Gábrity Molnár Irén, született Molnár Irén (Lukácsfalva, 1954. december 31. –) ny. egyetemi tanár, kisebbségkutató.

Életpálya Az általános iskolát Muzslyán végezte el magyar nyelven. A nagybecskereki gimnáziumban érettségizett 1973-ban, majd 1977-ben az Újvidéki Egyetem szabadkai Közgazdasági Karán közgazdász oklevelet, a Belgrádi Egyetem Politika-tudományok Karán magiszteri (1981-ben) és tudományok doktora fokozatot szerzett (1986-ban).

Főállásban (1978–2020) a Közgazdasági Karon tanított és kutatott, a kar szabadkai székhelyén, valamint az újvidéki és a bujanováci tagozatain. Ugyanott Oktatási és tudományügyi dékán-helyettes volt (1987–1989).

Magánélete Két felnőtt gyermek édesanyja, három unoka nagyanyja.http://gabritymolnariren.com/

Munkássága

Oktatói tevékenység Az Újvidéki Egyetemen 1997-ben szerzett rendes egyetemi professzori kinevezést. Oktatói tevékenysége során tíz kurzust vezetett. Többek között a Szociológia, A régió emberi erőforrásának a szociológiája, Európa Unió politikai rendszere, Európa történelme, Oktatásszociológia, Családszociológia kurzusok vezetője szerb és magyar nyelven.

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar alapító bizottságának tagja (2003–2006) és folyamatos oktatója (2006–2020).

Vendégoktató a Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Pedagógiai Karán (Régió- és országtanulmányok (Szerbia) specializáló kurzus, 2008–2012), a Zombori Tanítóképző Kar Szabadkai Kihelyezett Tagozatán (1997–2006), az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán (1984–1990), a szabadkai Pedagógia Akadémián (Szociológia, Filozófia, 1978–1997).

Társkonzulens a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskolában (2009–2014) és konzulens tanár a Gábor Dénes Főiskola Szabadkai Kihelyezett Tagozatán (1997–2008).

Tudományos tevékenység

Kutatási területe Kutatási témaköre: kisebbség-, oktatás-; család-, gazdaság szociológia és az emberi erőforrás, magyarságkutatás. Tudományos projekteket koordinál, empirikus kutatásokat végez: vallásszociológiai, munkaerő, ifjúság, értelmiség, migráció, média, szórványkutatás témában is. Ösztöndíjak és a főbb támogatások forrása

Integrating (trans)national migrants in transition states (IMIG) Project of the co-operation programme SCOPES Bern; The Swiss National Science Foundation (SNSF) and the Swiss Agency for Development and Cooperation (SDC) programme “SCOPES – Scientific cooperation between Eastern Europe and Switzerland 2009-2012”. (A Svájci Nemzeti Tudományos Alapítvány (SNSF) a Svájci Fejlesztési Ügynökség és a Együttműködés (SDC) programja „Tudományos együttműködés szempontjai Kelet-Európa és Svájc között 2009-2012”)Geografhisches Institut Universitet Bern Roma Education Fund (REF), Switzerland (2009) Hungary-Serbia IPA Cross-border Co-operation Programme (2012)http://adattar.vmmi.org/vov_eredmenyek/01_iren_gabrity_molnar_sandor_illes.pdf Társadalmi Megújulás Operatív Program (TAMOP) Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Nemzetstratégiai Kutatóintézetben részmunkaidős távmunkában (2018) MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest Magyarságkutató Tudományos Társaság, Szabadka Regionális Tudományi Társaság, SzabadkaRegionális Tudományi Társaság Szabadka, www.rtt.org.rs MTA Arany János ösztöndíja (Budapest, 2000–2005) MTA Határon Túli Magyar Tudományosságért Ösztöndíjprogram (Budapest, 2005–2009) Magyar Tudományos Akadémia Domus Kuratórium (Budapest) Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma (Budapest)

Tudományos köztestületek és szervezetek

Magyarságkutató Tudományos Társaság alapító tagja (Szabadka, 1991) és elnöke (1995–2021) Magyar Tudományos Akadémia Külhoni Köztestületi tagja (Budapest, 2000–) Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tagja (Budapest, 2005–2020) Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (Újvidék) alapító tagja és első alelnöke (2008–2016) Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alapítója (Újvidék, 1997–)Vajdasági Magyar Tudományos Társaság Újvidék, http://www.vmtt.org.rs/ Regionális Tudományi Társaság alapítója és egy ideig alelnöke (Szabadka, 2006–) MTA SZAB Jogtudományi Szakbizottság Politikatudományi Munkabizottság alapító tagja (Szeged, 2022–) Vajdaság Egyetemi Tanárainak és Tudósainak Szaktársulati alelnöke (Újvidék, 1978–1980) Magyar Professzorok Világszövetségének tagja (Budapest, 1998–2010) Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségének tagja (Budapest, 2010–)Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetsége Budapest,https://mpnsz.eu/?page_id=70 Szociográfiai Műhely tagja (Magyarkanizsa, 2003–2009).

