A 9. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1956. április 23. és május 10. között került megrendezésre, Maurice Lehmann francia filmrendező elnökletével. A rendezvényen 39 nagyjátékfilmet és 37 rövidfilmet tűztek műsorra.
A filmseregszemle úttörő szerepet vállalt fel azzal, hogy három, egész estét betöltő dokumentarista film is elismerésben részesült: Cousteau kapitánytól A csend világa (Arany Pálma), egy indiai remekmű, a Pather Panchali (a humánus dokumentum díja), valamint a Picasso rejtélye (a zsűri különdíja). Ingmar Bergman svéd forgatókönyvíró és filmrendező (Egy nyári éj mosolya) ebben az évben szerezte meg első elismerését Cannes-ban, a fura elnevezésű költői humor díját. A legjobb rendezés díja viszont a szovjet Szergej Jutkevicset illette Otelló című filmdrámájáért.
A rendezők közül immár megszokottá vált Vittorio De Sica jelenléte (A tető); először vett részt a fesztiválon Kuroszava Akira (Ikimono no kiroku). A színészek között látható volt Nino Manfredi és Gino Cervi (Szerelmesek), a szépséges Michèle Morgan Marie-Antoinette, Franciaország királynéja szerepében, Rod Steiger és Humphrey Bogart (Annál súlyosabb a bukásuk…), valamint A szürke öltönyös férfi, Gregory Peck.
Három magyar alkotást mutatnak be: a nagyjátékfilmek között Fábri Zoltán Körhinta című alkotását, Törőcsik Marival és Soós Imrével a főszerepekben, a rövidfilmek között pedig Kollányi Ágoston Kati és a vadmacska, valamint Banovich Tamás Cigánytánc című opusait. Negyedszer – utoljára – indított versenyfilmet Cannes-ban a magyar származású spanyol rendező, Ladislao Vajda (Vajda László) (Tarde de toros).
Az 1956. évi fesztiválhoz kötődik a rendezvény történetének talán legnagyobb botránya: Alain Resnais Sötétség és köd (Nuit et Brouillard) című rövidfilmjét, a nyugatnémet nagykövet kérésére, a francia külügyminisztérium kivetette a versenyprogramból, hogy ne akadályozza a német-francia megbékélést. Resnais filmje egyike – sokak szerint legjobbika – volt a holokausztot, a náci koncentrációs és haláltáborokat bemutató dokumentumfilmeknek. A cenzúra ennyire nyilvánvaló alkalmazása élénk tiltakozást váltott ki mind Franciaországban, mind pedig Nyugat-Németországban
A fesztivál mellett még egy nagyszabású esemény vonta magára a figyelmet a Côte d’Azur-ön: Grace Kelly színésznő monacói hercegné lett.
Zsűri Elnök: Maurice Lehmann (filmrendező – Franciaország) Versenyprogram Arletty, színésznő – Domenico Meccoli, újságíró – Henri Jeanson, író – Jacques-Pierre Frogerais, filmproducer – James Quinn, Louise de Vilmorin, író – Maria Romero, újságíró – Otto Preminger, filmrendező – Roger Regent, újságíró – Szergej Vasziljev, filmrendező – Rövidfilmek A. Brousil, köztisztviselő –, Francis Bolen, újságíró – Henri Fabiani, filmrendező – Jean Perdrix, filmrendező – Paul Grimault, filmrendező –
Versenyfilmek Afacerea Protar (Afacerea Protar)Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix , valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Haralambie Boros Chabab amraa – rendező: Salah Abouseif Cien – rendező: Jerzy Kawalerowicz Dalibor – rendező: Václav Krska El último perro – rendező: Lucas Demare Gli innamorati (Szerelmesek) – rendező: Mauro Bolognini Hanka – rendező: Slavko Vorkapic Ikimono no kiroku – rendező: Kuroszava Akira Il ferroviere (Hétköznapi tragédiák) – rendező: Pietro Germi Il tetto (A tető) – rendező: Vittorio De Sica I’ll Cry Tomorrow – rendező: Daniel Mann Körhinta – rendező: Fábri Zoltán La escondida – rendező: Roberto Gavaldón Le monde du silence (A csend világa) – rendező: Jacques-Yves Cousteau és Louis Malle Le mystère Picasso (Picasso rejtélye) – rendező: Henri-Georges Clouzot Maborosi no uma – rendező: Sima Kodzsi Marie-Antoinette reine de France (Marie-Antoinette, Franciaország királynéja) – rendező: Jean Delannoy Mat – rendező: Mark Donszkoj Meeuwen sterven in de haven – rendező: Ivo Michiels, Rik Kuypers, Rolan Verhavert Mozart (Mozart) – rendező: Karl Hartl Ohello (Otelló) – rendező: Szergej Jutkevics Pather Panchali (Az út éneke) – rendező: Satyajit Ray Pedagogicseszkaja poema – rendező: Alekszej Maszljukov, Mecsislava Majevszkaja Seido no Kirisuto – rendező: Sibuja Minoru Seven Years in Tibet – rendező: Hans Nieter Shevgyachya Shenga – rendező: