Arnett Cobb amerikai szaxofonos. Cobb írta a szöveget és a dallamot is a "Smooth Sailing" Dzsessz-sztenderdhez (1951), amelyet Ella Fitzgerald a Decca Records számára rögzített Lullabies of Birdland című albumán.

Pályakép Először a nagymamája tanította zongorázni, majd hegedülni tanult, aztán tenorszaxofonozni kezdett a középiskolája zenekarban. Tizenötéves korában a louisianai zenekarvezető, Frank Davis együttesébe került. Velük koncertezett Houstonban és egész Louisianában.

Cobb 1934-től 1936-ig Chester Boone, 1936-42 között Milt Larkin trombitás zenekarában folytatódott zenei karrierje. A Larkin zenekarban Illinois Jacquet, Eddie Vinson, Tom Archia, Cedric Haywood és Wild Bill Davis voltak a társai voltak.

Miután 1939-ben visszautasította Count Basie ajánlatát. Cobb 1942-ben Lionel Hampton big bandjében szaxofonozott. 1947-ig maradt a Hamptonnál. Cobb szólója Hampton szignáljában, a „Flying Home No. 2”-ben nagy siker lett.

Cobb ezután saját – héttagú – zenekart alapított, de 1950-ben súlyosan megbetegedett, ami miatt gerincműtétre volt szüksége. Bár felépülve újra megalakította a zenekart, de 1956-ban sikere ismét félbeszakadt, ezúttal egy autóbaleset miatt. Ennek hosszú távú hatásai voltak az egészségére, többször kórházi kezelésre szorult, és mankót kellett használnia. Ennek ellenére Cobb szólistaként dolgozott az 1970-es, -80-as években az Egyesült Államokban és külföldön is. Még 1988-ban is – Jimmy Heath-szel és Joe Hendersonnal – játszott Európában.

Diszkográfia 1943–47: The Wild Man of the Tenor Sax 1946–47: The Chronological Arnett Cobb, 1946–1947 1947: Arnett Blows for 1300 1959: Blow Arnett, Blow 1959: Smooth Sailing 1959: Party Time 1959: Very Saxy with Eddie „Lockjaw” Davis, Coleman Hawkins and Buddy Tate 1960: More Party Time 1960: Movin' Right Along 1960: Sizzlin' 1960: Ballads by Cobb 1973: Again, with Milt Buckner, Clarence Brown and Michael Silva 1974: Arnett Cobb and Tiny Grimes Quintet; (Live in Paris) 1974–76: The Wild Man from Texas 1978: Arnett Cobb Is Back 1978: Live at Sandy's! 1980: Tenor Abrupt, at (The Definitive Black & Blue Sessions) with Guy Lafitte 1981: Funky Butt 1982: Arnett Cobb Live (in Holland) 1984: Keep on Pushin' 1987: Show Time, with Dizzy Gillespie and Jewel Brown 1988: Tenor Tribute (in Germany), with Jimmy Heath and Joe Henderson 1988: Tenor Tribute, Volume 2 (in Germany), with Jimmy Heath and Joe Henderson

Jegyzetek

Források https://www.allaboutjazz.com/musicians/arnett-cobb https://www.tshaonline.org/handbook/entries/cobb-arnett-cleophus https://www.allmusic.com/artist/arnett-cobb-mn0000929707/biography

Fordítás

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai szaxofonosok Kategória:1918-ban született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Houstoniak