A Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiója (vagy rövid nevén Fiatal Művészek Stúdiója, rövidítve MTV–FMS illetve FMS) egy 1975 és 2001 között működő stúdió a Magyar Televízión belül, amely – kezdetben a fiatal diplomás – televíziósoknak kínált alkotási lehetőséget.

A stúdió célja a szokásostól eltérő alkotói módszerek kipróbá­lása és az új, szokatlan televíziós kísérletek megvalósítása volt. A vezetői kezdetben Fehér György, Radó Gyula rendezők és Gerő Péter gyártásvezető voltak,https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-dXJCSlQ4WHhZMDhFcDVRaGlWRFoyTTNyZnFZM28rbURvR3VINUU3VFdtTT0 1986-tól a megszűnéséig pedig Árvai Jolán.

Története A stúdió első öt évében még Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiója néven működött. A mintát a Balázs Béla Stúdió, a magyar filmművészek kísérleti műhelye szolgáltatta.

Az itt készült művek nem voltak a televízióban adáskötelesek. Amennyiben mégis bemutatásra kerültek, általában a Veszprémi Tévétalálkozókon vetítették le őket, illetve a kisebb nézettségű 2-es csatornán mutatták be az alkotásokat késő este (a televízió műsorosztályainak adásidejéből lecsípett időkeretbenRádió–és Televízióújság 1982. év, 31. szám, 1982. augusztus 2. 8. oldal). Ritkább esetben kerültek csak moziforgalmazásba (legalábbis az 1980-as évekig).

Nem különálló alkotóműhelye volt a Magyar Televíziónak, ezért máshonnan elvett erőforrásokkal kellett beérnie. Általában más stúdiókkal együttműködve dolgoztak.

Többek között Gothár Péter, Tarr Béla, Szász János és Kamondi Zoltán nagyjátékfilmjei készültek a stúdióban és olyan nemzetközi fesztiváldíjas mozifilmek, mint a Panelkapcsolat (1982), Woyzeck (1994), Haggyállógva Vászka (1996) vagy a Szenvedély(1998).

Az utolsó években az FMS mint független produceri iroda működött.

(A stúdióval 1976–1989 között párhuzamosan működött a MTV KISZ Kísérleti Stúdiója azon televíziósok számára – például vágók, vágóasszisztensek, segédoperatőrök –, akik nem rendelkeztek rendezői diplomával.https://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-ZjVHbVhJSHQ1aXlWQXZvQWV5N2l2RGZwbVBRbitpbTE2TnZFYnBQNVhTZz0 Vezetője megalakulástól a megszűnésig B. Révész László volt.)

Fiatal Művészek Stúdiója támogatásával készült produkciók (válogatás)

Tévé- és játékfilmek / Kísérleti filmek +ÉvFilm címeRendezőMegjegyzés1975A császár üzeneteNajmányi László1979AirB. Marton Frigyes és Jászi Dezső13 perces táncfilm, mely a Nemzetközi Táncfilm Fesztivál fődíját nyerte elhttps://budapestfilmacademy.com/site/wp-content/uploads/tanarok/b._marton_frigyes_magyar_hosszu_formazott_keppel.pdfhttp://tvmt.hu/BMartonFrigyes.htm1979OroszlánszájKern AndrásMarguerite Duras írásából készült adaptáció; a forgatókönyvet is Kern András írta1980Két jegygyűrűFelvidéki JuditPap Károly írásaiból a forgatókönyvet írta: Felvidéki Judithttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-NEhHaHkwQ0VHTHZYUXVvQ3IwVk5HaCtSdzEyRmZqTkxUcE1ZRWlkNnE0QT01980RendőrségGothár PéterSławomir Mrożek-adaptáció1980Macska az esőbenSólyom AndrásÖrkény István–adaptáció Sólyom András forgatókönyvéből. 18 perces kisfilm1981JónásVárkonyi Gábor1981Az égnek madarai mozdulatlanokDeák KrisztinaDéry Tibor A járda szélén című novellájának adaptációjahttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-cEV5VVNQZGRJbGVYQWl0NXE0ZXE4bXpqSENMTFB6SGtCQmdOOWpOQ3VMTT01981Csillagűzött szeretőBartha AttilaWilliam W. Stuart-adaptáció (sci-fi)1981Leveleket írató bogárVarga Rudolf1981A csodálatos énekesXantus János Írta: Xantus János Grimm meséje nyomán Weöres Sándor verseinek felhasználásával. A MAFILM közreműködésévelhttps://filmvilag.hu/cikk.php?cikk_id=65041982Fohász1982PanelkapcsolatTarr BélaA Társulás Filmstúdió, Balázs Béla Stúdió és az MTV–FMS közös produkciója. Mozipremier: 1982. december 9.https://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-YitLK0ZhbzYyN0pFUi9TT0Q1N09hYzRJR1MxaGw1YjNNY2d4UVkrTTJoUT0 Oklevél az 1982-es Locarnoi Nemzetközi FilmfesztiválonAbban az évben – rendkívüli módon – az Arany Leopárd-díjat nem osztották ki, helyette négy film (köztük a Panelkapcsolat) oklevelet (special mention) kapott.1983Fegyver1983Főnix1983KönyörgésSzékely OrsolyaKísérleti film a nomád-honfoglalás-kori puritán öltözködési és tárgykultúrájáról1984HalálGém GyörgyWoody Allen írása alapjánhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-UjRPbUNDeUl4dGcrcyt0Ym5PRTNIVmovQVZLT29SV0RJd20yb3ltcHFQRT01984Az idő semmit játszikKisfaludy AndrásKísérleti film József Attiláról; a rövid játékfilmben élőszereplős és animációs részek is vannak. 1984Örökkön-örökkéMolnár Györgyhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-QWp2VElSM2l4Z0ZTWkh4b3lZUmFUUGVKYTMvYWpWZkNZakhYaXN5UlM1VT01985A játékSeregi ZoltánSigmond István novellája nyomán készült, 25 perces rövidfilmhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-MWRITzE4Qk1pSFYrS2pEWW5HL2dCRDQ4RDI5WlE1WmZXOVJQZEliVkcxZz01985Játékos1985 Útszéli IstenFodor ÁgnesPilinszky János emlékműsor. Kísérleti filmhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-R0JnRkowQS8xNzk0a1N4KzFQQUMwNkxNUEpnTFZFRDFlL3VHQ2UrMlJLbz01985 Vigyázat! Mélyföld!Molnár GyörgyKortárs írók műveiből készült irodalmi összeállítás volt. Többek között Bereményi Géza, Cseh Tamás, Sándor György, Vámos Miklós, Spiró György, Kornis Mihály, Esterházy Péter írásaiból válogattakhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-S3FsYjQ0THpGcktnTnhEcnpCS2IrckJ0T1hNVWtqcnRoazQ1c1lPTWh2Zz01986Szemet szemértDamenija Csaba és Szinetár Gábor1986Kaland az életSzinetár GáborTévéfilm, amely olyan fiatalokról szól, akik a maguk módján – többnyire tisztességtelen üzletek révén – próbálnak érvényesülni a társadalomban. Forgatókönyv: Réz András és Zimre Péter. Zene: Dés László1987Kiki és a hímekKamodi ZoltánKisjátékfilmhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-UmZBeFUxcnZJSWpOSytaYVJmNndWVThPemNzR1gyeGRoNHlLWTcvc0ExTT01987A Léderer–ügySzász JánosKisjátékfilm1987Tudatalatti megállóKamondi ZoltánKamondi Zoltán diplomafilmje1988Vörös vurstliMolnár GyörgyCsáth Géza műve alapján készült film, amely a Nemzeti Mozgókép Alapítvány és a Novofilm közreműködésével született meg; csak 1991-ben mutatták be.1989Kelet-európai élő állatokWahorn András5 perces rövidfilmhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-TG5IQklUeitYMXpnOUVoUlB2T2FCZTRsZktwSkRiRC83eWI4ajFpelZwbz01989PanoptikumEl Eini SoniaPer Olov Enquist drámájából a forgatókönyvet írta: El Eini Soniahttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-SHdYTG85NjdkNUIrL3J2ZXRSSE9xRHo1Tk1FWkFiS2lyV1ZEd2llSG1Paz01989Szibériai nyárDér András16 perces kisjátékfilm. A különös hangulatú produkcióban egy mai Hamupipőke-történet elevenedik meg, ahol a hősnő szomorú munkájának nyomasztó színtere egy csirkefeldolgozó üzem. Készült a MOVI Fórum Filmstúdióval való koprodukcióbanhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-Q1lBQzZKaTY3VEpVVnJZaXhWUzA0KzAwMmpoTi9TU3A1R0R1ajA4U3RQRT01989A kék kristály könnycseppBreznyik Péter35 perces kisjátékfilm az MTV–FMS és a Peter Berg Ensemble (New York) koprodukciója. Zeneszerző: Breznyik Péter1990CéllövöldeSopsits ÁrpádAz FMS, a Hunnia Filmstúdió és a Balázs Béla Stúdió koprodukciója1990PotyautasokSőth SándorJournal Film–MTV FMS–Hunnia Filmstúdió koprodukciójahttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-Y0NmNk1HNmNWcUo4MVFnV09zaXYwOXBmVEREZnNBUVQvMEJIVG1sRzlMdz01990Itt a földön isSülyi PéterThornton Wilder Hiawatha hálókocsi című műve alapján készült tévéfilm1990HoldárnyékMárton ElizabethIvan Turgenyev novellája alapján a forgatókönyvet írta: Márton Elizabeth.https://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-eUdGeUg0dHhhbHRyV0E5WklUWllYT3JlbVRaaTM0WDU0czZaSlRqMCtRVT01990Apa és három fiúForgács PéterAz FMS és a Balázs Béla Stúdió közös produkciója. A Hágában megrendezett IX. World Wilde Video–fesztiválon fődíjat nyert.https://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-eGVsbTIyMDMwc0ZjZ1FxVEY2RnFlNThHTU9xeE16dkxQU2VZd0xoamUwND01990Hubert "K"Arvo Blechstein10 perces kisjátékfilm. Az FMS és a Trans-Film GMBH koprodukciója1990KenguruMüller Péter IvánNo Fixed Address ausztrál bennszülött zenekar videoklipje1991Új dalokBereményi GézaCseh Tamás dalaiból készült műsorhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-QlJqRW8zRXhVbnVhUHIzazdGeGU1NDlZd2MwR2lwWWZzZlV0K0F1bXJZZz01991TükörgömbSzinetár Gábor1991–1993Közjáték–Napi 5 perces rövidfilmek (kulturális klippek) az MTV műsorai közt, melyekben világhírű írók és gondolkodók filozofikus írásait mutatták be az FMS rendezői1992Jön a medve!Galla Miklós, Laár András és Tolmár Tamás L’art pour l’art Társulat filmje1992Ördög vigyePajer Róbert Dialóg Filmstúdió Vállalatával együttműködésben1992IntermezzoDettre Gábor Kölcsey Ferenc Parainessis írása alapján 1992Júlia szenvedélyeBokor AttilaFélórás tévéfilm, amely August Strinberg Júlia kisasszony című darabja alapján készült. Zene: Kocsák Tiborhttps://nemzetiarchivum.hu/news_archive/item/NEWS-WHlzbVhLSDduRlU1UWNqcWVRNjdjVXZJZWhsZkRXMTJWeTk4MEFLZ201bz01992Napról napraGrunwalsky Ferenc40 perces film, Kálnoky László Hőstettek az ülőkádban, Ha arra gondololok és Egy mítosz születése című írásaiból. Szereplők: Gáspár Sándor, Csomós Mari1992Pascal: GondolatokVarga Stúdió (Csontó Lajos, Gábor Imre, Lehotay Zoltán, Papp Károly, Rácmolnár Sándor)27 perces rajzfilm1992Örkény István: Egyperces novellákGothár PéterForgatókönyvíró: Gothár Péter. 40 perces film1993Az ÁrnyékszázadDér AndrásAsszociatív, ismétlődő motívumokra és biblikus utalásokra épülő film a Fekete Lyuk nevű alternatív szórakozóhely néhány törzsvendégének életéről. FMS–Hunnia Filmstúdió–Balázs Béla Stúdió koprodukció1994WoyzeckSzász JánosLegjobb fiatal európai filmes (Európai Filmakadémia, 1994)1994UtriusGrunwalsky Ferenc1995Arany nyugágyKamondi Zoltán1996Haggyállógva VászkaGothár PéterLegjobb rendezés (Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, 1996)1997Hosszú alkonyJanish AttilaShirley Jackson "Autóbusz" című novelláján alapult,https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-V096MmVJc2o5WVlMbk12VDZGNWRRK3VkZFB2clBYaDhQK2hPb3U0Vi9NQT0 a Budapesti Filmstúdió és az Eurofilm Kft.-vel készült film 1997Tamás és JuliEnyedi ildikó1997Apa győzSára Judit40 perces fekete-fehér film Kornis Mihály Apa győz című novellája alapján. Forgatókönyv: Sára Judit. Főszereplő: Kern András. Zene: Dés László. TMA Film – FMS produkció az MMKA támogatásával.1997NatasaTóth TamásMagyar–orosz játékfilm. Az MTV–FMS, az Objektív Filmstúdió és az Ark–Film Stúdió koprodukció. Forgatókönyvíró: Tóth Tamás1998DerengőSopsits Árpád1998SzenvedélyFehér György

Dokumentumfilmek