A Felsőpetényi Kisvasút Nógrád vármegyében, Felsőpetény és Bánk között található egyvágányú, 600 mm nyomtávolságú vonal. Eredetileg teherforgalom céljára építették, 2006-ban megkezdett felújítása után turisztikai célokat akart szolgálni, helyette 2014-ben elkezdték bontani a Bánkra vezető pályát.

Története

Építése A vasút hanyatlása A vasút felélesztésének tervei

A kő- és agyagbányászattal és agyagfeldolgozással foglalkozó Az Agyag-Ásvány Kft területén Felsőpetény mellett található keskeny nyomtávú iparvasút karbantartása és felújítása végett, Somogyi János, a helyi ásványbánya tulajdonosa összefogott a Kemencei Erdei Múzeumvasutat üzemeltető vasútbarátokkal és a kisvasút vonalát kitakarították és kijavították Alsópetény, Felsőpetény, Bánk körzetében mind az öt kilométeren. 2006. szeptember közepére, a Kulturális Örökség Napjaira üzembe helyeztek néhány mozdonyt, kocsit és hajtányt és egy ünnepséget rendeztek, amelyen egy táró meglátogatására is mód nyílott egy villamos (akkumulátoros) mozdony vontatta szerelvényen ülve.

A vasút felszámolása 2014-ben a bányától Bánkig vezető vonalat felbontották. A C50-es mozdonyokat értékesítették.

Járműállomány Vontató járművek:

2 db EL-9 (akkumulátoros mozdony, a bányából hozta ki a csilléket) C-50 E04-042 (2015-től magántulajdonban, felújítás alatt) C-50 E04-041 (2005-től KBK tulajdonban, felújítás alatt, az MÁV ÉSZAKI JÁRMŰJAVÍTÓ-ban) C-50 E04-047 (2015-től 760 mm-re átépítve Nagybörzsönyben)

A vontatott járművek legnagyobb részét csillék és népeskocsik (az Ikarusban készült, bányászok szállítására épült vasúti kocsik) adják.

Állomások Felsőpetény (kaolinbánya) Bánk (magasrakodó – nagyvasúti átrakási lehetőség)

Pályaadatok a pálya hossza: 5,1 km nyomtáv: 600 mm egy vágány; a végállomásokon körüljárási lehetőség műtárgyak Magasrakodó (Bánk (település)) Fűtőház (Bánya) közúti keresztezés: 2 db (a bánki kereszteződés fénysorompós volt, de a nagyvasúti vonal személyszállításának leállítása után ezt „andráskereszt”-re cserélték. Az átjáró közös a nagyvasútéval ennek működése automatikusnak épült; a kisvasúti vezérlése kézi állítású volt.)

Jegyzetek

Külső hivatkozások Az MTV régi oldala Unokáink sem fogják látni… – 185. adás 2006. szeptember 24. MTV Képek 2002-ig a kisvasút.hu oldalán Képek 2005-től a kisvasút.hu oldalán Képek a sín-tér.hu oldalán Képek a www.klubc50.hu oldalán A bánki vasútállomás Az Agyag-Ásvány Kft honlapja

Kategória:Magyarország megszűnt kisvasútjai Kategória:600 mm-es nyomtáv Kategória:Bánk közlekedése Kategória:Felsőpetény közlekedése