A VV Fanni-gyilkosság nagy közérdeklődést kiváltó bűncselekmény, egyik olyan esete a magyarországi emberölési ügyeknek, amelyben az elkövetőt a sértett holttestének hiányában is bűnösnek találták. A bíróság ítélete szerint a prostituáltként élő egykori televíziós személyiséget meggyilkolta egy pénzét megszerezni akaró férfi, a holttestét pedig eltüntette. Az elkövető az emberölést a nyomozás, majd a bírósági tárgyalás idején annak ellenére tagadta, hogy tettesről és áldozatáról az elkövetést követően jó minőségű filmfelvétel készült. A sértett holttestét igen kiterjedt és hosszú ideig tartó kutatás ellenére nem sikerült megtalálni. Hiába hiányzott a sértett holtteste, a bíróság a nagy számú közvetett bizonyíték alapján az elkövetőt bűnösnek találta és fegyházbüntetésre ítélte. A magyar sajtó az áldozat televíziós múltja miatt kiemelt figyelmet szentelt a bűnügy felderítésének és bírósági tárgyalásának.

Az ügy szereplői Novozánszki Fanni Az 1993-ban született martonvásári Novozánszki Fanni 2014-ben kezdte nyilvánosság előtti pályafutását, amikor bekerült a televízió Való Világ című műsorába. A fiatal nő három hónapot töltött a képernyőn. 2015. februári kiszavazását követően a médiában akart dolgozni, kis számú média-megjelenést követően azonban úgy döntött, hogy szakít a médiával, és civil életet fog élni. Fanni eltűnését követően édesanyja arról számolt be a lánya valóságshow-t követő életéről, hogy a műsor után egy évig nem kapott állást, emiatt dönthetett úgy, hogy prostituáltként kívánja egzisztenciáját megalapozni. 2016-ban Budapestre költözött, és egy angyalföldi lakóparki ingatlanban alakította ki praxisát. A prostitúcióból nagyon jelentős jövedelemre tett szert. Ennek egy részét visszaforgatta vállalkozásába: szépészeti beavatkozásokat végeztetett magán, ruhákat vásárolt, és törekedett arra, hogy vendégei minél elégedettebben távozzanak tőle. Mindezek mellett a nő már ekkor tervezte a prostitúció felhagyása utáni életét. A sajtóban megjelent információk szerint családot és gyerekeket szeretett volna, ezért keresetét tartalékolta, az egészséget szem előtt tartva pedig kerülte a szeszes italok és a kábítószerek fogyasztását. Ezzel ellentétes álláspontra jutott a bíróság: Novozánszki Fanni nem csak nem tervezte a prostitúció felhagyását, hanem éppen annak még nyereségesebbé tételén munkálkodott.

Brodmann László A dunaújvárosi férfi előéletéről csak kevés tudható. Brodmann Lászlóról a sajtó annyit tudott kideríteni, hogy közlekedésmérnök végzettségű, korábban sportolt és egy evezősklub vezetője volt. A politikai jobboldalhoz köthető lapok pedig rendszeresen említik, hogy a férfi 2010-ben az önkormányzati választásokon az MSZP támogatásával próbálta elnyerni Dunaújváros 9-es választókerületének mandátumát. Az ügyészség vádiratában az szerepelt, hogy Brodmann életvitelében gazdag embernek mutatta magát, de egzisztenciája megalapozatlan volt. Munkahelye nem lévén ismerősei kölcsöneiből tartotta fenn magát és jólétének látszatát. Márkás autókat vezetett, ingatlanokat bérelt, ám látszólagos jólétének kulcsa nem munkája volt, hanem hitelezőinek türelme. 2017 második felére a férfit hitelezői egyre jobban sürgették tartozásai rendezésére, ám Brodmann Lászlónak a törlesztésre nem volt sem pénze, sem pénzzé tehető vagyontárgyai. Kétségbeesésében önmagát kísérelte meg eladni: homoszexuálisoknak nyújtandó erotikus munkára jelentkezett annak ellenére, hogy heteroszexuális.

A bűncselekmény A történtek a vád szerint Brodmann László 2017-ben, annak fián keresztül ismerkedett meg B. Erikával. A férfit ekkor már erősen sürgették hitelezői, hogy a tőlük kölcsönkért összegeket térítse meg, ezért állandóan újabb pénzforrások után kutatott. B. Erika beszámolt neki barátnőjéről, Novozánszki Fanniról, aki régebben televízióban szerepelt, akkortájt viszont már erősen nyereséges prostitúciós vállalkozásából élt. Brodmann László ötlete az volt, hogy egy közös vállalkozás ígéretével próbál meg tőkét szerezni Novozánszki Fannitól. Meg is kérte B. Erikát, hogy puhatolózzon barátnőjénél a közös vállalkozás ügyében. Novozánszki Fanni azonban kikacagta az üzleti ajánlatot. Esze ágában sem volt a prostitúcióból felhalmozott pénztőkéjét egy ismeretlen személy kockázatos vállalkozásába fektetni, találkozni pedig egyáltalán nem akart vele. Brodmann László november közepén megtudta, hogy Novozánszki Fanni plasztikai műtét céljára nagyobb összeget vett ki a bankból. A hitelezőitől szorongatott férfi elhatározta, hogy valahogy megszerzi a nő pénzét. Egy örömlányokat hirdető internetes oldalról hozzájutott Novozánszki Fanni telefonszámához. November 20-án napközben sikeresen kapcsolatba lépett vele és időpontot kapott a 18:00-ra. A délutánt Brodmann László telefonjának böngészésével töltötte, az ügyészség szerint ekkor szilárdult meg benne az elhatározás, hogy akár a nő élete árán is megszerzi annak pénzét.

Brodmann László este 6 órakor érkezett Novozánszki Fanni lakására. A nő beengedte a férfit, aki ezután nem meghatározható ideig és ismeretlen módon, de oly mértékben bántalmazta őt, hogy meghalt. Brodmann László ezután átkutatta Novozánszki Fanni lakását értékek után, bár az ujjlenyomatát a lakásban egyáltalán nem találták meg. A kutatás ellenére Brodmann László nem lelte meg a lakásban lévő rengeteg készpénzt. Másfél óra lakásban tartózkodás után Brodmann László a nő holmijai közül néhányat egy bőröndbe összepakolt, hogy az elutazás látszatát keltse. 19:40-kor távozott a lakásból és autójával beállt a mélygarázsba, ahonnan ismét a lakásba ment. Itt Brodmann László az ölébe vette Novozánszki Fanni testét és a mélygarázsba vitte, ahol betette az autójába. Útközben egy férfival találkozott, akinek a magatehetetlen nőre azt a magyarázatot adta, hogy az egy kicsit sok pezsgőt ivott. A mélygarázsból elhajtva a közeli patak melletti sötét szervizútra hajtott, ahol a holttestet valószínűleg áthelyezte az autó csomagtartójába. Az csomagtartóban lévő testtel Siófok felé indult, az utazásra a telekocsi szolgáltatással még egy útitársat is magával vitt. Siófoki bérelt lakásához érkezvén a bérautót a háza előtt leparkolta, majd az éjjelt a lakásban töltötte. Másnap kora reggel egy felismerését nehezítő kapucnis orkánkabátot magára öltve a bérautóval Dunaújváros felé indult. A Pentele-hídon átkelt a Dunán, majd a szalkszentmártoni régi kompkikötőhöz hajtott, ami ekkor már évek óta használaton kívül volt. Novozánszki Fanni holttestét itt a vízbe helyezte, ami elsodorta. Brodmann László ezek után visszavitte az autót a kölcsönzőnek. A következő napokban Brodmann László mindennapi életét élte, üzleti ügyekben járt el és több adósságát is rendezte. November 21-én, budapesti üzleti tárgyalásainak befejezése után 17:40 körül ismét felvette orkánkabátját és visszatért Novozánszki Fanni lakására, ott valószínűleg ismét értékek után kutatott. November 22-én reggel a siófoki lakásából az addig ott tárolt bőröndöket ismeretlen helyre vitte.

IdőpontJelEsemény Térkép2017. november 20.18:20 - 20:2010pxBrodmann László az angyalföldi lakásban találkozott Novozánszki Fannival és nyereségvágyból meggyilkolta. A nő holttestét a lakásból a mélygarázsba cipelte, majd ott az általa vezetett autóba tette. A lakásból ruhákat és bőröndöket vitt el, hogy a nő elutazásának látszatát keltse.2017. november 20. 23:5010pxBrodmann László, csomagtartójában Novozánszki Fanni holttestével hazatért bérelt siófoki lakásába. A holttestet éjszakára a kocsi csomagtartójában hagyta, az angyalföldi lakásból elhozott holmikat tartalmazó bőröndöket saját siófoki lakásába vitte.2017. november 21. 06:3010pxBrodmann László a nő holttestével a csomagtartóban Szalkszentmárton külterületére autózott. A régi kompkikötő területén Novozánszki Fanni holttestét a Dunába dobta, a folyam pedig elsodorta azt.

