Milka Planinc (Žitnić, 1924. november 21. – Zágráb, 2010. október 7.) horvát kommunista politikus volt. 1982 és 1986 között a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság miniszterelnöke, az első és egyetlen nő, aki ezt a tisztséget betöltötte. Planinc volt az első női kormányfő egy diplomáciailag elismert szocialista államban Európában.
Élete Milka Malada néven született vegyes, horvát-szerb etnikumú családban Žitnićben, egy Drniš közelében fekvő kis faluban, Dalmáciában. Apja Nikola Malada, anyja Stana Kašić volt. Apja nyíltan Radić-párti volt, aki azért került börtönbe, mert horvát hazafiként nyilvánosan támadta I. Sándor jugoszláv királyt. Édesanyja ortodox szerb volt, de amikor hozzáment Milka apjához áttért a katolicizmusra. 1930-ban Milka szüleivel Splitbe költözött, ahol 1947-ig élt. Itt járt iskolába, amíg a második világháború kitörése meg nem szakította tanulmányait. 1941-ben csatlakozott a Kommunista Ifjúsági Szövetséghez (SKOJ), abban az évben, amikor náci Németország megtámadta Jugoszláviát, és felosztotta az országot a német, olasz, magyar és bolgár megszálló hatóságok között. Hamarosan megalakult a Josip Broz Tito vezette partizán ellenállási mozgalom, és Planinc türelmetlenül várta a napot, amikor elég idős lesz ahhoz, hogy csatlakozzon Jugoszlávia Antifasiszta Nemzeti Felszabadítási Tanácsához.
19 évesen Planinc csatlakozott a partizánokhoz, és Tito odaadó híve lett. 1944-ben csatlakozott a Jugoszlávia Kommunista Pártjához. A 11. dalmáciai partizán hadosztály megyei biztosa lett, akinek feladata a párt elveinek és politikájának tanítása, valamint a párthűség biztosítása volt. Planinc éveket töltött a partizánok és a kommunista párt szolgálatában, és amikor átvették az irányítást az egész régió felett, hogy továbbtanuljon, beiratkozott a zágrábi közigazgatási főiskolára. Simo Dubajić partizánparancsnok, akit háborús bűnökkel is vádoltak, később azt állította, hogy Planinc részt vett a háború utáni Kočevski Rog-i mészárlásban."Kardelj's dispatches found", B92 szerb nyelven Planinc visszautasította Dubajić vádjait, és politikai spekulációnak nevezve azokat. Személyesen is szorgalmazta, hogy ezeket a bűncselekményeket kivizsgálják, valamint jogilag és tudományosan feldolgozzák.Milka Planinc: Partizanski i Domovinski rat su antifašistički Jutarnji list, 1.9.2010.
1950-ben hozzáment egy Zvonko Planinc nevű mérnökhöz. A párnak egy fia és egy lánya született.
Politikai pályafutása Planinc a Horvátországi Kommunisták Szövetségében kezdte politikai pályafutását. Oktatásra, agitációra és propagandára szakosodott, és 1959-ben beválasztották a Horvátországi Kommunisták Szövetsége végrehajtó testületébe, a Központi Bizottságba. Miután Zágrábban különböző posztokat töltött be, 1957-ben a trešnjevkai népgyűlés titkáraként, majd 1961-ben Zágráb város kulturális ügyekért felelős titkáraként lett Zágráb Város Kommunista Szövetség Végrehajtó Bizottságának titkára, majd 1963-ban a Horvát Szocialista Köztársaság oktatási minisztere, és ebben a pozícióban maradt 1965-ig. A pártban nagyobb előrelépésére csak 1966-ban került sor, amikor beválasztották a Horvátországi Kommunisták Szövetségének Elnökségébe, majd 1968-ban a Horvátországi Kommunisták Szövetségének Végrehajtó Bizottságába. 1967–1971 között a Horvát Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlésének elnöke volt.
