Pap Éva Rozália magyar regény- és novellaíró.

Életpályája Szülővárosában végezte tanulmányait. A Közgazdasági Szakközépiskola után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója volt. Tanulmányai befejezését követően a Bartók Béla Művelődési Központ népművelő munkatársa volt. Ez idő alatt rövid ideig újságírással is foglalkozott.

1999-ben házasodott össze Ivkovic-Ivandekic Danijellel, aki szabadkai származású. Egy gyermekük született, Ivkovic Andrej. E többnemzetiségű, bunyevác-magyar családi vonatkozás miatt a szerző erőteljesen kötődik a Vajdasághoz, és arra törekszik, hogy megismerje és megértse az ott élő magyarok életét, múltját, jelenét. Regényei is ezeken a gyakran történelmi helyszíneken, a volt Jugoszlávia területén játszódnak.

2017-től ír folyamatosan, kezdetben novellákat publikált, amelyek neves irodalmi folyóiratokban jelentek meg: Irodalmi Jelen, Pannon Tükör, Opus irodalmi folyóirat.

Írástechnikai mesterei: Szélesi Sándor, Péterfy Gergely, Petőcz András.

Művei

És újra felkel a nap (Álomgyár Kiadó, 2020) Mielőtt lemegy a nap (Álomgyár Kiadó, 2021) Megbocsátás (Álomgyár Kiadó, 2022)

A Megbocsátás című regényének megjelent hangoskönyvváltozata is, amely a Szabadkai Népszínház művészei, Kalmár Zsuzsa és Ralbovszky Csaba hangján hallgatható.

Publikációk

Irodalmi Jelen (2020 augusztus) Pannon Tükör Opus Irodalom Művészet – 2023/1 szám RYL Refresh Your Life magazin Serbia

Értékelések és interjúk

Örök szerelem nélkül, vagy vele? Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap STUDIA LITTERARIA irodalom- és kultúratudományi folyóirat (222. oldaltól említik a szerző nevét) Miért jó az egy nőnek, ha egy másik nőt legyőzhet? Elolvastuk Pap Éva Megbocsátás című regényét Pap Évával a naplementében – Összefonódó történetek Szabadkán és Szarajevóban Pap Éva, író: Az első bajai könyvbemutatón, az első könyvemmel, bunyevác papucsban

Podcast Pap Éva – Megbocsátás. Könyvben utazom Oláh Andreával

Díjai és jelölései Margó-díjra jelölés

Jegyzetek

Források A kreativitást a kisfiam hozta vissza az életembe A hét embere: Pap Évát egy jugoszláv szerelmi történet megírása tanította meg arra, mindig van holnap Pap Éva hivatalos magyar írói oldala

Kategória:Magyar írók Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Szegediek Kategória:Élő személyek