Richie Beirach amerikai dzsesszzongorista, zeneszerző.

Életpályája . Ötévesen kezdett zongorázni. Hatéves korától Tizennyolc éves koráig James Palmieri zongoraművész, zeneszerző tanította. „James Palmieri mindent megmutatott, amit a zongoráról tudható. Megértette velem a zene mélyebb jelentését.” Tizenhárom éves korában, amikor hallotta Miles Davis „Billy Boy” című számát, meghasonlott: „Pontosan ez volt az, amit kerestem, amire szükségem volt. Addig csak klasszikus zenei iskolám volt.” Richie rájött, hogy az improvizáció és a dzsessz értelmére.

Az 1960-as évek közepén New York-i klubokban kezdett zongorázni. Freddie Hubbarddal és Lee Konitzzal és másokkal játszott. Közben időről-időre dokkmunkásként keresett némi pénzt. 1967-ben Bostonban, a Berklee College of Musicban tanult. Oda járt akkor Keith Jarrett, Miroslav Vitouš és John Abercrombie is. Csak egy évig maradt a Berklee-ben. 1968-ban visszament New Yorkba. Ludmila Ulehlával diplomázott zeneszerzés szakon a Manhattan School of Music-on.

Stan Getz együttesében kezdett játszani. 1973-ban Dave Liebman „Lookout Farm” zenekarába került. A „Lookout Farm” a fúziós dzsessz egyik legjelentősebb együttese lett.

Válogatott diszkográfia Richard Beirach – Jeremy Steig: Leaving (1976) Hubris (1977, szólólemez) Breathing of Statues (1983, szólólemez) Convergence (1990, duó George Colemannal) Too Grand (Steeplechase, 1992 duó Andy LaVerne-vel) Maybeck Recital Hall Series: Volume 19 (1992, szólólemez) Round About Bartók (1999) Gregor Hübnerrel, George Mrazzal Round About Federico Mompou (2001) Gregor Hübnerrel, George Mrazzal Impressions of Tokyo (2011) Laurie Antonioli – Richie Beirach: Varuna (2015) Witzel -Beirach -Scheuber – Oetz: Live (2020) 2021: Dave Liebman & Richie Beirach: Empathy (2016-2020) 2023: Richie Beirach: Leaving (szólólemez)

Jegyzetek

Források https://richiebeirach.com/ https://www.allaboutjazz.com/musicians/richie-beirach

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai zongoraművészek Kategória:Amerikai zeneszerzők Kategória:New York-iak