Marga Minco, született Sara Menco holland újságíró, író.
Életrajza Ginnekenben született egy ortodox zsidó családban. 1938-ban újságíró-gyakornokként kezdett dolgozni a Bredasche Courantnál. Valódi vezetékneve Menco volt, de egy tisztviselő véletlenül megváltoztatta az első magánhangzót. Az 1940. májusi német inváziót követően és még azelőtt, hogy a megszálló csapatok kihirdették volna a zsidóellenes intézkedéseket, az újság németekkel rokonszenvező igazgatósága parancsára elbocsátották.
A második világháború elején Minco Bredában, Amersfoortban és Amszterdamban élt. Elkapta a tuberkulózis enyhe formáját és Utrechtben és Amersfoortban kórházban kezelték. 1942 őszén visszatért Amszterdamba a szüleihez, akiket a német megszállók arra kényszerítettek, hogy beköltözzenek a város zsidónegyedébe.
A háború későbbi szakaszában Minco szüleit, bátyját és nővérét deportálták, de miután megúszta a letartóztatást, a háború hátralévő részét rejtőzködve töltötte és ő volt a család egyetlen túlélője. Új nevet is kapott, Marga Faes néven, melynek első részét továbbra is használta. Minco feleségül ment a költő és műfordító Bert VoetenhezLambertus Hendrikus (Bert) Voeten (Breda, 1918. július 6. – Amszterdam, 1992. december 26.) holland költő és műfordító., akivel 1938-ban ismerkedett meg, és akivel együtt bujkált a háború alatt. A háború után számos újságon és folyóiraton dolgoztak. Két lányuk született, egyikük Jessica VoetenJessica Albertha Voeten (1956. –) holland író. írónő.
2020 márciusában töltötte be 100. életévét és 2023. július 10-én, 103 évesen halt meg.
Munkássága 1957-ben Minco kiadta első könyvét, Het bittere kruid ("Keserű fű") címen, amelyben egy névtelen szereplő a szerzőre emlékeztető háborús élményeken megy keresztül. Későbbi könyvének, az Een leeg huis ("Egy üres ház") címe nemcsak a lebontott házra utal, amelyet a főhősnő a megszállás végén a rejtekhelyből való előbújás után talál, hanem arra az ürességre is, amelyet barátjával, Yonával a háború utáni években éltek át, amihez hozzáadódott az a távolság, sőt néha még az ellenségeskedés is, amelyet a táborokból Hollandiába visszatérők tanúsítottak. Ezt a jelenséget Marga Minco írta le részletesebben a De andere kant ("A másik oldal") című novellagyűjteményében.
Az egzisztencializmus különleges feszességet támaszt munkásságában. Főszereplői gyakran a holokauszt túlélői, értelmetlennek élik meg életüket. Gyakran csak véletlenek sorozata miatt élték túl a háborút, miközben szeretteiket meggyilkolták. Frieda Borgstein például a De val ("A bukás") című novellában véletlenül túléli az egész háborút anélkül, hogy a nácik kezébe kerülne, akik kioltották férje életét. Ennek ellenére közvetlenül 85. születésnapja előtt meghal, amikor véletlenül beleesik egy fedetlen kútba.
Művei Het bittere kruid – Een kleine kroniek (1957)Het bittere kruid (film) Het adres (1957) De andere kant (történetek) (1959) Tegenvoeters (with Bert Voeten) (1961) Kijk 'ns in de la (1963) Het huis hiernaast (1965) Terugkeer (1965) Een leeg huis (1966) Het bittere kruid / Verhalen / Een leeg huis (1968) De trapeze 6 (with Mies Bouhuys) (1968) De dag dat mijn zuster trouwde (1970) Meneer Frits en andere verhalen uit de vijftiger jaren (1974) Je mag van geluk spreken (Bulkboek nr. 46, 1975) Het adres en andere verhalen (1976) Floroskoop – Maart (1979) Verzamelde verhalen 1951–1981 (1982) De val (1983) De glazen brug (Boekenweek, 1986) De glazen brug (with Loe de Jong: De joodse onderduik) (1988) De zon is maar een zeepbel, twaalf droomverslagen (1990) De verdwenen bladzij – verhalenbundel voor kinderen (1994) Nagelaten dagen (1997) De schrijver – Een literaire estafette (2000) Decemberblues (2003) Storing (történetek) (2004) Een sprong in de tijd (az esszét az amszterdami Nieuwe KerkbenA Nieuwe Kerk egy 15. századi templom Amszterdamban, a Dam téren, a királyi palota mellett. megtartott emléknapi ceremóniáraA halottak emlékezését (hollandul: Dodenherdenking) minden évben május 4-én tartják Hollandiában. írta, és lánya, Jessica Voeten adta át) (2008)
Magyarul megjelent művei Keserű fű (Het bittere kruid) – Magvető, Budapest, 1979 · · Fordította: Gera Judit (Rakéta regénytár sorozat) Az üveghíd (De glazen brug) – Gondolat, Budapest, 2007 · · Fordította, utószó: Gera Judit (Akcentusok sorozat)
Díjai 1957 – Bureau voor Postreclame en Adressen De Mutator N.V. Short-story Prize for Het adress 1958 – Vijverberg Prize for Het bittere kruid 1999 – Annie Romein Prize for her entire oeuvre 2005 – Constantijn Huygens Prize for her entire oeuvre 2019 – P.C. Hooft Award for her entire oeuvreThomas de Veen, "P.C. Hooftprijs voor Marga Minco - Meer dan schrijfster 'Het Bittere Kruid'" (in Dutch), NRC, 11 December 2018.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Életrajza
Kategória:1920-ban született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Holland költők, írók Kategória:Holland újságírók Kategória:Zsidó származásúak Kategória:Századik életévüket betöltött hollandok