A Szent Mihály és Gábriel arkangyalok templom Höltövény első és a 2020-as évekig egyetlen ortodox temploma. 1791-ben szentelték fel egy korábbi ortodox imaház közelében, a falu északnyugati, románok lakta részén. Helyi jelentőségű műemlékként tartják nyilván BV-II-a-B-11707 kódszám alatt.

Története A szászok által a középkorban alapított Höltövényen legelőször 1536-ban említenek román pásztorokat, 1701-ben pedig 22 román adófizető gazdát. Az ortodox románok a település északnyugati részén kialakult két utcában laktak, és a 18. században egy imaházat használtak misézésre. II. József türelmi rendelete lehetővé tette saját templom építését, 1784-ben azonban a vármegye elutasította a kérést, mivel csak 80 adófizető volt a szükséges 100 helyett. 1786-ban végül jóváhagyták egy görögkeleti templom felépítését, az épület pedig 1791-re készült el, és szeptember 12-én (julián naptár szerint) szentelte fel Gherasim Adamovici püspök. Támogatói (ktetorjai) a macedón Hagi Șandru és felesége, Paraschiva voltak.

Egy 1827-es jelentésből kiderül, hogy a templomban nem volt szószék, csak egy cementből öntött, naiv festményekkel díszített oltár, amelyen egy feszület állt. A templom belsejét csak 1958-ban festették ki teljesen. Az évek során számos alkalommal felújították és kijavították. Az 1990-es években ablakait és bútorzatát kicserélték, a temetőt kerítéssel vették körül, kutat ástak.

A szászok kivándorlása és a románok betelepülése folytán a 21. századra a templom már kicsinek bizonyult az egyházközség számára, így 2023 nyarán elhelyezték egy új ortodox templom alapkövét.

Leírása Építője ismeretlen. Négyszög alaprajzú, kőből és téglából emelt épület, falai 80 cm vastagok. Keleti oldalán a szentély félköríves záródású és alacsonyabb, mint a templomhajó, az azt követő előcsarnok, és a gótikus boltozatú zárt tornác. A tornácnak egy nyugati és egy északi bejárata van, felette helyezkedik el a harangtorony. Legrégibb harangja 1791-ből származik, két másikat elvittek a háborúba, azonban 1923-ban két újat vásároltak.

Az épület belsejét bizánci stílusú képekkel festették ki: a bejárat mellé Mihály és Gábriel arkangyalokat festették, szemben pedig ószövetségi jelenetek és román szentek láthatóak. A hajót pátriárkák, apostolok, román vértanúk, bibliai jelenetek ábrázolásai díszítik. A templomzászlók alsó része három részre osztott, mely valószínűleg a Szentháromságot jelképezi; a legrégebbi zászlók 1814–1815-ből származnak. Az emlékek közül még jelentős egy 1784-es oltárterítő (antemis) és több régi könyv (egy 1741-es evangélium, egy 1747-es triodica, egy 1751-es zsoltároskönyv).

Jegyzetek

Források

Kategória:Höltövény község Kategória:Románia ortodox templomai, kolostorai Kategória:Brassó megye műemlékei Höltövény