Rozanich István (Csáktornya, 1912. augusztus 28. – Houston, 1984. november 5.) magyar költő, író és újságíró.

Tanulmányok Rozanich István 1912-ben született a muraközi Csáktornyán. Iskoláit a Fejér vármegyei Sárkeresztúron és Székesfehérváron végezte. Ott érettségizett a Ciszterci Szent István Gimnáziumban.

Érdeklődése már ekkor az irodalom és a költészet felé fordult, gimnáziumi osztálytársaival kiadtak egy antológiát, Jövőnk címmel.

Életút Rozonich István újságírói pályája érettségijét követően indult, belsőmunkatársa lett az Új Fehérvár című napilapnak. A második világháború során először Erdélybe, majd Újvidékre költöztek. 1942-ben megjelent a Gonoszok című ifjúsági regénye.

1945 nagycsütörtökén családjával nyugatra menekült. Bajorországot, Franciaországot és Belgiumot követően végül 1949-ben Venezuelában telepedtek le.

Rozonich 1956-tól Caracasban minden szabadidejét a Caribi Újság hetilap szerkesztésére áldozta. Mellette a szépirodalomnak sem fordított hátat, 1954-ben A harangozó csodája című történelmi kisregénye látott napvilágot az USA-ban, majd 1974-ben a Kenyér és bor" című verseskötetével gazdagította a magyar emigrációs irodalmat, mely a Buenos Aires-i Transylvania könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Műfordításai is jelentősek, több venezuelai költőt fordított magyarra, egy kötetnyi verset pedig a német irodalomból ültetett át magyar nyelvre.

Rozonich élete utolsó éveit az Egyesült Államokban töltötte. 1984. november 5-én halt meg Houstonban.Kortárs magyar írók 1945-1997 - bibliográfia és fotótár

Enciklopédia Kiadó, 1998-2000

https://mek.oszk.hu/00000/00019/html/r/i011073.htm

Halálát követően, 2005-ben Magyarországon angol nyelvű verseinek gyűjteménye Selected Poems (Válogatott versek) címmel jelent meg.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Dél-amerikai regények Kategória:Venezuela Kategória:Houston