Friedhelm Konietzka (Lünen, 1938. augusztus 2. – Brunnen, 2012. március 12.) nyugatnémet válogatott német labdarúgó, csatár, edző.
Pályafutása Klubcsapatokban Konietzka labdarúgó-pályafutását a Borussia Dortmund csapatánál kezdte el. A Dortmundban 163 nyugatnémet bajnoki mérkőzésen 121 gólt szerzett; 1963-ban nyugatnémet bajnok, 1965-ben pedig kupagyőztes lett a csapattal. 1963. augusztus 24-én ő szerezte az újonnan alakult Bundesliga történetének legelső gólját a Werder Bremen elleni találkozó első percében. 1965 és 1967 között a szintén élvonalbeli TSV 1860 Münchenben futballozott, 1966-ban Bundesligát nyert a csapattal. Pályafutása során összesen 100 Bundesliga mérkőzésen lépett pályára, 72 gólt szerzett. 1971-ben a svájci Winterthur csapatától vonult vissza. A válogatottban 1962 és 1965 között kilenc mérkőzésen szerepelt a nyugatnémet válogatottban, három gólt szerzett. Edzőként Konietzka edzőként számos német és svájci csapatot irányított. Legnagyobb sikereit az 1970-es évek közepén érte el az FC Zürich vezetőedzőjeként; 1973 és 1976 között egymás után háromszor lett svájci bajnok a csapattal, valamint 1977-ben egészen a bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjéig vezette őket, ahol a későbbi győztes Liverpool csapata ejtette ki őket. 1982-ben bajnoki címet szerzett a Grasshopper csapatával is.
Sikerei, díjai Játékosként Borussia Dortmund Nyugatnémet bajnok: 1963 Nyugatnémet kupagyőztes: 1964–65 TSV 1860 München Bundesliga győztes: 1965–66 Edzőként FC Zürich Svájci bajnok: 1973–74, 1974–75, 1975–76 Grasshopper Svájci bajnok: 1981–82
Jegyzetek
Források
Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:A TSV 1860 München labdarúgói Kategória:Az FC Winterthur labdarúgói Kategória:Német labdarúgóedzők Kategória:Az FC Zürich vezetőedzői Kategória:A BSC Young Boys vezetőedzői Kategória:A Grasshopper Club Zürich vezetőedzői Kategória:A KSV Hessen Kassel vezetőedzői Kategória:A KFC Uerdingen 05 vezetőedzői Kategória:Az FC Luzern vezetőedzői Kategória:Német bajnok labdarúgók