A horvát tavasz eseményei után a horvát párt vezetését leváltották, és Planinc 1971-ben a Központi Bizottság elnöke lett. Döntött többek között Franjo Tuđman, Marko Veselica, Dražen Budiša, Šime Đodan és Vlado Gotovac letartóztatásáról, akik mind részt vettek a horvát tavasz eseményeiben. 1982-ig a Horvátországi Kommunisták Szövetségének vezetője maradt.
Jugoszlávia miniszterelnökeként Amikor Tito 1980-ban meghalt, egy nyolc vezetőből álló rotációs államvezetést hagyott maga után, ahol a vezetők mindegyik szövetségi egységből felváltva kerültek ki. 1982. április 29-én a Jugoszláviai Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének Szövetségi Konferenciája jóváhagyta a Planinc által benyújtott miniszteri listát, 1982. május 15-én pedig a Nemzetgyűlés két házának közös ülésén a Szövetségi Végrehajtó Tanács vezetőjévé nevezték ki; így ő lett a miniszterelnök.Stankovic, Slobodan. Yugoslavia's New Federal Government Formed. 6 May 1982. Blinken Open Society Archives (retrieved on 15 April 2008) Ő lett az első nő, aki ilyen magas posztot töltött be az ország 64 éves történetében. A Planinc új kormányzati szerve a 29 tagból álló Szövetségi Végrehajtó Bizottság volt. Ennek a bizottságnak minden tagja új volt, kivéve ötöt, akik már a régi bizottságnak is tagjai voltak. 1982 és 1986 között Jugoszlávia Szövetségi Végrehajtó Tanácsának (miniszterelnökségének) volt az elnöke (a miniszterelnöknek egyenértékű poszt). Miniszterelnöki mandátuma arról emlékezetes, hogy a kormány végül a külső adósság szabályozása mellett döntött, melyet Jugoszlávia elkezdett visszafizetni. A szükséges eszközök elérése érdekében kabinetje néhány éven keresztül korlátozó gazdasági intézkedéseket vezetett be.
Az 1974-es alkotmány nagyon csekély felhatalmazást hagyott a központi kormányzatnak, mivel a hatalmat külön köztársaságokra osztották. Planinc Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Moszkvában tett látogatásával megpróbált nemzetközi szövetségeket kötni és újra centralizálni a központi kormányzatot. Bár washingtoni látogatásán gazdasági támogatást ígértek neki, moszkvai látogatása állítólag „sem veszteséggel sem nyereséggel” nem járt. Planinc 1985 októberében felajánlotta lemondását, de ezt nem fogadták el.Meier, Viktor; Yugoslavia: a history of its demise, Routledge, 1999. (p. 15) 1986. február 12-én Planinc kormánya fokozott felügyelet iránti kérelmet nyújtott be a Nemzetközi Valutaalaphoz.Boughton, James M.; Silent revolution: the International Monetary Fund, 1979-1989, International Monetary Fund, 2001. (p. 433) A kérést egy hónappal később jóváhagyták. Mandátuma 1986 májusában lejárt, és hamarosan a Jugoszláv Kommunista Szövetség Központi Bizottságának tagja lett.
Késői évei Planinc hátralévő ideje azzal telt, hogy az európai kommunizmus összeomlásával együtt átélje a délszláv háborúkat. 1993-ban férje meghalt, fia, Zoran pedig 1994-ben öngyilkos lett. Az 1990-es évek végétől haláláig Planinc kerekesszéket igényelt, és ritkán hagyta el otthonát."Milka Planinc: Partisan and Homeland wars are anti-fascist", Jutarnji list 85 éves korában, 2010. október 7-én bekövetkezett haláláig Zágrábban élt."Preminula Milka Planinc", Index.hr; accessed 16 October 2016. horvát nyelven A zágrábi Mirogoj temetőben temették el.Gradska groblja Zagreb: Milka Planinc, Mirogoj RKT-51-II/I-202
Jegyzetek
Fordítás
Források , . Skard, Torild (2014) "Milka Planinc" in Women of Power - Half a century of female presidents and prime ministers worldwide. Bristol: Policy Press, .
Kategória:Horvátországi politikusok Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek