Ez a szócikk tartalmazza a 2023-as wimbledoni teniszbajnokság női egyes mérkőzéseinek eredményeit. A mérkőzésekre július 3–16. között kerül sor. Ezt megelőzően június 27–29. között játszották a selejtezőket, ahonnan 16 játékos jutott a 128 játékos nevét tartalmazó főtáblára.
A cím védője a kazahsztáni Jelena Ribakina, aki ebben az évben a negyeddöntőben kiesett. A győzelmet a cseh Markéta Vondroušová szerezte meg, miután a döntőben 6–4, 6–4 arányban legyőzte a tunéziai Unsz Dzsábirt.
Ezen a tornán fejezte be profi pályafutását az egykori világranglista 2. helyezett észt Anett Kontaveit.
A magyar versenyzők közül a tornán ebben az évben a világranglista-helyezése alapján Udvardy Panna, Gálfi Dalma és Bondár Anna kezdhette a főtáblán a küzdelmeket. Udvardy Panna és Bondár Anna korábbi Grand Slam-tornagyőzteseket kapott ellenfelül az első fordulóban, és nem sikerült továbbjutniuk. Gálfi Dalma a harmadik körig jutott. A selejtezőben indulhatott Jani Réka Luca és Babos Tímea, azonban nekik nem sikerült feljutniuk a főtáblára.
Kiemeltek
Selejtező
Főtábla
Döntők
Felső ág 1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
Alsó ág 5. csoport
6. csoport
7. csoport
8. csoport
Jegyzetek
Források Főtábla eredményei Selejtező eredményei
N1