A Nemzetközi Agrártörténeti Bibliográfia (), nemzetközi rövidítéssel BHRRI egy Magyarországon megjelent, számos évfolyamból álló mezőgazdaságtudománnyal kapcsolatos könyvészeti szakmunka.

Története Közvetett előzménye az 1934 és 1968 között készült A magyar mezőgazdasági szakirodalom könyvészete, ez nemzetközi anyagot nem tartalmaz. Közvetlen előzménye a Gunst Péter szerkesztésében megjelent kis nemzetközi agrártörténeti bibliográfia (1954–1955) volt az Agrártörténeti Szemle első évfolyamában.Gunst Péter 1934–2005, i. m., 190. o.

A könyvsorozatként meginduló Nemzetközi Agrártörténeti Bibliográfiát ugyancsak Gunst szerkesztette, kiadását a Magyar Mezőgazdasági Múzeum indította el 1964-ben. Az első kötet az 1960. és 1961. év anyagát dolgozta fel.Perjámosi, i. m., 301. o. A mű az önállóan, illetve a periodikákban megjelent agrártörténeti tárgyú publikációkat gyűjtötte össze. A gyűjtőkörébe következő területek tartoztak: halászat, vadászat, gyűjtögetés, a növénytermesztés és az állattenyésztés valamennyi ágazata, az agrárökonomia és az agrárpolitika történetére vonatkozó nemzetközi irodalom. A nemzetközi szinten is kiemelkedőnek számító kiadvány a Magyar Mezőgazdasági Múzeum külföldi országokkal való együttműködése során jelenhetett meg. A kiadvány komolyságát mutatja, hogy már az I. kötet is 90-nél több ország mezőgazdaság-történetére ad könyvcímeket, az V. kötet pedig nem kevesebb, mint 5 földrész 126 országának könyveit gyűjtötte.A Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványai, 1. o. Az 1991–1992-es kötet címanyagát 630 külföldi és 170-féle magyar periodikából nyerték.Múzeumi Hírlevél, i. h.

Gunst Péter 1977-ig szerkesztette a sorozatot.

A III. kötettől kezdve a korábbi kötetek tartalmára vonatkozó kiegészítések is helyet kaptak a műben. Az 1980-as években a múzeum bibliográfusain kívül számos nemzetközileg elismert tudós, illetve kutatóhely, Hollandiától a Szovjetunióig, Japántól az Amerikai Egyesült Államokig működött közre az anyag gyűjtésében.

A sorozat 2003-ig létezett.NEKTÁR.OSZK adatbázis Az 1965 és 1997 között megjelent kötetek a Mezőgazdasági Könyvtár honlapján és az Arcanum Újságok honlapján elérhetők. Az utolsó, 2000. évig terjedő időszakot tartalmazó kötet már csak CD-lemezen jelent meg.Perjámosi, i. m., 301-302. o.

A sorozat megszűnésének oka a lecsökkent számú múzeumi bibliográfiai csoport, illetve a világhálón meginduló nagy mennyiségű információáramlás, illetve a külföldi országokban kiépülő komoly elektronikus adatbázisok megjelenése volt.Perjámosi, i. m., 302. o. A későbbi időszak kizárólag magyar anyagának egy részét tartalmazza a 2015-ben megjelent Válogatott magyar agrártörténeti bibliográfia I. 2002–2005. (szerk. Gergely Gábor, In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2013–2015, Magyar Mezőgazdasági Múzeum Kiadása, Budapest, 2015, 309-360. o.).

A gyűjtött témakörök rendszere Az első kötet elején közölt szakcsoport-rendszer szerint:Bibliographia Hisoriae Rerum Rusticarum Internationalis 1960–1961, 19-20. o.

Kötetei

1960-as évek: 1960–1961, 1962–1963, 1964, 1965, 1966, 1967–1968, 1969–1970 1970-es évek: 1971–1972, 1973–1974, 1975–1976, 1977–1978, 1979–1980 1980-as évek: 1981–1982, 1983–1984, 1985–1986, 1987–1988, 1989–1990 1990-es évek: 1991–1992, 1993–1994, 1995–1997, 1998–2000 ?

Jegyzetek

Források A Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványai, Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadása, Budapest, é. n. [1970-es évek] Bibliographia Historiae Rerum Rusticarum Internationalis 1991–1992 Tomus XVIII. In Múzeumi Hírlevél, XX. évf. 5. 1999. jún., 179. o. (a sorozat ismertetője) Gunst Péter 1934–2005 In: Korall 21-22., 183-192. o. Gunst Péter: Nemzetközi agrártörténeti bibliográfia In: Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964, Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadása, Budapest, 1964 NEKTÁR.OSZK adatbázis Perjámosi Sándor: 120 év kiadványai. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum nyomtatott önálló és időszaki kiadványai In: Magyar Mezőgazdasági Múzeum közleményei 2016–2017, A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Kiadása, Budapest, 2017.

Kapcsolódó szócikkek A magyar mezőgazdasági szakirodalom könyvészete Magyar bibliográfiák listája

Kategória:A Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványai Kategória:Bibliográfia