A fekete rigó (Turdus merula) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a rigófélék (Turdidae) családjába tartozó faj. Triviális neve mellett az eurázsiai fekete rigó néven is szokták emlegetni (különösen Észak-Amerikában, azért, hogy megkülönböztessék az amerikai fekete rigótól), de Magyarországon egyszerűen fekete rigónak nevezik, mert ez nem vezet a hasonló küllemű helyi madárfajokkal való összekeveréshez.
A fekete rigó őshonos költőhelye Európa és Ázsia, valamint behurcolt madárfaj Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, Mexikóban, Peruban, Brazíliában, Argentínában, Uruguayban és a Falkland-szigeteken, valamint Ausztráliában, ahol kártevőként tekintenek rá, ezen kívül Új-Zélandra is betelepítették. Számos alfaja létezik, amelyek széles körben elterjedtek, melyek közül néhány ázsiai alfaját időnként önálló madárfajként emlegetik. Szélességi körtől függően a közönséges fekete rigó bizonyos területeken áttelel, míg más élőhelyeiről telente melegebb tájakra vonul. Szép énekével kellemes hangulatot teremt az erdőkben, sőt ma már akár a városokban is gyakran lehet vele találkozni.
A hím fekete rigó szinte egész teste fekete, kivéve narancssárga csőrét és szemgyűrűjét, míg a tojók és a fiókák elsősorban sötétbarna színezetűek. E madárfaj egyedei erdőkben, kertekben építi fel sárral bélelt, csésze formájú fészkét. Mindenevő, főleg rovarokat, gilisztákat, bogyókat és gyümölcsöket fogyaszt. Mindkét ivar védelmezi territóriumukat és ilyenkor hevesen ellenállnak a betolakodóknak, ám telelési területükön és vándorlás közben jóval barátságosabban viselkednek egymással. A párok egész évben a területükön maradnak azokon a vidékeken, ahol az éghajlat elég enyhe ehhez. A fekete rigó Svédország nemzeti madara.
Taxonómia és rendszertan A közönséges fekete rigót Carl von Linné írta le a Systema Naturae című művének tizedik kiadásában, 1758-ban, mint Turdus merula (mint T. ater, rostro palpebrisque fulvis). Másodlagos elnevezése a latin turdus szóból származik és a merula jelentése fekete madár, amelyet franciául merle néven emlegetnek, és skót elnevezése emiatt lett merl. Mintegy 65 alfaj tartozik a Turdus nemzetségbe, melyeknek jellegzetesen kerek fejformája, hosszúkás szárnyai és dallamos éneke van. A közönséges fekete rigó tűnik a szigeti rigó (T. poliocephalus) legközelebbi rokonának, mely Délkelet-Ázsiában honos, valamint a Csendes-óceán délnyugati szigetein, amely területeken e madárfaj bizonyos mértékben már eltér az őseitől.
Magyarul a Turdus merula és alfajai „fekete rigónak’’ írandók, mert itt a fajnév és nemnév kötelező elválasztásáról van szó. Ha az alfaj még egy jelzőt is tartalmaz, akkor az alfajnév három szóban írandó, mint például „eurázsiai fekete rigó”. Más nembe tartozó, köznyelven szintén „feketerigók” viszont egybeírandók, mint a „szomáliai feketerigó”.
Az újvilági csirögefélék (Icteridae) család tagjait időnként a fekete rigók közé sorolják, mert néhány fajuk magas fokú hasonlóságot mutat a közönséges fekete rigóval és más óvilágbeli madárfajokkal, ugyanakkor nincs köztük közeli evolúciós kapcsolat, inkább az újvilági poszátafélék és a tangarafélék állnak hozzájuk közel. A kifejezést gyakran a kisebb termetű fajokra alkalmazzák, melyeknek részben, vagy teljes egészében fekete tollazatuk van, legalább párzási időszakban a hímeknek, leghíresebbek ezek közül a Molothrus nembe tartozó madárfajok, a gracklék, valamint találtak további húsz madárfajt, melyeket még feketerigónak hívnak, mint például a vörösszárnyú feketerigó és a dallamos feketerigó.
Alfajai bélyegkép|265px|jobbra|T. m. cabrerae Gran Canaria szigetén 265px|bélyegkép|jobb|T. m. aterrimus Görögországban Mivel a fekete rigó elterjedési területe igen nagy, számos földrajzilag elkülönülő alfaja ismert. Ezen alfajok meghatározása Clement et al. 2000-es rendszerezésén alapul.
