Giovanna Marini (Róma, 1937. január 19. – Róma, 2024. május 8.) olasz zeneszerző-előadónő, etnozenei és folklórkutató. Sokrétű tevékenysége az olasz népzenei hagyomány tanulmányozásának, kutatásának és előadásának egyik legfontosabb alakjává tette, de saját dalainak és kantátáinak szerzője is.
Élete Giovanni Salviucci (1907–1937) és Ida Parpagliolo (1904–1994) zenészek családjában született.L'archivio personale di Giovanni Salviucci all'Istituto per la Musica Édesapját röviddel születése után elveszítette, 1959-ben a római Santa Cecilia Konzervatóriumban végzett klasszikus gitár szakon, ahol az akkori legnagyobb klasszikus gitárosnál, a spanyol Andrés Segoviánál tökéletesítette tudását és gyakorlatát. Ugyanakkor az olyan ősi vonós hangszerek tanulmányozásának és gyakorlásának szentelte magát, mint például a lant, amelyet a Concentus Antiqui del m. Quaranta együttes tagjaként művelt.
A Marini családi nevet Pino Marini atomfizikussal kötött házassága után vette föl, és minden művészeti produkcióban használta.Giovanna Salviucci Marini. Enciclopedia delle donne Válásuk előtt rövid ideig együtt éltek Bostonban, az Egyesült Államokban, és ez az élmény inspirálta Amerikáról beszéljek nektek című könyvét.
Giovanna Marini a hatvanas évek elején kötött személyes ismeretséget az olasz néphagyomány jelentős értelmiségieivel és tudósaival, akik közül kiemelkedett Pier Paolo Pasolini (akivel való találkozását maga Marini mesélte el élő felvételen, amely a mai napig Pasolini karakterének és cselekvési módjának legjobb leírásai), Italo Calvino (aki Cantacronache dalszövegeinek szerzője is), Roberto Leydi, Gianni Bosio, Diego Carpitella, Alberto Mario Cirese, Cesare Bermani, Giulio Angioni és Alessandro Portelli.
A társasági éneklés felfedezése, vagy annak, amit valószínűleg magára Giovanna Marinire (vagy Alberto Mario Ciresére, Tradizioni orali non cantata című művévelEdito a Roma dalla casa editrice Discoteca di Stato nel 1975) definiálva kezdenek énekelt szótörténetként definiálni. a történelmi események népszerű rögzítésének érzete a névtelen szerzemény és szóbeli terjesztésű dal kitüntetett hangszerén keresztül (még mindig aktív Olaszországban a hatvanas években és a tisztán vidékiből városi-iparivá átalakuló társadalomban).
A Nuovo Canzoniere Italianóval részt vett a Festival dei Due Mondi 1964 alatt a Roberto Leydi és Filippo Crivelli által készített Bella ciao című műsorban. Az esemény botrányt kavart, cenzúrakísérleteket és parlamenti kérdéseket indukált az O Gorizia tu sei maledetta előadásában olyan népművészekkel együtt, mint Giovanna Daffini, Caterina Bueno, Ivan Della Mea és Michele Straniero. Ezt az első világháború alatt írt dalt egy antimilitarista verssorral adták elő, amely így szólt: „Árulók, hivatalos urak / akik háborút akartak / megvett mészárosok / és a fiatalok tönkretevői”, ami után zavargások törtek ki a teremben a fiatal tiszti kadétok és a konzervatív burzsoázia között az egyik oldalon, akik a Fekete arcot skandálták, a másik oldalon pedig a baloldali közvéleményt, akik a Vörös zászlóval válaszoltak, és aminek következtében feljelentést tettek az előadás szervezői ellen a fegyveres erők megsértése miatt.
Továbbra is bejárja az egész Appennini-félszigetet, népszerű dalok végtelen tömegét gyűjtve olaszul és különböző dialektusokon és regionális nyelveken. Ez a Nuovo Canzoniere Italiano alapító magja, amellyel Giovanna Marini az úgynevezett Nuova canzone politica jelentős olasz énekes-dalszerzői által alkotott csoportokkal együtt lép fel, mint például Ivan Della Mea, a velencei Gualtiero Bertelli és Giovanna Daffini, egy „paraszténekes”, akitől Marini megtanulta a sajátos énekintonálást és repertoárt), Paolo Pietrangeli (akivel a híres Valle Giulia és Contessa második hangját rögzítette), Caterina Bueno, a Duo di Piadena és a szardíniai Pastori di Orgosolo. Együttműködik a híres szárd nyelvű költővel, Peppino Marottóval is, akitől a rögtönzött népi versírás művészetét tanulja. Giovanna Marini az Istituto Ernesto De Martino alapkövévé válik, amelyben összegyűjti az általa felfedezett és katalogizált hatalmas mennyiségű népdalt, és ehhez még egy speciális kottarendszert is létrehoz. Az övé az emlékek átírásának igazi alkotása, amely lehetővé teszi számára, hogy a színpadra vigye őket.
A népzenei kutatások keretében különös jelentőséggel bír az 1960 és a hetvenes évek eleje között Salentóban gyűjtött hanganyag.Vincenzo Santoro: Il Salento di Giovanna MariniArchivio sonoro della Puglia: Fondo Circolo Gianni Bosio Giovanna Marini tevékenysége olyan műsorokkal és kezdeményezésekkel folytatódik, amelyek beírták az olasz népszerű hagyományok helyreállításának történetét, mint például a Ci ragiono e canto (1965), amelyben zenei asszisztensként dolgozik Dario Fóval. Emellett elkezdett hosszú balladákat (pontosabban kantátákat) komponálni, amelyekben elmeséli tapasztalatait, és amelyeket egyedül tolmácsol a színpadon, kizárólag gitárral kísérve. Így születtek meg a Vi parla dell'America (1965), a Chiesa Chiesa (1967) és más, az Eroéig (1974) felvezető kompozíciók.
Egyike volt az első zenészeknek, akik a római Scuola Popolare di Musica di Testaccióban tevékenykedtek, amelynek ő volt az elnöke és jelenleg tiszteletbeli elnöke. Ott végre talált más zenészeket, akikkel együtt játszhatott: Giancarlo Schiaffini, Michele Iannaccone és Eugenio Colombo. Megírta a The Great Mother Goes Wild (1979), a hangszerek és hangok írását pedig A császár ajándékával (1983) és a Requiemmel (1985) foglalkozott. A francia forradalom kétszázadik évfordulójára, 1989-ben megzenésítette az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Ezzel egyidejűleg, és kiemelendő etnomuzikus-kutatóként betöltött rendkívüli jelentőségét, Giovanna Marini megkapta az SPMT alkalmazott etnomuzikológia tanszékét. 1991 és 2000 között Giovanna Marini a párizsi Université Paris 8 Vincennes-Saint-Denis etnomuzikológia tanszékvezetői székét is betöltötte. Római és párizsi tanítványaival tanulmányutakra ment, hogy meghallgassák és leírják az Olaszországban még ma is jelenlévő szájhagyomány énekeit vallási és profán ünnepeken. 1976-ban megalapította a Vocal Quartetet azzal a céllal, hogy többszólamú szándékkal írt zenét adjon elő. Többek között a Correvano coi carros (1977) kantáták, a Cantate de tous les jours, amelyet a Saint Denis-i Gérard Philippe színház 1980-ban készített, a déli mesemondók sémáit idéző narratív szerkezettel, a Cantate profane à quatre voix. 1990-ben a párizsi Théâtre de la Bastille, Jack Lang francia kulturális miniszter kezdeményezésére, Bbemolle-O dell'ineffabile incertificazione del nontemperate (1999), A rövid évszázad kantátája ( Eric Hobsbawm történelmi munkája ihlette, The Short Century) 2001-ben a lausanne-i Théâtre de Vidyben mutatták be. A kilencvenes évek óta a kvartett Giovanna Marini, Patrizia Nasini, Patrizia Bovi és Francesca Breschi alkotja.
2000 nyarán Marco Paolinivel együtt dolgozott a Canto per Ustica című performanszprojekten, a narrátornak és a kórusnak szánt tragédián, amely a huszadik század végi Olaszország egyik legelviselhetetlenebb történetéről, amely az 1980. június 27-én az Usticai tenger felett felrobbantott utasszállító repülőgépről szól. 2002-ben Giovanna Marini Francesco De Gregorival rögzítette az Il whistle del vapor című albumot, amely soha nem látott eladási sikert ért el, és negyven év után tette ismertté nevét a nagyközönség számára.RadioRai2 HIT PARADE del 23/11/2014 – Francesco De Gregori e Giovanna Marini Ugyanebben az évben komponálta a Villarosa zenéjét, Enzo Alaimo drámáját belgiumi emigrációról, amelyet a Gibellina Fesztiválon adtak elő.
2004-ben többek között megzenésítette Ballad of Reading Prison és Oscar Wilde De Profundis című művét. 2005-ben az AngelicA nemzetközi kortárs zenei fesztiválra Pasolini Le ceneri di Gramsci című szövegére komponálta a zenét a bolognai Arcanto kórus előadásában, amely kiadta a Le ceneri di Gramsci – Oratorio a multi vocidal canto di oral című albumot. hagyományt a szerző madrigáljához 2006-ban. 2011-ben az Il canto del mio tempo volt a Pasolini-esemény tanúja a perugiai Külföldiek Egyetemének Aula Magnájában, amely a dialektus és a népdalok nagy értelmiségi alakjára összpontosított Gianni Borgna kritikussal együtt. Valentino Paparelli antropológus, a Salento Sud Sound System csoport és az esemény megalkotója Giuseppe Sterparelli.
2012-ben a Scuola Popolare di Musica di Testaccio bemutatja a Spesso Il male di vivere ho incontrato (Gyakran az élet gonoszsága), Montale és Leopardi in musica, Giovanna Salvucci Marini két oratóriuma énekkvartettre (Quartetto Urbano),Michele Manca, Germana Mastropasqua, Xavier Rebut, Flaviana Rossi: cfr. Quartetto Urbano szaxofonkvartett (4 Venti), szólisták (Germana Mastropasqua, Patrizia Rotonda, Flaviana Rossi) és a Coro Favorito,Giuseppe Caltabiano, Gian Paolo Castelli, Sandra Cotronei, Stefano De Felici, Sabine Fontaine, Michele Manca, Germana Mastropasqua, Bruno Mattei, Andrea Monaco, Xavier Rebut, Flaviana Rossi, Patrizia Rotonda, Susanna Ruffini, Enrico Scarinci, Lucia Staccone, Antonella Talamonti, Fiammetta Tosti, Vincenzo Zappa (cd+booklet, edizioni Nota 2013). Eugenio Montale és Giacomo Leopardi szövegeihez, Christa Wolf Cassandra és Szophoklész Antigoné idézeteivel, zenei rendezője Xavier Rebut.
2015-ben a Monte Porzio Catone Városi Zeneiskolával együttműködve támogatta az I. Szent Dal Fesztivál, a Cantate Domino, a komolyzene és a paraszti zene találkozásának létrehozását azzal a céllal, hogy a népzenét és a paraszti zenét összehozza klasszikus zene a szentség kifejezésére szájhagyományos dalokon, többszólamú kórusokon és énekcsoportokon keresztül. A MIBACT által elismert Pasolini 1975/2015-ös kezdeményezések részeként színpadra viszi a Sono Pasolini című oratóriumot kórusra és szavalóhangra: a hang Pasolinit íróként, kritikusként és esszéíróként azonosítja, aki a Boldogtalan fiatalok című kötetből olvassa fel az evangélikus leveleket és a Kórust, mint a költő azonosítását, aki a La nuova ifjúság friuli verseinek szavaival hallgat, énekel és kommentál. A projektben két párhuzamos produkció vett részt, amelyek Pasolini életében két városhoz, Bolognához és Rómához kapcsolódnak. Az első, koncert formában, a Coro Arcanto di Bolognával Gloria Giovannini rendezésében (európai premierként a 12. Voix de Femmes fesztiválon – Teatro di Liège), a második pedig színpadi formában, rendezővel és beszédhanggal. Enrico Frattaroli és a Coro FavoritoTeresa Bausano, Giuseppe Caltabiano, Gian Paolo Castelli, Stefano De Felici, Vittoria Gallo, Daniele Guaragna, Michele Manca, Germana Mastropasqua, Bruno Mattei, Andrea Monaco, Sergio Polimene, Xavier Rebut, Flaviana Rossi, Patrizia Rotonda, Susanna Ruffini, Enrico Scarinci, Lucia Staccone, Antonella Talamonti, Fiammetta Tosti, Vincenzo Zappa: cfr. https://www.giovannamarini.it/copia-di-eventi e Jo i soi, cd+libretto edizioni Nota, 2016 a Testaccio Népzenei Iskolából Patrizia Rotonda rendezésében. Ebben az értelemben Modernebb minden modernnél. Pasolini Bolognában (2015. szeptember – 2016. március), a bolognai önkormányzat és a Cineteca di Bologna Alapítvány által támogatott különleges projekt, amely a Giuseppe Bertoluccinak szentelt Te Deum per un amici című művét három szólamra, női kórusra és vegyeskarra komponálja és színpadra állítja az Arcanto előadására. A Bolognai Kórus, amely Georges Bernanos Karmelita apácák párbeszéde című művének librettójából merít ihletet.https://www.aaa-angelica.com/aaa/ricercaerinascimento/2015-2016-secondo-anno/centro-di-ricerca-musicale-stagione-2015-2016-secondo-anno-ottobre-novembre-dicembre-2015/giovanna-marini-coro-arcanto-deum-un-amico-assoluta/ 2016-ban folytatódik az együttműködés a Monte Porzio Catone Városi Zeneiskolával, és gondoskodik a 2. Cantate Domino, a La Cantata Narrativa és az Epico Lirica fesztivál létrehozásáról.