Katy M. O’Brian (Indianapolis, 1989. február 12. –) amerikai színésznő, harcművész.

Legismertebb alakítása Georgia „George” St. Clair a Z, mint zombi című sorozatban. A Mandalóri című sorozatban is szerepelt.

Fiatalkora 1989. február 12-én született az Indianapolisban, három idősebb testvére van. Már 5 évesen beleszeretett a harcművészetekbe, és 9 évesen megszerezte a barna övet Karatéban.

Az Indianai Egyetemre járt, pszichológia és germanisztika szakra. Az egyetemen az amerikai hapkido szövetségen keresztül fekete övet szerzett hapkidoból.

A diploma megszerzése után hét évig rendőr volt Carmelben, a Carmel-i rendőrségen. Megszerezte a személyi edzői képesítést, és elkezdett testépítő versenyeken indulni.,

Pályafutása Első komolyabb szerepe a The Walking Dead című sorozatban volt. 2020 óta A Mandalóri című sorozatban szerepel. 2023-ban A Hangya és a Darázs: Kvantumánia című filmben szerepelt.

Magánélete Nem sokkal azután, hogy 2016-ban Los Angelesbe költözött, egy diákfilmes projekt forgatásán találkozott párjával, Kylie Chivel. A pár együtt él Los Angelesben, és 2020 júliusában házasodtak össze.

Filmográfia Filmek Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2012 Student Seven SIG Raider 2015 Submerge: Ni're Reborn E'lan Finders Keepers lány Remedy of a Killer Nancy 2016 Richard Watson Files Emma Simms 2019 Rain Híradós riporter Power Rangers: Zenith Aisha Gnawbone Lisa Kelly Danny The Divisible Kira 2020 Sidewinder Harris helyettes 2021 Édes kislányom Sweet Girl Műsorvezető 2023 A Hangya és a Darázs: Kvantumánia Ant-Man and the Wasp: Quantumania Jentorra Menczel Andrea2024 Kivérző szerelem Love Lies Bleeding Jaqueline "Jackie" Cleaver Nagy Katica Twisters – Végzetes vihar Twisters Dani Réti Adrienn2025 Mission: Impossible – A végső leszámolás Mission: Impossible – The Final Reckoning Kodiak Grisnik Petra Queens of the Dead Tina Romero Christy Christy Lisa Holewyne Karbantartás szükséges Maintenance Required Kam Kereki Anna A menekülő ember The Running Man Jenni Laughlin Grisnik Petra 2027 Hang nélkül 3. A Quiet Place Part III

Televíziós szerepek

ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések2017Tosh.0Softball játékos1 epizódHalt and Catch Fire – CTRL nélkülHalt and Catch FireCsapos1 epizód2017–2018The Walking DeadThe Walking DeadKaty2 epizód2018Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?How to Get Away with MurderPénztáros lány1 epizódZ, mint zombiZ NationGeorgia "George" St. Clairfőszereplő2019–2020Fekete VillámBlack LightningSara Greymellékszereplő2020A S.H.I.E.L.D. ügynökeiAgents of S.H.I.E.L.D.Kimball1 epizódWestworldWestworldEMT1 epizód2020–A MandalóriThe MandalorianElia Kanemellékszereplőmagyar hangja Kardos Eszter2021MagnumMagnum P.I.Kai Durrell1 epizódAz újoncThe RookieKatie Barnes1 epizód

Jegyzetek

További információk

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Indianapolisiak Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai harcművészek Kategória:Amerikai nők Kategória:LMBT színészek Kategória:Élő személyek