A T. m. merula, alfajának fészkelőhelye Európa nagy részét magába foglalja, Izlandtól a Feröer-szigetekig és a Brit-szigetektől az Ural-hegységig kiterjedően. A hetvenedik szélességi foktól északra igen ritkán fordul elő. Egy kisebb populációja található a Nílus völgyében. Az északabbi részeken fészkelő egyedek a telet a Földközi-tenger medencéjében, Cipruson és Észak-Afrikában töltik. A T. m. azorensis kis populáció az Azori-szigeteken. A hím sötétebb és fényesebb tollazatú, mint a közönséges fekete rigó. A T. m. cabrerae, mely alfajt Ángel Cabrera, spanyol zoológusról nevezték el, mely Madeirán és a Kanári-szigetek nyugati részén fészkel. A T. m. mauretanicus, egy másik alfaj, mely hím egyedeinek sötétebb, fényes tollazata van. Ezen alfaj Marokkó északi és középső vidékein, Algéria partvidéki részein és Tunézia északi részein fészkel. A T m. aterrimus Magyarországon költ, míg délebbre Görögország keleti és déli részein, Krétán, Délkelet-Európa, Krím-félsziget, Kaukázus, Törökország és Irán északi részein fészkel. Télire Törökország déli részére és Észak-Egyiptomba vándorol, valamint Irakban és Irán déli vidékein telel. Ezen alfaj kisebb termetű, mint a közönséges fekete rigó. Hímje fakóbb, míg a nőstény világosabb tollazatú, mint egy átlagos fekete rigó. A T. m. syriacus a Földközi-tenger medencéjében, Dél-Törökországban Jordániától délre, Izrael és a Sínai-félsziget északi részein fészkel. Többnyire nem él vándorló életet, ugyanakkor a populáció bizonyos tagjai telente délebbre, vagy nyugatabbra vonulnak a Jordán-folyó völgyébe, vagy a Nílus deltájába, Észak-Egyiptomba, Kairótól délebbre. Mindkét nem sötétebb tollazatú és szürkébb, mint a közönséges fekete rigók. A T. m. intermedius ázsiai alfaj, amely Közép-Oroszországtól Tádzsikisztánig, valamint Afganisztán nyugati és északkeleti vidékein és Kína keleti részein fészkel. Többnyire állandóan fészkelőhelyén él, nem költöző madár, ám egyes egyedei a magasabb hegyvidéki régiókból Afganisztán déli részeire és Irak egyes területeire vonulnak telelni. Nagyobb egyedszámú alfaj, koromfekete hímmel és barnásfekete nősténnyel.
További alfajainak listája: Turdus merula agnetae – El Hierro és La Palma szigete a Kanári-szigetek közül Turdus merula algirus – Algéria Turdus merula maximus – Himalája, Tibet, Nyugat-Kína Turdus merula simillimus – Dél-India és Srí Lanka Turdus merula buddae Turdus merula insularum Hasonló madárfajok Európában a fekete rigót könnyedén össze lehet téveszteni a halványabb szárnyú, örvös rigóval, (Turdus torquatus), vagy a jóval kisebb seregéllyel, (Sturnus vulgaris).Mullarney, Killian; Svensson, Lars, Zetterstrom, Dan; Grant, Peter. (2001). Birds of Europe. Princeton University Press. p 304–306 A Srí Lankán élő alfajok közül a T. m. kinsii hasonlít a ceyloni fütyülőrigóra, (Myophonus blighi) és az egyszínű rigóra (Turdus unicolor). Ugyanakkor a korábban élt fajai kékes tollazatúak voltak, halványabb beggyel. p222–228 A Turdus nemzetségbe tartozó hasonló, rigóféle madarak nem tartoznak a fekete rigók közé, például a dél-amerikai chiguanco rigó (Turdus chiguanco) sem.Fjeldså, J., & N. Krabbe (1990). The Birds of the High Andes. Zoological Museum, University of Copenhagen, Copenhagen. Az indiai feketerigó és a tibeti feketerigó korábban a fekete rigók alfajai közé tartozott.
Megjelenése bélyegkép|jobbra|265px|Városokban is gyakori... Testhossza 23,5–29 centiméter, szárnyfesztávolsága 34–38 centiméter, súlya 80–125 gramm. Csőre sárga, szeme fekete, lábai barnák, hosszú farktolla van. A hím fényes, fekete tollazatú, barnásfekete lábakkal, sárga színű pupilla körüli gyűrűvel és narancssárgás csőrrel; a tojó kormos barna színű, fakó, sárgásbarna csőrrel, barnásfehér torokkal és egy halvány folttal a begyén, míg a fiatalok az első vedlésig testük felső részén halványan, mellükön erősebben pettyezett mintájúak. Az első éves hímek hasonlítanak a felnőtt hím egyedekre, de sötétebb csőrük van, és halványabb a pupilla körüli gyűrűjük, szárnyaik pedig inkább barnás árnyalatúak, szemben testükkel, amely fekete tollazatú. Kiváló énekes, csak nappal énekel, de nagyvárosokban a megvilágítás hatására éjszaka is lehet hallani a hangját. A hímek csőre valamilyen módon sötétebbé válik telente.
