A kazincbarcikai 4B jelzésű autóbuszvonal Herbolya városrésze, Kertváros városrésze és az Autóbusz-állomás között húzódó helyi vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet.
Története Kazincbarcikán 1965-ben, az első helyi autóbuszjáratok megjelenésénél valamennyivel később létrejött a 4-es, herbolyai járat, mely akkoron még a Borsodi Vegyi Kombináttól közlekedett. Míg ennek útvonalát rövidítették Újvárosig, illetve Tervtáróig hosszabbították, érdemi változás nem történt benne. A farmotoros Ikarusok naponta rótták a szakaszt a városrész kiszolgálásának érdekében, míg nem 20 évvel később, 1986-ban létrehozták a 4B járatot a Munkás utcán át közlekedve. Az elindítása működőképes volt, hiszen a Herbolyától délre fekvő Kertváros városrészből is eljutást biztosított ide, illetve alapjába véve egy gyorsabb eljutást létesített a központtal.
2024. január 1-től önkormányzati döntés alapján jóval kevesebb buszjárat közlekedik a jövőben, amely a 4-es helyijáratot érintette legfőképpen, az összes járatát törölték. A helyijáratok csökkentése kihatással volt a 4B autóbuszvonalra is (A 4C-s, Vájár utcai fordulóig tartó buszvonal is megszűnt), tanítási napokon jelenleg egyetlen járat közlekedik Herbolyáról a helyi buszállomásra. Ezen dátummal több buszjárat is Herbolyát felfűzi útvonalára oly módon, hogy egyes buszainak ez lett a végállomás: +A 3767-es és 4052-es buszvonalak által eddig is érintett volt, nem szerepelnek a felsorolásban.Vonal számaVonal viszonylataHerbolya érintéseKözlekedési rendAlkalomMiskolc/Sajóbábony – Sajószentpéter – Kazincbarcikatanítási napokon12 járattanszünetben munkanapokon10 járatszabadnapokon12 járatvasárnapokon10 járatMiskolc – Sajószentpéter – Kazincbarcika, Vájár u. / Herbolyatanítási napokon1 járatKazincbarcika – Sajókaza – Dédestapolcsány – MályinkamunkanapokonKazincbarcika – Szuhakálló – Sajókaza – Kazincbarcikatanítási napokon
Útvonala Herbolya, Tervtáró – Munkás utca – Autóbusz-állomásEllentétes irányban ugyanezen az útvonalon tanítási napokon egy 3766-os járat közlekedik, délután.Herbolya, Tervtáró ➝ Tardonai út ➝ Munkás utca ➝ Herbolyai út ➝ Mátyás király út ➝ Autóbusz-állomás
Közlekedése Indításai tanév során, iskolai napokon történnek, a reggeli órákban eggyel odairányban.
Törzsjárművei A járatot egy Sajóbábonyból érkező műszakváltásos járat végzi. Általában Mercedes-Benz Conecto G csuklósbusz közlekedik (KEZ-568) a helyi iskola igényeinek teljesítéséért. ViszonylatIndításszámKözlekedési rendHerbolya, Tervtáró ➝ Autóbusz-állomás1 odatanítási napokon
Megállóhelyei
!Sorszám (↓) !Megállóhely !Perc (↓) !Kilométer (↓) !Átszállási kapcsolatok |- |0|| Herbolya, Tervtáró<small>végállomás ||0||0.0 km |align=left| |- |1|| Herbolya, erdészház ||2||0.8 km |align=left| |- |2|| Herbolya, kultúrház bejárati út ||4||1.5 km |align=left| |- |3|| Gábor Áron utca ||6||1.8 km |align=left| |- |4|| Vécsetal-tanya ||7||2.3 km |align=left| |- |5|| Kertváros, Munkás utca 44. ||8||2.6 km |align=left| |- |6|| Kertváros, Herbolyai utca ||9||2.9 km |align=left| |- |7|| Kertváros, II. számú iskola ||11||3.7 km |align=left| |- |8|| Autóbusz-állomás<small>végállomás ||13||4.6 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Menetrendi tájékoztató
Kategória:Kazincbarcika autóbuszvonalai