Shantaram Athavale Sob o Céu da Bahia – rendező: Ernesto Remani Sommarnattens leende (Egy nyári éj mosolya) – rendező: Ingmar Bergman Talpa – rendező: Alfredo B. Crevenna Tarde de toros – rendező: Ladislao Vajda The Harder They Fall (Annál súlyosabb a bukásuk...) – rendező: Mark Robson The Man in the Gray Flannel Suit (A szürke öltönyös férfi) – rendező: Nunnally Johnson The Man Who Knew Too Much (Az ember, aki túl sokat tudott) – rendező: Alfred Hitchcock The Man Who Never Was – rendező: Ronald Neame To Koritsi me ta mavra (To Koritsi me ta mavra) – rendező: Mihálisz Kakojánisz Tocska prva – rendező: Bojan Danovszki Toubib el affia – rendező: Henry Jacques Walk Into Paradise – rendező: Lee Robinson Yield to the Night – rendező: John Lee Thompson
Rövidfilmek Aéroport de Luxembourg – rendező: Philippe Schneider André Modest Gretry – rendező: Lucien Deroisy Bwana kitoko – rendező: André Cauvin Cigánytánc – rendező: Banovich Tamás Crne vode – rendező: Rudolf Sremec En de zee was niet meer – rendező: Bert Haanstra Fudzsi va ikiteiru – rendező: Simomura Kendzsi Gateway To The Antartic – rendező: Duncan Carse Gerald Mc Boing On The Planet Moo – rendező: Robert Cannon Growing Coconuts – rendező: Fali Bilimoria Horisons nouveaux – rendező: Kurt Baum Karius og baktus – rendező: Ivo Caprino Kati és a vadmacska – rendező: Kollányi Ágoston Kacura rikju – rendező: Kuribajasi Minoru La corsa delle rocche – rendező: Gian Luigi Polidoro Le ballon rouge (A piros léggömb) – rendező: Albert Lamorisse Les pêcheurs du cap – rendező: Errol Hinds Loutský Jirího Trnky – rendező: Bruno Sefranek Magdanas lurja (Magdanas lurja) – rendező: Rezo Chkheidze, Tengiz Abuladze Melodii festivalia – rendező: Ilja Kopalin, Jerzy Bossak, R. Grigorjev, Joszif Posselski Parabola d'oro – rendező: Vittorio De Sica Pictorul N. Grigorescu – rendező: Ion Bostan Portrait of Soutland – rendező: Peter Hunt Povest za Tirnovgrad – rendező: Jurij Arnaoudov Salut à la France – rendező: Ric Eyrich, Thomas L. Rowe Salzburger impressionen – rendező: Prof. Hanns Wagula Stvorení sveta (A világ teremtése) – rendező: Edouard Hofman Surubul lui Marinica (Surubul lui Marinica) – rendező: Ion Popescu-Gopo Svedocanstva o Tesli – rendező: Vladimir Pogacic Tant qu’il y aura des bêtes – rendező: Braissai Teatr Lalek – rendező: M. Ussorowski The Face of Lincoln – rendező: Edward Freed The Shepperd – rendező: Julian Biggs Together – rendező: Lorenza Mazetti Tovaris uhodit v more – rendező: Nyikita Kurikin Vand fra Eufrat – rendező: Theodor Christensen Wonders of Manhattan – rendező: Harry Foster
Díjak Nagyjátékfilmek Arany Pálma: Le monde du silence (A csend világa) – rendező: Jacques-Yves Cousteau és Louis Malle A zsűri különdíja: Le mystère Picasso (Picasso rejtélye) – rendező: Henri-Georges Clouzot Legjobb rendezés díja: Szergej Jutkevics – Othello (Otelló) Legjobb alakítás nemzetközi díja:Ebben az évben is csak egy előadói díjat adtak át, Legjobb alakítás nemzetközi díja (Prix International de la Meilleur Interprétation) elnevezéssel, továbbra is a nemek megkülönböztetése nélkül. Susan Hayward – I'll Cry Tomorrow (Holnap sírni fogok) A költői humor díja: Sommarnattens leende (Egy nyári éj mosolya) – rendező: Ingmar Bergman A humánus dokumentum díja: Pather Panchali (Az út éneke) – rendező: Satyajit Ray Technikai nagydíj: Sob o Céu da Bahia – rendező: Ernesto Remani OCIC-díj: Il tetto (A tető) – rendező: Vittorio De Sica Rövidfilmek Arany Pálma (rövidfilm): Le ballon rouge (A piros léggömb) – rendező: Albert Lamorisse Legjobb dokumentumfilm (rövidfilm): André Modest Gretry – rendező: Lucien Deroisy La corsa delle rocche – rendező: Gian Luigi Polidoro Legjobb fikciós film (rövidfilm): Magdanas lurja (Magdanas lurja) – rendező: Rezo Chkheidze, Tengiz Abuladze Külön dicséret (rövidfilm): Loutský Jíriho Trnky – rendező: Bruno Sefranek Dicséret kutatófilmnek (rövidfilm): Together – rendező: Lorenza Mazetti Tant qu’il y aura des bêtes – rendező: Braissai Technikai nagydíj: Crne vode – rendező: Rudolf Sremec Tovaris uhodit v more – rendező: Nyikita Kurikin
Kapcsolódó szócikkek 1956 a filmművészetben
Jegyzetek
További információk A Cannes-i Fesztivál hivatalos honlapja , Cannes Film Festival (IMDb)
Kategória:Cannes-i filmfesztivál Cannes