Elterjedése és élőhelye bélyegkép|jobbra|265px|... de a mezőkön is megtalálható bélyegkép|265px|Egy nőstény
Európa és Ázsia nagy részén megtalálható. Eurázsián kívül Makaronézia szigetein és Északnyugat-Afrikában is fészkel.
Betelepítették Ausztráliába, Tasmániába és Új-Zélandra. Sikertelenül próbálták meghonosítani az Egyesült Államokban, a Fidzsi-szigeteken, a Dél-afrikai Köztársaságban és Szent Ilona szigetén.
Sík-, domb- és hegyvidékeken egyaránt gyakori faj. Nagyobb városokban is megtelepszik.
A közönséges fekete rigó Eurázsiában, Észak-Amerikában, a Kanári-szigeteken és Dél-Ázsiában fészkel. Ausztráliába és Új-Zélandra az ember közreműködésével jutott el. A madárpopulációk a déli és a nyugati területeken letelepedtek, míg az északabbi, valamint a magasabb hegyvidéki területeken élő populációk költöző madarak. Vándorló egyedei a teleket Észak-Afrikában és Ázsia trópusi vidékein töltik. A városokban élő példányok többnyire a városokban töltik a telet a hidegebb éghajlati övben, mindeközben a vidéki fajtársaiknál több táplálékmennyiséghez jutnak és ezen kedvező körülmények miatt korábban jelölik ki területeiket és korábban is kezdenek párosodni. Elterjedési területein belül főleg a sűrű aljnövényzettel bíró erdőségekben fészkel. Ugyanakkor a kertek alkotják a legideálisabb fészkelőhelyet e madárfaj számára, ahol hektáronként akár 7,3 pár egyed is lehet, miközben az erdőségekben ez a sűrűségi arány ennek csak mintegy tizede. Beépített, vagy nyílt térségekben ennél jóval kevesebb az egyedszám.
Az örvös rigó a magasabb, hegyvidéki térségekben fokozatosan veszi át a fekete rigó életterét. A fekete rigó Európában 1000 méterig, Észak-Afrikában 2300 méterig, míg az indiai szubkontinensen és Sri Lankán 900 és 1820 méterig, ugyanakkor a Himalája hegyláncai közt élő egyedek (T. m. maximus) 3200-4800 méteres tengerszint feletti magasságig bukkannak fel. Ez utóbbiak a telet 2100 méteres magasság környékén töltik.
Két ázsiai Turdus fajt is a rigófélék közé sorolnak, melyek a galléros rigó (T. albocinctus) és a szürkeörvös rigó (T. boulboul), melyeket szintén feketerigónak hívnak, valamint Afrikában a szomáliai rigó (T. (olivaceus) ludoviciae), köznyelvi nevén a „szomáliai feketerigó”.Sinclair, I., & P. Ryan (2003). Birds of Africa south of the Sahara. Struik Publishers, Cape Town.
Ez a kiterjedt élőhellyel rendelkező madárfaj Eurázsia számos pontján felbukkanhat, de Észak-Amerikában feljegyeztek olyan esetet 1971-ben, mikor Québecben bukkant fel fekete rigó.
1994-ből van olyan feljegyzés, mely szerint Új-Fundland és Labrador területén, Bonavista településnél élt vadon élő fekete rigó, és ezen fajok szerepelnek az amerikai madárfajok listáján.
Életmódja, viselkedése Bogarakat és azok lárváit, pattanóbogarakat, cserebogarakat, lószúnyogokat és gilisztákat zsákmányolnak, de nagyon szeretik a gyümölcsöket is. Egy részük állandó, más részük a Földközi-tenger nagy szigetein és Olaszországban tölti a telet.
bélyegkép|jobbra|265px|Egy fiatal példány bélyegkép|265px|jobbra|Egy felnőtt példány táplálkozás közben Lausanne-ban
A hím fekete rigó védelmezi a fészkelőhelyet, elkergetve a többi hímet a környékről a meghajlás és futás fenyegetés mutatásának alkalmazásával. Ez egy rövidebb futást takar, ahol a fej fel van emelve, majd a farkával tompítja meghajlását. Ha párharcra kerül sor a hímek között, akkor az általában csak rövid ideig tart és többnyire a támadó gyors elkergetésével jár. Tavasszal a tojók is igen agresszív viselkedésűek, amikor a többi tojóval az értékesebb fészkelőhelyekért folyik a verseny. A tojók közt is előfordul párharc, amely kevésbé gyakori, ám annál hevesebb.