A 4084-es jelzésű autóbuszvonal Kazincbarcika és a Jósvafő-Aggtelek vasútállomás között húzódó helyközi vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet Ormosbánya érintésével.
Útvonala Kazincbarcika autóbusz-állomásról indul. Az Építők útján, a kórház felé halad, majd a Szent Flórián teret tűzi ki céljául. Kihajt a 26-os főútra, de rövidesen Múcsony irányába megy tovább a 2606-os mellékúton és a 4080-as busszal azonos útvonalon, keresztezi a Miskolc–Bánréve–Ózd vasútvonalat. A Sajó fölött áthaladva éri el a települést és a vele összenőtt Szuhakállót. Itt kanyarodik Izsófalva felé, egyetlen, naponta közlekedő járata Rudolftelepre is kitér. A községet a szomszédos Ormosbánya követi, 3 kilométer múlva érkezik Rudabányára, a környék egyik kisvárosába. Mindössze egy forda érinti a központi fürdőt, a többi az egykori vasútállomás után rögtön Szuhogy felé tart. A vonal 28. kilométerén Szendrőbe érkezik és a 27-es főúton folytatja útját. A Sajószentpéterről induló főútvonalon Szalonna nevezetű falut keresi fel és Perkupát, az utóbbi közigazgatási területén elhelyezkedő Jósvafő-Aggtelek vasútállomáson (nevével ellentétben több, mint 10-15 kilométer választja el a településektől) végállomásoznak a szólók. bélyegkép|264x264px|A naponta közlekedők egyike Ellentétes irányban csak Perkupáról van indítása és csak Szendrőig. bélyegkép|264x264px|Késő délután Irisbus Crossway teszi meg az 50 kilométert
Közlekedése Indításszáma alacsony, útvonalán más vonalszámú autóbuszokkal is közvetlen eljutás biztosított, eltérő számozás kizárólag a rudolftelepi kitérése és a járásközpontban az autóbusz-állomásról való indításából adódik. ViszonylatIndításszámKözlekedési rendKazincbarcika, aut. áll. – Jósvafő-Aggtelek vá.2 odamunkanapokon1 odahétvégénSzendrő, Fő tér – Perkupa vmh.1 visszatanítási napokon1 párszabadnapokon
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás||0.0 km |align=left| |- |1|| Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér ||0.8 km |align=left| |- |2|| Kazincbarcika, kórház ||1.2 km |align=left| |- |3|| Kazincbarcika, városháza ||1.6 km |align=left| |- |4|| Kazincbarcika, központi iskola ||2.0 km |align=left| |- |5|| Kazincbarcika, temető ||2.7 km |align=left| |- |6|| Kazincbarcika, Szent Flórián tér ||3.6 km |align=left| |- |7|| Kazincbarcika, VGV telep ||4.3 km |align=left| |- |8|| Szeles IV. akna ||6.0 km |align=left| |- |9|| Múcsony, kazincbarcikai elágazás ||7.4 km |align=left| |- |10|| Múcsony (Alberttelep), kultúrház ||8.2 km |align=left| |- |11|| Szuhakálló, ormosi elágazás ||8.6 km |align=left| |- |12|| II. akna bejárati út ||9.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Naponta 1 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Rudolftelep, Vár-lak alsó ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Rudolftelep, Vár-lak ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Rudolftelep, Vár-lak felső ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Rudolftelep, Vár-lak ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Rudolftelep, Vár-lak alsó ||∫ |align=left| |- |13|| Izsófalva, kurityáni elágazás ||10.6 km |align=left| |- |14|| Izsófalva, községháza ||11.1 km |align=left| |- |15|| Izsófalva, szakkórház ||12.2 km |align=left| |- |16|| Ormosbánya, sporttelep ||13.4 km |align=left| |- |17|| Ormosbánya, iskola ||13.9 km |align=left| |- |18|| Ormosbánya, Bányász utca 28. ||14.9 km |align=left| |- |19|| Kolostanya ||15.7 km |align=left| |- |20|| BRV II/2 vízátemelőtelep ||16.5 km |align=left| |- |21|| Erdőszállás ||17.2 km |align=left| |- |22|| Rudabánya, vasútállomás bejárati út ||18.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Naponta 1 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Rudabánya, központi fürdő ||∫ |align=left| |- |23|| Rudabánya, ormosi elágazás ||19.1 km |align=left| |- |24|| Rudabánya, kápolna ||20.1 km |align=left| |- |25|| Szuhogy, József Attila utca 87. ||23.4 km |align=left| |- |26|| Szuhogy, italbolt ||24.1 km |align=left| |- |27|| Szuhogy, tsz-major ||25.1 km |align=left| |- |28|| Szendrő, alumíniumgyár ||27.8 km |align=left| |- |29|| Szendrő, vasútállomás bejárati út ||28.4 km |align=left| |- |30|| Szendrő, galvácsi elágazás ||29.3 km |align=left| |- |31|| Szendrő, Fő tér<small>vonalközi végállomás||29.7 km |align=left| |- |32|| Szendrő, mezőgazdasági telep ||31.2 km |align=left| |- |33|| Csehipuszta ||32.5 km |align=left| |- |34|| Szalonna, bolt ||35.0 km |align=left| |- |35|| Szalonna, Kossuth utca 57. ||36.0 km |align=left| |- |36|| Perkupa, községháza ||39.9 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Az itt végállomásozók érintik. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Perkupa vasúti megállóhely<small>vonalközi végállomás||∫ |align=left| |- |37|| Jósvafő-Aggtelek vasútállomás<small>végállomás||42.1 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése