megoldások teljes körűen csak a Vistában működnek, de a program Microsoft Windows XP-re is feltelepíthető. Windows Media Player 11: A Vista a Microsoft összesített médiakezelő programjának legújabb kiadását tartalmazza. Újdonság ebben a verzióban a szókereső (vagy „keresés a te szavadként”) funkció, egy teljesen új grafikai nézet a médiakönyvtárakban, a fotók bemutatása és rendszerezése, és egy hálózattal más Vista gépekkel (pl. Xbox 360-nal) zenekönyvtárak rendszerezése. Csak a Vista alá megjelent egy Media Center Extenders segédprogram, amely egyszerűbbé teszi a számítógéptől elkülönülő médialejátszó eszközök kezelését. Windows Mail: A Microsoft Outlook Express utódja, egyszerűsített kezelőfelülettel és stabilabb adattárolási módszerrel, ami felgyorsítja a levelek keresését.Windows Mail bemutató videó Beépítettek egy spamszűrőt, a Hotmail-fiókok kezelésére azonban már nem képes. Biztonsági mentés és Visszaállítás Központ: Tartalmaz egy biztonságimentés-készítő és -visszaállító alkalmazást, ami megadja a lehetőséget a felhasználóknak, hogy rendszeres biztonsági mentést hozzanak létre számítógépükön, és helyreállítsák azt a korábbi biztonsági mentésükből. A biztonsági mentések helytakarékosak, csak a változtatásokat tárolják el minden alkalommal, minimalizálva a lemezkihasználtságot. Továbbá tartalmaz egy teljes PC-helyreállítási funkciót, ami a teljes számítógép tartalmát egy lemezképbe rögzítve tárolhatunk a merevlemezünkön, vagy egy DVD-n. A teljes PC helyreállítása funkció képes az egész számítógépet visszaállítani egy esetleges hardverhiba esetén. Windows Naptár – egy új naptár- és feladatkezelő alkalmazás. Windows Fotótár, egy alkalmazás fotó- és videokönyvtárak kezelésére. A WPG képes importálni digitális fényképezőgépekből, elválasztani és értékelni a tartalmat, bemutatókat készíteni, megjeleníteni és DVD-re írni. Windows DVD-készítő, a Windows Movie Maker kiegészítője, a felhasználó anyagaiból videó-DVD-k készítését teszi lehetővé. Windows Tárgyaló a NetMeetinget váltja fel. A felhasználók képesek alkalmazások vagy a teljes asztaluk megosztására a helyi hálózat többi felhasználójával vagy az interneten keresztül a P2P rendszer használatával. Windows Media Center, ami azelőtt a Windows XP egy külön verziója volt (Windows XP Media Center Edition), beépült a Windows Vista Home Premium és Ultimate verzióiba. Játékok: A Windows összes beépített játékát átírták, hogy kihasználják a Vista új grafikus képességeit. Új játékok: Chess Titans, Mahjong Titans, Purble Place és Golyóstoll. A játékok mappa szintén tartalmaz linkeket és információkat a felhasználó számítógépén. Az egyik ilyen adat a játék ESRB-értékelése. Előző verziók automatikusan készít biztonsági mentéseket a fájlokról és mappákról, napi rendszerességgel. A felhasználók szintén készíthetnek „árnyékmásolatokat” rendszer-visszaállítási pont létrehozásával a rendszervédelmi fülön a Vezérlőpultban. A felhasználók képesek ezeket a másolatokat visszaállítani, törölni, vagy másolatot létrehozni a korábbi verziókból. Ez a lehetőség csak a Business, az Enterprise és az Ultimate kiadásokban érhető el. A Windows Hordozhatósági központ egy új vezérlőpult, ami a legfontosabb információkat tartalmazza egy hordozható számítógép számára (például fényerő, hangerő, akkumulátor töltöttsége / energiagazdálkodás kiválasztása, vezeték nélküli hálózatok, képernyő elrendezés, bemutató beállításai stb.). Windows Update: A szoftver- és biztonsági frissítések egyszerűsítve lettek, mostantól közvetlenül a Vezérlőpultból érhető el webes alkalmazás helyett. A Windows Mail spamszűrője és a Windows Defender definíciói is Windows Update-tel frissülnek. Szülői felügyelet: Lehetővé teszi a rendszergazdák számára, hogy megszabják, mely weboldalak, programok, és játékok használhatóak és telepíthetőek. Windows SideShow: Segítségével használhatunk kisegítő monitort laptopszámítógépeken, vagy a támogatott Windows Mobile eszközökön. A Beszédfelismerés teljesen integrálva lett a Windows Vista rendszerbe. Ez egy javított változata a Windows Beszédfelismerőnek, ami korábban az Office 2003-ban működött, egy szebb felülettel, új parancsokkal és egy kiegészítővel, amivel könnyebb kezelni a számítógépet a hangunkkal. Az Office-változattól eltérően ez minden alkalmazással kompatibilis, továbbá sok nyelvet támogat: amerikai és brit angol, spanyol, francia, német, kínai (hagyományos és egyszerűsített) és japán. Sok új betűtípus, amik speciálisan a képernyőn való olvasásra lettek tervezve, illetve új, minőségi kínai (Yahei, JhengHei), japán (Meiryo) és koreai (Malgun) betűtípusok. A ClearType funkciót szintén javították a Vistában. Érintőképernyőtámogatás, táblaszámítógépekkel kompatibilis. Hibajelentés és megoldás, egy új vezérlőpult segít a felhasználóknak a problémák jelentésében és további információkkal látja el őket, ha lehetőség van rá. A javított hangvezérlők segítségével rendszerszinten beállíthatjuk a hangerősséget és a speciális hatásokat. Új funkció a Room Correction, a Bass Management és a Speaker Fill .

A Rendszer teljesítményének felbecslése egy teszt, mely során a Windows Vista megvizsgálja a számítógép hardvereit, és az eredményt egy számmal határozza meg. Ez a játékok számára is hasznos lehet, innen ugyanis meg tudják állapítani, hogy melyik grafikus beállítások felelnek meg a gépünkhöz. A teszt megvizsgálja a CPU-t, a RAM-ot, a grafikus vezérlőt (2D és 3D) és a merevlemezt.

Változatok

A Microsoft két változatot adott ki a Vistából, 32 és 64 bitest. OEM esetében választani lehet a két változat közül, a dobozos csomag mindkét változatot tartalmazza, de külön 64 bites DVD csak az Ultimate csomaggal jár; a többi csomaghoz a 64 bites DVD-t külön kell megrendelni, fizetve a postaköltséget. Érdekesség, hogy a 64 bites változat körülbelül 2 GB-tal többet foglal el a merevlemezen, mint a 32 bites.

A Vistának felszereltségtől függően több alváltozata is van: Home Basic: A Windows Vista Home Basic az alapvető számítógépes igények kielégítésére készült, mint például az e-mailezés, internetböngészés és képek megtekintése. Tartalmazza a Windows Defendert, illetve a szülők számára lehetővé teszi gyerekzár beállítását. Az Aerót nem tartalmazza. A Home Basic egy fizikai processzor használatát engedélyezi, 64 bites változata pedig 8 GB memória kezelését teszi lehetővé. A Microsoft 2012-ig ígért hozzá támogatást.