Sebastián Montoya (Miami, 2005. április 11. –) amerikai autóversenyző, a FIA Formula–2 bajnokságban versenyez. Apja, Juan Pablo Montoya, kolumbiai származású, az IndyCarban többszörös futamgyőztes. Háromgyermekes családba született, két húga van.
A Florida Winter Tour sorozatban kezdett versenyezni. 2016-ban Angliába költözött, hogy a Páneurópai Gokart-bajnokságban versenyezzen.
2020-ban, tizenöt évesen debütált együléses kategóriákban.
2021-ben a dán Formula 3-as versenyző Oliver Goethe visszatért az Euroformula sorozatba a rossz eredményei miatt. Helyette Montoyát választották versenyzőnek. Montoya ekkor már felvette a kolumbiai állampolgárságot. A mezőny többi tagjához képest jóval lemaradó Campos autóval viszonylag sikeres volt, többször is végzett pontszerző helyen az amerikai versenyző.
2023-tól teljes jogú versenyzőként indult a Formula–3-ban. Melbourne-ben ismét folytatódott a sikersorozata, eredetileg harmadik helyen ért be, azonban a futamot megnyerő versenyző kizárása miatt előléptették, második lett.
Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2020 ADAC Formula–4-bajnokság Prema Powerteam 6 0 0 0 0 10 17. Olasz Formula–4-bajnokság 20 0 0 0 0 81 11. 2021 ADAC Formula–4-bajnokság Prema Powerteam 6 0 0 2 3 72 9. Olasz Formula–4-bajnokság 21 0 2 4 9 194 4. 2022 Formula Regionális Ázsia-bajnokság Mumbai Falcons India Racing 9 2 3 2 3 92 7. Formula Regionális Európa-bajnokság Prema Racing 20 0 0 0 0 44 13. IMSA SportsCar Championship - LMP2 DragonSpeed - 10 Star 3 0 0 0 1 893 13. FIA Formula–3 bajnokság Campos Racing 2 0 0 0 0 7 21. 2023 FIA Formula–3 bajnokság Hitech Pulse-Eight 18 0 0 0 1 37 16. Formula Regionális Közel-keleti-bajnokság Hitech Grand Prix 15 0 0 0 0 12 21. European Le Mans Series - LMP2 Pro-Am DragonSpeed USA 6 0 0 1 0 44 7. Makaói nagydíj Campos Racing 1 0 0 0 0 – Hn 2024 FIA Formula–3 bajnokság Campos Racing 20 0 0 0 1 40 17. 2025 FIA Formula–2 bajnokság Prema Racing 11 0 0 0 2 36* 9* * A szezon jelenleg is zajlik.
Teljes német Formula–4-bajnokság eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont2020Prema PowerteamLAU11LAU12LAU13NÜR11NÜR12NÜR13HOC1HOC2HOC3NÜR21NÜR22NÜR23RBR1RBR2RBR3LAU21LAU22LAU23OSC1OSC2OSC317.102021Prema PowerteamRBR1RBR2RBR3ZAN1ZAN2ZAN3NÜR1NÜR2NÜR3HOC11HOC12HOC13SAC1SAC2SAC3HOC21HOC22HOC239.72
Teljes olasz Formula–4-bajnokság eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont2020Prema PowerteamMIS1MIS2MIS3IMO11IMO12IMO13RBR1RBR2RBR3MUG1MUG2MUG3MNZ1MNZ2MNZ3IMO21IMO22IMO23VLL1VLL2VLL3 11. 812021Prema PowerteamLEC1LEC2LEC3MIS1MIS2MIS3VLL1VLL2VLL3IMO1IMO2IMO3RBR1RBR2RBR3MUG1MUG2MUG3MNZ1MNZ2MNZ3 4. 194 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes Formula Regionális Ázsia-bajnokság eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 Helyezés Pont 2022 Mumbai Falcons India Racing ABU1 ABU2 ABU3 DUB1 DUB2 DUB3 DUB1 DUB2 DUB3 DUB1 DUB2 DUB3 ABU1 ABU2 ABU3 7. 92
Teljes Formula Regionális Közép-Kelet-bajnokság eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 Helyezés Pont 2023 Hitech Grand Prix DUB11 DUB12 DUB13 KUW11 KUW12 KUW13 KUW21 KUW22 KUW23 DUB21 DUB22 DUB23 ABU1 ABU2 ABU3 21. 12 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes Formula Regionális Európa-bajnokság eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2022 Prema RacingMNZ1MNZ2IMO1IMO2MCO1MCO2LEC1LEC2ZAN1ZAN2HUN1HUN2SPA1SPA2RBR1RBR2CAT1CAT2MUG1MUG2 13. 44
Teljes FIA Formula–3 bajnokság eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2022 Campos Racing BHRSPR BHRFEA IMOSPR IMOFEA CATSPR CATFEA SILSPR SILFEA RBRSPR RBRFEA HUNSPR HUNFEA SPASPR SPAFEA ZANSPR ZANFEA MNZSPR MNZFEA 21. 7 2023 Hitech Pulse-Eight BHRSPR BHRFEA MELSPR MELFEA MONSPR MONFEA CATSPR CATFEA RBRSPR RBRFEA SILSPR SILFEA HUNSPR HUNFEA SPASPR SPAFEA MNZSPR MNZFEA 16. 37 2024 Campos Racing BHRSPR BHRFEA MELSPR MELFEA IMOSPR IMOFEA MONSPR MONFEA CATSPR CATFEA RBRSPR RBRFEA SILSPR SILFEA HUNSPR HUNFEA SPASPR SPAFEA MNZSPR MNZFEA 17. 40
Jegyzetek
Források
Kategória:2005-ben született személyek Kategória:Miamiak Kategória:Kolumbiai autóversenyzők Kategória:Amerikai autóversenyzők Kategória:Élő személyek