A 2023-as atlétikai világbajnokságon a női 400 méteres síkfutás selejtezőfutamait augusztus 20-án, az elődöntők futamait augusztus 21-én, míg a döntőt augusztus 23-án rendezték meg Budapesten, a Nemzeti Atlétikai Központban.
A győzelmet a 26 éves dominikai Marileidy Paulino szerezte meg, akinek ez a második vb aranyérme, viszont az első egyéni világbajnoki aranyérme, ugyanis a 2022-es eseményen 4 × 400 méteres vegyesváltóban szintén első helyezett lett. Egyúttal ő hazája második egyéni világbajnoka a kétszeres 400 méteres gátfutás győztes Felix Sanchez után.
Mivel a világelső amerikai Sydney McLaughlin-Levrone térdsérülése miatt el sem indult ezen a világbajnokságon, a címvédő bahamai Shaunae Miller-Uibo pedig még nincs teljes versenyformában a mindössze négy hónappal ezelőtti szülése óta, Paulino volt a versenyszám legnagyobb esélyese. A második helyen a lengyel Natalia Kaczmarek végzett, akinek szintén ez az első egyéni vb érme, eddig világeseményen 4 × 400 méteres váltókban volt eredményes (aranyérem: 2020-as olimpia, vegyes csapat 4 × 400 méteres váltó, ezüstérem: 2020-as olimpia, női 4 × 400 méteres váltó), ezzel ő lett az első lengyel sportoló, aki vb érmet nyert 400 méteren. Bronzérmes a barbadosi, a 2022-es Nemzetközösségi játékok 400 méteres bajnoka, Sada Williams lett, aki remekül kezdett, ám a táv felénél visszaesett és küzdenie kellett a mögötte érkező ír Rhasidat Adeleke ellen, hogy megszerezhesse a harmadik helyet a döntőben.
Rekordok A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:
RekordVersenyző és nemzetiségeIdőeredményHelyszínDátumVilágrekord47,60Canberra, Ausztrália1985. október 6.Világbajnoki rekord47,99Helsinki, Finnország1983. augusztus 10.Világ legjobb idei eredménye48,74Eugene, Amerikai Egyesült Államok2023. július 8.Afrika rekord49,10Atlanta, Amerikai Egyesült Államok1996. július 29.Ázsia rekord48,14Doha, Katar2019. október 3.Észak-, valamint Közép-Amerika és Karibi-térség rekord48,36Tokió, Japán2021. augusztus 6.Dél-Amerika rekord49,64Barcelona, Spanyolország1992. augusztus 5.Európa rekord47,60Canberra, Ausztrália1985. október 6.Óceániai rekord48,63Atlanta, Amerikai Egyesült Államok1996. július 29.
Kvalifikációs rendszer A világbajnokságnak erre a versenyszámára 51,00 másodperces időeredménnyel lehetett automatikus kvalifikációt kivívni.
Időbeosztás Az események időbeosztása helyi időben (UTC+2) a következők voltak: Dátum Kezdési időpont KörAugusztus 20. 9:35 SelejtezőkAugusztus 21. 21:12 ElődöntőkAugusztus 24. 21:35 Döntő
Eredmények Az időeredmények másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő: WR: világrekord CR: világbajnoki rekord NR: országos rekord PB: egyéni legjobb eredménye SB: 2023-ban az addigi legjobb eredménye DNS: nem indult a futamon DNF: nem ért célba DQ: kizárták
Selejtezők A selejtezők futamait 2023. augusztus 20-án rendezték meg, melyeken a 48 versenyzőt 5 selejtezőfutamra osztották be. Minden futam első 3 helyezettje ( Q ) valamint a további 6 leggyorsabb idővel rendelkező ( q ) kvalifikálta magát az elődöntőbe.
Név Nemzet 1 6 Marileidy Paulino 49,90 2 1 Natalia Kaczmarek 50,02 Q 3 1 Cynthia Bolingo 50,29 Q, 4 1 Candice McLeod 50,37 Q 5 4 Nickisha Pryce 50,38 Q 6 2 Lieke Klaver 50,52 Q 7 6 Victoria Ohuruogu 50,60 Q 8 3 Sada Williams 50,78 Q 9 5 Rhasidat Adeleke 50,80 Q 10 2 Ama Pipi 50,81 Q 11 2 Lynna Irby-Jackson 50,81 Q 12 4 Roxana Gómez 50,86 Q 13 6 Talitha Diggs 50,87 Q 14 6 Lada Vondrová 50,92 q, 15 2 Susanne Walli 51,00 q 16 6 Modesta Justė Morauskaitė 51,06 q, 17 4 Gabby Scott 51,07 Q, 18 1 Sharlene Mawdsley 51,17 q, 19 5 Miklós Andrea 51,24 Q 20 6 Charokee Young 51,24 q 21 2 Evelis Aguilar 51,27 q, 22 5 Tereza Petržilková 51,30 Q 23 5 Henriette Jæger 51,33 24 4 Martina Weil 51,35 25 1 Gunta Vaičule 51,36 26 5 Aliyah Abrams 51,44 27 5 Helena Ponette 51,52 28 1 Alice Mangione 51,57 29 3 Paola Morán 51,59 Q 30 4 Grace Konrad 51,60 31 3 Zenéy van der Walt 51,76 Q 32 3 Cátia Azevedo 51,93 33 3 Amandine Brossier 51,98 34 3 Imaobong Nse Uko 52,24 35 2 Kyra Constantine 52,28 36 1 Miranda Coetzee 52,30 37 3 Shaunae Miller-Uibo 52,65 38 4 Gulia Senn 52,66 39 1 Kateryna Karpiuk 52,66 40 4 Rapai Fanni 52,73 41 5 Mette Baas 52,74 42 2 Nicole Caicedo 52,82 43 3 Rosie Elliott 52,88 44 6 Tiffani Marinho 53,12 45 6 Marlie Viljoen 53,73 46 4 Britton Wilson 53,87 47 5 Tabata Vitorino 54,15 48 2 Janet Richard 54,50
Elődöntők Az elődöntők futamait 2023. augusztus 21-én rendezték meg. A 24 versenyzőt 3 futamba osztották be. Minden futam első 2 helyezettje ( Q ) valamint a további 2 leggyorsabb idővel rendelkező ( q ) kvalifikálta magát a döntőbe.
Név Nemzet 1 3 Natalia Kaczmarek 49,50 2 1 Marileidy Paulino 49,54 Q 3 3 Sada Williams 49,58 Q, 4 1 Rhasidat Adeleke 49,87 Q 5 2 Lieke Klaver 49,87 Q 6 1 Cynthia Bolingo 49,96 q, 7 1 Candice McLeod 50,62 q 8 3 Lynna Irby-Jackson 50,71 9 3 Victoria Ohuruogu 50,74 10 3 Miklós Andrea 50,77 11 2 Talitha Diggs 50,86 Q 12 1 Evelis Aguilar 51,07 13 2 Roxana Gómez 51,07 14 2 Ama Pipi 51,17 15 2 Nickisha Pryce 51,24 16 3 Charokee Young 51,40 17 1 Paola Morán 51,46 18 3 Susanne Walli 51,50 19 1 Lada Vondrová 51,50 20 2 Gabby Scott 51,52 21 1 Zenéy van der Walt 51,54 22 2 Sharlene Mawdsley 51,78 23 3 Tereza Petržilková 51,94 24 2 Modesta Justė Morauskaitė 52,15
Döntő A döntőt 2023. augusztus 23-án 21:35-kor rendezték meg.
Név Nemzet 7 Marileidy Paulino 48,76 6 Natalia Kaczmarek 49,57 8 Sada Williams 49,60 4 4 Rhasidat Adeleke 50,13 5 2 Cynthia Bolingo 50,33 6 5 Lieke Klaver 50,33 7 3 Candice McLeod 51,08 8 9 Talitha Diggs 51,25
Jegyzetek
Források
Kategória:2023-as atlétikai világbajnokság