A történtek a védelem szerint Brodmann László szeretett volna egy sporteszközt gyártó vállalkozást indítani, elképzeléseihez pedig szerette volna megnyerni Novozánszki Fannit. Találkozót beszélt meg a fiatal nővel annak angyalföldi lakásába. Megérkezésekor a lakásban egy közös ismerősükkel, az Erika nevű nővel találkozott, aki a magatehetetlenül fekvő Fannira mutatott és azt mondta, hogy Fanni kábítószert és alkoholt fogyasztott, azoktól pedig teljesen bódult állapotba került. Erika közölte Brodmann Lászlóval, hogy el kell szállítania a lányt a megoldóemberekhez. Brodmann László Erika kérésére az eszméletlen Fannit a mélygarázsban parkoló autójához cipelte és a hátsó ülésre tette. A lépcsőházba visszaérvén Brodmann ismét Erikával találta szemben magát, aki a lány holmijait tartalmazó bőröndöt nyomott a kezébe, majd közölte, hogy ő nem tart vele a megoldóemberekhez, a lányt egyedül kell elszállítania hozzájuk. Brodmann László autóba ült, majd az ájult lánnyal a Rákos-patak melletti szervizútra hajtott. A sötét mellékúton két alakkal találkozott, akik kifejezetten kérték, hogy az ájult lányt adja át nekik. Brodmann átadta Fannit az általa intézőembernek nevezett alakoknak, majd távozott.

A bűncselekmény felderítése Fannit a szülei kezdték keresni, miután az nem lépett velük kapcsolatba, a telefonhívásaikra pedig nem válaszolt. November 22-én a szülők és Fanni barátnője az angyalföldi lakásra mentek és kinyittatták annak ajtaját. A lakásba lépők azt tapasztalták, hogy Fanni kutyái a szobákban vannak, holott a nő 2 óránál hosszabb időre nem hagyta azokat magukra. A lakásban égett a villany, ugyanakkor Fanninak nem volt nyoma. A tapasztaltak nyomán Fanni édesanyja bejelentette lánya eltűnését a rendőrségen. A rendőrség november 24-én eltűnés miatt kezdte meg Fanni keresését. A rendőrök az elsők között a lakóház belső kamerarendszerének felvételeit vizsgálták meg. A mélygarázs lépcsőházi kijáratát figyelő kamera 2017. november 20-án 20:19-kor rögzítette a pillanatot, amikor Brodmann László karjaiban a magatehetetlen Fannival belépett a mélygarázsba, illetve másfél perccel később azt is, amikor a fiatal nő holmijait tartalmazó csomagokat az autóhoz levitte. A nyomozók a felvételek alapján bizonyosodtak meg arról, hogy Novozánszki Fanni eltűnése nem a nő szabad akaratából történt, hanem bűncselekmény eredménye. A további felvételek áttekintésekor a nyomozók megállapították, hogy a Novozánszki Fannit cipelő férfi erősen álcázva 2017. november 21-én 17:40-kor ismét járt a házban. Fanni lakását a rendőrség 24 óra alatt teljes egészében átvizsgálta, a lakásban ujjlenyomatokat rögzítettek, amelyeket később Brodmann László ujjlenyomataiként azonosítottak. A nyomozók SIM-kártyákat és DNS lenyomatokat kerestek, felásták a kertet is. A rendőrök megtalálták Fanni naplóját és a vendégkör adatait tartalmazó füzetet is. Fanni keresésének első napjaiban egy autókölcsönző cég hívta fel a rendőrséget. A cég vezetője jelezte, hogy egy autójuk csomagtartójában vért találtak. Az autó takarítását elvégző munkás elmondta, hogy a csomagtartó betéttálcáját szennyezettnek észlelte, ezért nagy nyomású vízzel mosást végzett rajta. A mosáskor a tálcából és annak szivacsos aljából nagy mennyiségű vér távozott. Az autókölcsönzőtől kapott információ vezetett Brodmann Lászlóhoz. Brodmann Lászlót 2017. november 24-én 23:05 perckor lakása előtt őrizetbe vették. 2017. november 27-én a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.