Bíráló bizottságok tagsága

Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia (Társadalomtudományi szekció) Vajdasági Tehetségsegítő Tanács SzabadkaVajdasági Tehetségsegítő Tanács Szabadka, http://www.tanar.org.rs/category/vajdasagi-tehetsegsegito-tanacs/ Országos Tudományos Diákköri Konferencia

Tanácsadói feladatok

Vajdasági Autonóm Tartomány Végrehajtó Tanács Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Jogérvényesítési Kérdéseivel Foglalkozó Tanácsában (Újvidék, 1998–1999) Vajdasági Magyar Ösztöndíj Tanács tagja (Újvidék, 2007–2008) Magyar Nemzeti Tanács Felsőoktatási- és Tudományügyi Bizottságának tagja (Szabadka, 2003, 2010) Vajdasági Magyar Felsőoktatási Tanács tagja és a Tanács Tudományi Bizottságának elnöke (Újvidék, 2003-2020) Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium mentora (Újvidék, 2002-2010)https://vmtdk.edu.rs/egyeni-tutorialis-kepzes Vajdasági Előértékelő Bizottság, Concordia Minoritatis Hungariae (CMH iroda Szabadka)

Alapítványok Pannónia Alap alapító tagja (2005/2006) Kuratóriumának tagja/elnöke (Szabadka, 2006–2012) Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának tagja (Budapest, 2007–2010) Szekeres László Alapítvány Kuratóriumának tagja (Szabadka, 2010-2011) Dr. Rehák László Alap alapítója/Igazgató Bizottságának tagja/elnöke (Szabadka, 1996–2013)Dr. Rehák László Alap Szabadka, https://www.civilek.hu/civil-szervezetek/dr-rehak-laszlo-alap/

Publikációs eredményei 5 önálló monográfia, 34 tudományos könyvfejezet; 6 egyetemi tankönyv; 220 publikált tanulmány/cikk hazai és külföldi (Szerbia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Hollandia, Svájc, Németország, Ausztria) szakmai és tudományos folyóiratokban; több mint 280 konferencia részvétel; mintegy 80 kutatási projektum vezetője vagy munkatársa.

Főbb művei

Monográfiák Gábrity Molnár Irén (2023): Kutatások metszete, A vajdasági magyarok helyzetelemzése. Kiadó: Életjel Könyvekhttp://www.eletjel.org.rs/ 195. kötet, Sorozatszerkesztő: Dévavári Beszédes Valéria. Szabadka. ISBN 978-86-88971-50-8, COBBIS.SR–ID 112012553, 241 oldal.https://www.magyarszo.rs/hu/5232/kultura/285663/Jelen%C3%BCnk-%C3%A9s-j%C3%B6v%C5%91k%C3%A9p%C3%BCnk-k%C3%B6nyvbemutat%C3%B3-G%C3%A1brity-Moln%C3%A1r-Ir%C3%A9n.htm Prof. Dr. Gábrity Molnár Irén (2011): Szociológiai jelenségvizsgálatok a Vajdaságban, Kiadó: Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Szabadka, ISBN 978-86-87095-13-7. 176 оldal. Gábrity Molnár Irén (2008): Oktatásunk látlelete (Oktatásszociológiai olvasmány), Kiadó: Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Szabadka, Forum Újvidék, ISBN 978-86-323-0721-6. 176 оldal. Gábrity Molnár Irén (1981): A társadalmi-politikai szervezetek és a küldöttrendszer, Szerk.: Magossy László, Kiadó: Forum Könyvkiadó, Újvidék/Novi Sad. 111 oldal. Gabrić-Molnar Iren (1989): Gde je akcija sindikalno organizovane radničke klase? [Hol tart a munkások szakszervezeti akciója?] 316.343.63 (497.1); Szerk. redaktor: Goran Obradović, Kiadó: Savremena administracija, Beograd. ISBN 86-387-0056-3; 104 oldal.

Fontosabb szaktanulmányok

Gábrity Molnár Irén, Morvai Tünde (2018): VIII. (Kárpát-medencei) Problématérkép – nemzedéki problémák. In: Székely Levente (szerk.), Magyar fiatalok a Kárpát-medencében – Magyar Ifjúság Kutatás 2016. Kutatópont kft., Enigma 2001 Kiadó és Médiaszolgáltató Kft. Budapest, ISBN 978-963-89942-8-8. 269-313https://m2.mtmt.hu/api/publication/3427297 Gábrity Molnár Irén (2017): Képzettségi helyzetkép a Vajdaságban. In. Pusztai Gabriella, Márkus Zsuzsanna (szerk.): Szülőföldön magyarul Iskolák és diákok a határon túl, Oktatáskutatás a 21. században 2. Debreceni Egyetemi Kiadó Debrecen University Press. ISSN 2559-8864, ISBN 978 963 318 635 0. 28–41 Gábrity Molnár Irén (2014): Az ifjúságkutatások a Vajdaságban, In. Bali János, Marelyin Kiss József (szerk.) Metszetek. Külhoni magyar ifjúságkutatás 2014, Nemzetstratégiai Akadémia, Kárpát-haza Szemle 1/6. Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Budapest. ISBN 978-615-80016-4-0, ISSN 2064-6372. 14-35.http://www.nski.hu/admin/data/file/20140618/kh_szemle_6_ifjusagkutatas_2014_res_s.pdf Irén Gábrity Molnár (2014): The Bologna process in Serbia – With a Special Focus on the Situation of the Higher Esducation of Vojvodina/Der Bologna-Prozess in Serbia: Mit besonderer Berücksichtigung der Hochschulbildung in der Vojvodina. Book Chapter In: “The Bologna Process in Central and Eastern Europe” edited by Tamas Kozma at all. Studien zur international vergleichenden Erziehungswissenschaft. Schwerpunkt Europa – Studies in International Comparative Educational Science. Focus: Europe. Vo.2. DOI 10.0007/978-3-658-02333-1_9, VS Verlag | Springer Fachmedien Wiesbaden GmbH. Germany. 223–256'.http://link.springer.com/chapter/10.1007%2F978-3-658-02333-1_9#page-1 Gábrity Molnár Irén (2011): Magyar nyelvű oktatás a Vajdaságban – iskolastatisztika. In: Nyelv és oktatás kisebbségben, Kárpát-medencei körkép. Kötet szerk.: Bartha Csilla, Nádor Orsolya, Péntek János. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 135. ISBN 9786155219061. TINTA Könyvkiadó, Budapest. 133–184.https://www.gabritymolnariren.com/GabrityMolnarIrenEletrajz.pdf Gábrity-Molnár Irén (2018): A pályaorientáció útvesztői. In: Pusztai Gabriella, Szigeti Fruzsina (szerk.): Lemorzsolódás és perzisztencia a felsőoktatásban. Oktatáskutatás a 21. században. 6. Debreceni Egyetemi Kiadó. 91–106. ISSN 2559-8864. ISBN 978-963-318-754-8. Irén Gábrity-Molnár, Zoltán Takács (2015): Hungarian-language higher education and primary teacher training in Vojvodina, In: Gabriella Pusztai et all (editors): Development of Teacher Calling in Higher Education. Higher Education & Society 5. ISBN 978-963-1233-99-5. Partium Press, Personal Problems Solution, Új Mandátum. Nagyvárad–Budapest. Romania–Hungary. 11-25. Irén Gábrity Molnár, Károly Kocsis, Zoltán Takács, Patrik Tátrai (2013): Migrationsprozesse in der Vojvodina und ihre Vorgeschichte. In: Bela Filep et all (szerk.): GRENZÜBERSCHREITENDE NACHBARSCHAFTEN. Klagenfurter Geographische Schriften Heft 29 (2013) 60–77. ISSN 2308-9849. ISBN 978-3-901259-11-1. Herausgeber und Verleger: Institut für Geographie und Regionalforschung der Alpen Adria Universiät Klagenfurt. Österreich. 93–115. Tátrai Patrik, Kocsis Károly, Gábrity Molnár Irén, Takács Zoltán (2013): A Vajdaságot érintő migráció és annak történeti előzményei. In: Dr. Barta Györgyi (főszerkesztő), Itthonok-otthonok – új otthonok: migráns élethelyzetek a Vajdaságban és Magyarországon a délszláv háború után. Tér és Társadalom, 27/2. MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete. ISSN 0237-7683 (print) ISSN 2062-9923 (elecronic). 35–54.https://tet.rkk.hu/index.php/TeT/article/view/2516 Váradi Monika Mária, Doris Wastl-Walter, Filep Béla, Gábrity Molnár Irén (2013): Bevezető: utak és úton levők. In: Dr. Barta Györgyi (főszerkesztő), Itthonok-otthonok – új otthonok: migráns élethelyzetek a Vajdaságban és Magyarországon a délszláv háború után. Tér és Társadalom, 27/2. MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete. ISSN 0237-7683 (print) ISSN 2062-9923 (elecronic). 3–34.http://tet.rkk.hu/index.php/TeT/article/view/2546/4666

Szakfolyóiratok és tanulmánykötetek szerkesztése

Tanulmánykötetek Társszerkesztő és szerkesztő a Magyarságkutató Tudományos Társaság szakpublikáció-sorozatában (15 kötet 1998–2018) Társszerkesztő a Regionális Tudományi Társaság köteteiben (2006–2007)